Június 13-14-én rendezik meg a Kosbor térségi bor- és művészeti fesztivált Dorogon, az Otthon téren.
Az állandóság – a kiváló hangulat, az ínycsiklandozó borok mellett – a megújulás minden esztendőben megjelenik a rendezvényen. Egyik év a táncról, másik a jazzról, harmadik a világzenéről szólt. Ugyanakkor a szervezők minden évben törekednek arra, hogy Dorog és térsége fesztiválján a helyi fellépők, helyi ízek, térségi borok jelenjenek meg.
A fellépő zenekarok mindegyikében dorogi vagy környékbeli zenészek kapnak főszerepet. Idén sem lesz ez máshogy: a Dániel Balázs Trio egyik zenésze a dorogi Zink Ferenc (bőgő), míg Yulaysi Mirandával, a Sztárban Sztár döntősével Schreck Ferenc harsonaművész lép fel. Schreck Ferenc a művelődési ház jazz klubjának, a Jazz Hole-nak megálmodója! Filip Gyurit sem kell bemutatnunk a dorogiaknak: sportolóknak, az akusztikus jazz rajongóinak. Dj Bufy és Tomy Slow szintén szűkebb hazánkból érkezik az idei Kosborra. A fiatalok közül az őstehetség, a Bartók-konzervatóriumba felvételt nyert Zsigmondys diák, Somogyi Bendegúz már tavaly is fesztivál egyik különleges fellépője volt. Idén zenekarával, a Jazz Kind of Feelings-szel mutatja meg számunkra: komolyan kell venni az ifjú tehetségeket. Szaxofonos felfedezettünk mellett Szakály Dominik erősíti fiatal zenészeink táborát. A BLB Zenekar hét zenészének mindegyike kistérségünkben alkot, dolgozik, muzsikál. A Pilisi Kolibri táncosai is itt élnek, szerzik a csillogóbbnál csillogóbb érmeket a hazai és nemzetközi megmérettetéseken.
Forrás: dorogimedence.hu
Képforrás: Kosbor 2025 Facebook oldala, dorogimedence.hu
Kézműves vásárral, kreatív foglalkozásokkal és hagyományőrző táncházzal köszöntik a...
Pünkösdhétfőn, 2026. május 25-én újra benépesül az esztergomi bazilika előtti tér és környéke....
Idén nyáron is a minőségi borok, a zene és a képzőművészet kapják a főszerepet Dorogon....

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.