Ahogy a természet március idusán leveti téli álmát, és az első rügyek hirdetni kezdik az élet megújulását, úgy emlékezünk meg mi is a szellem egyik legnemesebb megnyilvánulásáról. Március 21-én a Költészet Világnapját ünnepeljük, azt a láthatatlan kapcsot, amely korokon, határokon és sorsokon átívelve köti össze az emberi szíveket.

A vers: hűséges társ az élet útján

Az idősebb nemzedékek még pontosan tudják, mekkora ereje van egy fejből elszavalt versszaknak. Régen a versek ott voltak a családi asztaloknál, az iskolapadokban és a nehéz időkben is. A költészet nem csupán rímekbe szedett szavak halmaza, hanem:

• Vigasztalás a magányos órákban.

• Tanúságtétel a múlt értékeiről és hagyományairól.

• Közös nyelv, amelyen Arany János, Ady Endre vagy éppen József Attila szavaival üzenhetünk egymásnak.

Az emlékezet kincsesládája

Bár a világ felgyorsult, a versek ritmusa a szívverésünkkel azonos. Egy jól ismert sor hallatán felidéződhet egy régi szerelem, egy ifjúkori barátság vagy a szülői ház melege. A költészet segít megőrizni szép magyar nyelvünk tisztaságát és gazdagságát, amit unokáinknak is örökségül hagyhatunk.

Hogyan tegyük széppé ezt a napot?

A költészetet nemcsak írni, hanem élni is kell. Arra biztatjuk kedves olvasóinkat, hogy ezen a napon:

1. Hívják elő emlékezetükből kedvenc versüket, és mondják el halkan, önmaguknak vagy egy szerettüknek.

2. Vegyék kézbe azt a régi, sárguló lapú kötetet a polcról, amit már régen nem nyitottak ki.

3. Osszák meg tudásukat a fiatalabbakkal, meséljék el, melyik költő sora segített átvészelni egy-egy nehezebb időszakot.

Képforrás: Magyar-versek.hu