Motorversenyzésben, birkózásban és futásban is jeleskedik Péceli Dávid. A fiatal dorogi sportoló nemrég a felnőttek között ötödikként végzett a Sarpi Kiserdő-kör terepfutóversenyen, nyáron pedig Kínában is rajthoz állt. Pályafutásáról és terveiről Dorog önkormányzatának adott interjút.
Dávid hetedik születésnapjára kapott belépőt a Talmácsi Ringre, ahol Talmácsi Gábor is felfigyelt a tehetségére, és versenyzésre biztatta. Első kupáját 2020 júliusában, Visontán szerezte meg.
A kezdetek nem voltak zökkenőmentesek: első versenyén esőben elesett, de a történtek nem vették el a kedvét. Azóta is kitartóan dolgozik céljaiért, idén már a 190 köbcentis kategóriában indul.
Nyári kínai szereplése különleges élményt jelentett számára: először utazott repülővel, a versenyen pedig azonos motorokkal mérhették össze tudásukat az indulók. Dávid összetettben a hatodik helyen végzett.
A nemzetközi versenyzés ugyanakkor jelentős anyagi terhet ró a családra. Elmondása szerint egy versenyhétvége hozzávetőleg 900 ezer forintba kerül. Idén teljes bajnoki nevezésre nem jutott pénzük, ezért szabadkártyás indulásokra volt lehetőségük. Édesapjával támogatókat keresnek, hogy több futamon szerepelhessen.
A Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcadikos tanulója a Zsigmondy Vilmos Gimnáziumban szeretne továbbtanulni. Hosszú távú célja, hogy a MotoGP-ben versenyezzen, később pedig motorosiskolát nyisson.
A teljes interjú ide kattintva olvasható el!
Fotók, forrás: dorog.hu, dorogimedence.hu
Rekordszámú, 41 pedagógus részesül idén a Richter FITT Alkotói Díjában. A díjazottak között Németh...
November 1-jétől újabb változások lépnek életbe az Európai Unión kívülről érkező internetes...
Dobogóra állhatott a Leányvári SE fiatal judósa, Deák Csongor a 45. Atom-kupán. A szeptember 27-én...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.