Az Európa Kézilabda-szövetség (EHF) bejelentette, hogy mely csapatoknak ajánlja fel a rendezés jogát az Európa-liga négyes döntőjére, amit május 16-án és 17-én tartanak meg – írta a Nemzeti Sport.
A beszámoló szerint az Európai Kézilabda-szövetség az előző három kiírásnak otthont adó Graz után ezúttal a negyeddöntőbe jutott klubok számára kínálja fel a rendezés lehetőségét. A döntés célja, hogy erősítse a rendező város és a szurkolók kötődését az eseményhez, valamint még jobb hangulatot teremtsen a final four mérkőzésein.
A rendezés lehetőségét nyolc klub kapta meg: a MOL Esztergom, a Motherson Mosonmagyaróvári KC, a Nykøbing Falster Håndbold, a CS Rapid București, a Thüringer HC, a Viborg HK, a Lokomotiva Zagreb és a Bourgogne Dijon Handball.
Érdekesség, hogy a negyeddöntőben a MOL Esztergom és a Mosonmagyaróvár egymás ellen lép pályára, így a négyes döntőben biztosan lesz magyar csapat. A párharc első mérkőzését március 21-én, 20 órától rendezik Mosonmagyaróváron, míg a visszavágóra március 29-én, 14 órától kerül sor Esztergomban, a Suzuki Arénában.
A pályázatokat március 15-ig kell benyújtani, a négyes döntő mérkőzéseit pedig május 16-án és 17-én rendezik meg. Amennyiben a MOL Esztergom sikerrel veszi a negyeddöntőt, és pályázata is kedvező elbírálásban részesül, Esztergom rangos nemzetközi kézilabda-esemény házigazdája lehet.
Borítókép: dorogimedence.hu, Esztergom Handball Facebook-oldal (korábbi mérkőzés)
A választásra jogosultak 74,23 százaléka, 5 587 935 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi...
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a szavazásra jogosultak 69,23 százaléka...
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától kezdi...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.