Ideje volt lépnie a városvezetésnek Tatabánya közbiztonsága érdekében, ugyanis vannak körzetek, amelyeket már csak Chicagóként említenek a városlakók egymás között.
Április elsején Körzeti Rendész Program indult a városban. Ennek lényege, hogy minden körzet kap egy állandó közterület felügyelőt, akihez a helyiek fordulhatnak, ha szemetelést, rongálást, hangoskodást, randalírozást és egyéb problémákat tapasztalnak az adott körzetben.
Az április 17-i közgyűlésen a 2025-ös költségvetés tárgyalásához képest viszonylag könnyedebb és a legtöbb képviselő számára sokkal üdvözítőbb téma is szóba került. A városvezetés átdolgozta a Városrendészeti Osztály alatt működő Térfigyelő Csoport és Közterület-felügyeleti Csoport munkavégzését, amitől nagyobb közbiztonságot remélnek Tatabánya városában. A program során ez biztosítja a lakossággal való jobb kapcsolattartást, a települési képviselőkhöz eljuttatott információk, problémák mielőbbi feldolgozását, megoldását, a gyors és hiteles kommunikációt.
Az előterjesztésben meghatározták az irányvonalakat is, melyek mentén dolgoznak majd a körzeti rendészek:
Az előterjesztés szerint leginkább így érhető el a városrendészet célja, a jelenlét, a láthatóság és a kommunikáció hármasa, melyek mind az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét és a feladatellátás sikerességét növelik. Jelenleg naponta két állandó gyalogos vezényelnek szolgálatba, akik a frekventált délutáni órákban, esetenként a délelőtti órákban is egy egység a térfigyelő szolgálat támogatásával a város parkjait, frekventált közterületeit gyalogosan ellenőrzi.
Forrás: kemma.hu
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra
A globális kerozinellátás megingása miatt nőtt a bizonytalanság az utazók körében, de a...
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2026. május 1-jén 07.00 órától május 2-án...
A DELTA program keretében a rendőrök egy nőt vettek őrizetbe, aki Esztergom térségében kristályt...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.