rna ado 1 szazalek

 

November 6-án, csütörtökön délután három gépkocsi karambolozott Esztergom-Kertvárosban, a 111-es főút Damjanich János úti szakaszán, a Kolozsvári utca közelében.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset miatt forgalmi akadály alakult ki, amelyet az esztergomi hivatásos tűzoltók a helyszínelést követően szüntettek meg. Az érintett útszakaszon egy sávon haladt a közlekedés, torlódásra kellett számítani.

Frissítés: Marosán Angelika rendőr százados, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a dorogimedence.hu megkeresésére elmondta, hogy az említett helyszínen a gyalogos-átkelőhely előtt megállt két autó, azonban egy harmadik nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően vezette járművét, így nekiütközött az előtte álló járműnek, amely az az előtt álló járműbe csapódott. A balesetet egy 21 éves nő okozta. Az elsődleges információk szerint egy személy könnyű, míg egy másik személy súlyos sérülést szenvedett.

Forrás: Katasztrófavédelem, dorogimedence.hu

Megosztás

Cikk ajánló

  A bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában arról beszélt: Jézus az irántunk...

Tűz ütött ki Esztergomban a Táti úton december 24-én este. Az ötven négyzetméteres családi házban...

  A 2025-ös karácsonyi ünnepek és a két ünnep közötti időszak esztergomi gyógyszertári...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.