rna ado 1 szazalek

 

Golovin Vlagyimir, az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a szeptember 15-én kezdődő összetartásra és a svédek elleni felkészülési mérkőzésre – írja az MTI.

A keret legnagyobb visszatérője Kovács Anett, az Esztergom jobbszélsője, aki legutóbb a 2021-es tokiói olimpián volt válogatott, még a Ferencváros játékosaként.

„Némileg furcsa, legalábbis újdonság, hogy az általában szeptember végére eső első válogatott összetartás most a hónap közepére esik, így a kerethirdetésnél a válogatásunkat a felkészülési mérkőzéseken látottakra kellett alapoznunk. Ez persze egy olyan adottság, amely minden más csapatra ugyanúgy igaz, várjuk már, hogy újra együtt készüljünk és lássuk, néhány hónap szünet után hol tartanak a játékosaink, a csapat” – mondta a kapitány a magyar szövetség (MKSZ) honlapján.

A szakvezető az MKSZ csütörtök esti partnertalálkozóján úgy fogalmazott, egyrészt szerinte nincs meglepetés a névsorban, másrészt a sérülések nagyon sokszor befolyásoltak egy-egy világversenyt, ezért is kíváncsiak a fiatalokra, illetve szeretnék, hogy további tapasztalatot szerezzenek. „Két meccsünk lesz a svédek ellen, egy zárt kapus és egy nyilvános. A mostani névsorban vannak olyanok, akik eddig kevesebb összetaráson vettek részt, de nagyon kíváncsiak vagyunk, mire képesek” – magyarázta.

Hozzátette, a márciusi és az áprilisi összetartások, illetve mérkőzések is megmutatták, hogy vannak tehetségek a bő keretben, akik lehet, hogy nem is a következő, hanem a 2032-es olimpián lehetnek a válogatott meghatározó tagjai. Golovin rávilágított, hogy a tavaly decemberi Európa-bajnoki bronzérem miatt sokan az idei világbajnokságon is dobogós helyezést várnak a nemzeti csapattól. Mint megjegyezte, a tavalyi eredmény nagyon komoly bravúr volt, amit nem lesz egyszerű megismételni.

A női válogatott kerete a svédek elleni felkészülési mérkőzésre:

kapusok:

Bukovszky Anna (Esztergom), Janurik Kinga (Ferencváros), Szemerey Zsófia (Győr)

jobbszélsők:

Grosch Vivien (Debrecen), Kovács Anett (Esztergom), Töpfner Alexandra (Rapid Bucureşti, román)

jobbátlövők:

Albek Anna (Metz HB, francia), Klujber Katrin (Ferencváros), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare, román)

irányítók:

Kukely Anna (Mosonmagyaróvár), Simon Petra (Ferencváros), Vámos Petra (Metz HB)

beállók:

Bordás Réka (Ferencváros), Szmolek Apollónia (Esztergom), Tóvizi Petra (Debrecen)

balátlövők:

Csíkos Luca (Vác), Faragó Lea (Esztergom), Kuczora Csenge (Thüringer HC, német)

balszélsők:

Hársfalvi Julia (Ferencváros), Márton Gréta (Ferencváros), Petrus Mirtill (Debrecen)

A női válogatott őszi programja:

szeptember 20., szombat, Tatabánya:

Magyarország-Svédország 16.00, felkészülési mérkőzés

október 16., csütörtök, Nagykanizsa:

Magyarország-Törökország 18.00, Eurokupa-mérkőzés

október 19., vasárnap, Prága:

Csehország-Magyarország 19.00, Eurokupa-mérkőzés

november 20., csütörtök, Straume:

Magyarország-Szerbia 20.30, felkészülési mérkőzés

november 22., szombat, Straume:

Norvégia-Magyarország 16.45, felkészülési mérkőzés

november 23., vasárnap, Straume:

Magyarország-Spanyolország 14.00, felkészülési mérkőzés

november 26.-december 14.:

holland-német közös rendezésű világbajnokság

Forrás: MTI, dorogimedence.hu
Borítókép: illusztráció

Megosztás

Cikk ajánló

  Golovin Vlagyimir, az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott szövetségi...

  A Dorogi AC birkózó szakosztálya 6 versenyzővel képviselte magát a Tatabányán megrendezett...

  Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy Esztergom-kertváros, Kolozsvári utca...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.