Szezonális okok és célzott intézkedések egyaránt szerepet játszottak abban, hogy az előző év utolsó hónapjában érdemben javult a MÁV-csoport – azon belül különösen a vasút – menetrendszerűsége.
Decemberben a vonatok pontossága ~4-6%-kal alakult jobban a korábbi időszakhoz képest, így 10-ből közel 8 vasúti járat közlekedett pontosan.
Harmadik alkalommal jelenik meg a MÁV-csoport új, havi riportja, amely az előző hónap közlekedési közszolgáltatásokra vonatkozó adatait és azok összefüggéseit mutatja be közérthető módon.
A nyári és őszi hónapokban gondot okozó, jelentős mértékű haváriahelyzet ezúttal nem fordult elő a hálózaton. Ez – egyebek mellett – olyan célzott beavatkozásoknak is köszönhető, mint a Keleti-program, amelynek keretében az ország legforgalmasabb pályaudvarának teljes váltókörzetét megújítjuk.
Természetesen az éves menetrendváltás során egyes vasútvonalakon korrigált menetidők is jótékony hatással voltak a vonatok hálózati menetrendszerűségére: ezeknél a járatoknál a menetidő ugyan növekedett néhány perccel, ám a csatlakozások elérése biztosabbá, a közlekedés pedig jóval kiszámíthatóbbá és pontosabbá vált az utasok számára.
A 2024-es esztendő utolsó időszakának váratlan, kedvezőtlen fejleménye volt, hogy Székesfehérvár–Szombathely vonal egy szakaszán a talaj- és rétegvíz okozta problémák miatt fel kellett függeszteni a vonatközlekedést. A vágányzári menetrend, amely Veszprém és Ajka közötti, pótlóbuszos közlekedéssel egészült ki, beváltotta a hozzá fűzött szakmai reményeket: az összességben félórányi menetidő növekedést a menetrendszerűség jelentős, 20%-os javulása tudta ellensúlyozni.
A MÁV-csoport többleterőforrások beállításával készült az ünnepekre, így az adventi, karácsonyi, újévi menetrendszerűség javulása szintén hozzájárult a kedvezőbb decemberi adatokhoz.
A VOLÁN-járatok, HÉV-ek és a TramTrain menetrendszerűsége ezúttal is kiemelkedő volt.
A bérlettermékek értékesítése az év végi nagyünnepek, szabadságolások miatt némileg csökkent, a távolsági utazások száma viszont kiemelkedően magas volt az év végén.
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Május 31-én benépesül a tatabányai Szent Borbála tér: A Vértes Agorája szervezésében érkezik a...
Különleges és élményekben gazdag napnak adott otthont május 14-én a Dorogi...
Az esztergomi Széchenyi tér 14. szám alatt található Kapcsolatok Háza május 18. és 22....

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.