rna ado 1 szazalek

 

Remek eredményekkel tért haza az idény első nemzetközi versenyéről a Bajnai Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület csapata. A január 23–25. között, Athénban megrendezett Athen Challenge Európa-kupa küzdelmein a bajnai sportolók öt versenyzővel, nyolc nevezéssel indultak, és összesen két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárták a rangos viadalt.

Az Athén Challenge Európa-kupa a nemzetközi versenynaptár első jelentős állomása, amely idén is rendkívül erős mezőnyt vonultatott fel: 32 ország 264 klubjának 1383 versenyzője lépett tatamira, összesen 2365 nevezéssel.

A legeredményesebb bajnai versenyző Hudoba Bence volt, aki point fighting older cadet -47 kilogrammban megnyerte a súlycsoportját, majd az older cadet csapatversenyben is aranyérmet szerzett. Bence mind egyéniben, mind csapatban meggyőző fölénnyel győzte le ellenfeleit, pontos és erős rúgótechnikája kiemelkedett a korosztály mezőnyéből.

Ezüstérmet szerzett Marschall Viktor a felnőtt light-contact -69 kilogrammos kategóriában. Három győztes mérkőzés után csak a döntőben maradt alul, szoros küzdelemben, amely jól mutatta az edzéseken elvégzett munka eredményét.

Havasi Lilla a junior point fighting -55 kilogrammos súlycsoportban bronzéremig jutott. Az egyik legnépesebb mezőnyben három mérkőzést is megnyert, a döntőbe jutásért vívott összecsapáson azonban már nem sikerült tovább lépnie.

Fekete Fanni idén korosztályt és súlycsoportot váltott, ezen a versenyen még nem jött össze számára az éremszerzés, de harciassága és céltudatossága biztató a jövőre nézve. Vakán Vivien light-contact -55 kilogrammban indult, számára is értékes tapasztalatokat hozott az athéni Európa-kupa.

A bajnai csapat a kétnapos verseny során összesen 18 mérkőzést vívott, ezek közül 12-t megnyert. A sportolókat Balázs Gábor és Hudoba Tamás edzők készítették fel.

A sikeres szezonkezdést követően a következő nemzetközi megméretés márciusban vár a bajnai kick-boxosokra, amikor az olaszországi Jesolóban rendezik meg a világkupát.

 

Forrás, képforrás: dorogimedence.hu

Megosztás

Cikk ajánló

  Minden év február 2-án a világ a vizes élőhelyeket ünnepli. Bár elsőre talán egy ködös...

  Remek eredményekkel tért haza az idény első nemzetközi versenyéről a Bajnai Kick-Box és...

  Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.