Barátját akarta megviccelni egy férfi azzal a hamisított katonai behívóval, amely miatt korábban nyomozást indított az Esztergomi Rendőrkapitányság.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, több hírportálon is megjelent, hogy Dömösön ismeretlen elkövető hamis katonai behívót juttatott el több embernek. Az ügyben zaklatás vétsége miatt indult nyomozás.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eljárás során megállapították, hogy egyetlen személy kapott hamisított dokumentumot, amit – egy ismerősén keresztül – a barátja juttatott el hozzá. A levél kézhezvételét követően rövid időn belül telefonon felhívta a sértettet, és elmondta neki, hogy a hamisított behívót ő küldte, az egészet pedig csak viccnek szánta.
A sértettet tanúként hallgatták ki a nyomozók, aki az elkövetővel szemben magánindítványt nem terjesztett elő.
Borítókép: police.hu, dorogimedence.hu
PÁRKÁNY / ŠTÚROVO – Október második hétvégéjén ismét megtelt élettel, füsttel, pezsgő hangulattal...
Azonnali hatállyal bezáratta a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal az esztergomi Szent István...
Fordulatos mérkőzésen 29–29-es döntetlent játszott a MOL Esztergom a DVSC Skyline együttesével...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.