Az Európa Nap – a Párbeszéd Napja ünnepi hétvégéjén kettős jubileumot ünnepeltek Dorogon (május 11-12.). Nem csak az unióhoz való csatlakozásunk 20. évfordulóját, hanem a település várossá nyilvánításának 40. évfordulóját is. A testvértelepülés, Felsőboldogfalva és környékének kézművesei az Ötház Piacon székely termékek vásárával mutatkoztak be.
A „székely piac” ünnepélyes megnyitóján köszöntőt mondott Erős Gábor országgyűlési képviselő és Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke. Dr. Tittmann János polgármester felkérte Borbély Istvánt, Felsőboldogfalva alpolgármesterét, hogy mutassa be a székely termékeket és a kézműveseket, akik elhozták a különlegességeket a piacra.
Ezt követően a rendezvény Dorog Város Képviselő-testületének szervezésében a dorogi művelődési ház konferenciatermében folytatódott. Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnökének nyitóbeszéde után kihirdették „Az én városom” című írásművészeti alkotások- és mozgóképek készítésére kiírt pályázat eredményeit, amely után dr. Tittmann János bemutatta a „Dorog 1934-1944” című településtörténeti könyvét. Végezetül a résztvevőket „székely termék” kóstoló várta a bálteremben.
„Az én városom” pályázat díjazottjai:
Fotók, forrás: Dorog Város Önkormányzata (dorog.hu) / Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat / dorogimedence.hu
A 28. Csolnoki Falunapok keretében adták át a település egyik rangos elismerését, a Csolnokért...
A kormány elindítja a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet, amely a következő tíz évben mintegy...
Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt. Az...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.