A jobbára Vácott (is) élő és alkotó Kolodkó Mihály szobrászművésznek van egy olyan szokása, hogy egy-egy esztendő utolsó napjaiban kihelyez valahol köztéren egy-egy új miniatűr remeklést, ezúttal Piszkos Fred kapitány alakjának megszobrálására és helyre tételére érzett késztetést.

Az új Kolodkó-miniszobor kikerülésének híre hamar elkezdett futótűzként terjedni a közösségi médiában, megindultak a rajongók az öreg pernahajder felkeresésére, ehhez a Széchenyi térre, az Id. Antall József rakpart szélére kell elcsavarogni, s ott a Magyar Tudományos Akadémia épületének árnyékában lehet megtalálni őkelmét.
Az alkotó többnyire valamilyen évfordulóhoz kacsolódóan készíti újabb és újabb miniatűr szobrait, ezúttal az lehetett az apropó, hogy 85 évvel ezelőtt, 1940. novemberében jelent meg Rejtő Jenő egyik legnépszerűbb műve.

Álljon itt belőle egy rövid részlet a helyzet komolyságának érzékeltetésére:
„Mer közelettünk már Szanfranciszkóhoz. És pucoltam lápszárvédőm, a sapka gombot, amin a srófhúzó jelenti, hogy: »Tilos a dohányzás.« (Esz sem az igazi. Egy jó mondás pedig.) Szanfranciszkóban kitettek a partra, mer ők mennek dolgukra és én a Tejóhoz, mert este lesz az ünnepség! De nem szabad tudni, hogy én külön jövök a Zekszpejícijótól. Ezért ládába tároltak a rakodópartra.
Piszok Alfréd ült a ládán miben gugsolék és dohánza. És asztán mondá: »Emlékszel-e fijjam, hogy én eccer ijen ládába, téged kértelek és te engemet nem eresztél ki? Sőt! Rámtettél még ládákat.« (Csakugyan ijesmi lehetett eccer). És mondtam: »Fredi bátyám még ezen tréfát megjegyzé kedves fejébe?« Mire ő felele: »Nem hinném, hogy szórakozott vagyok.« Megjegyzem ez igaz. Nekem nem volt kellemes érzés! Mer este szól hozzám a világszeme, és lápszárvédőmben a főt téren állok a mentő sapkámmal két srófhúzó jelzi a fejemen, hogy: „Vigyázat mély viz!” (Ez sem asz.) Erre aszonban mondja ő, hogy nem bosszujáló és máris megy be a városba, mert ott sincs semmi dolga. Mondom: Nyissa ki a ládát. Aszongya ő nem asztalos, hagyjam békében. És elmegy. Hát esz se ojan nagy baj, mer nekem nem csak a sapkámon van srófhuzó. És szépen feszítgettem a fát asztán kibújék, de akkor már többen is álltak ott körül, kedves pénzügyőrök és más rossz álmok. De hát ebből nem lesz baj, mer a Tejo kihoz, mire ünneplés jön. Mer asz mindenhonnan kihoz. És én megmozdulék, mire aszonban két-három revolver csöve irányula rám és akkor én is láttam… A láda, nagy betűkkel így szólt kívülről: BRIGITTA GŐZÖS VIGYÁZAT! PESTIS! ELÉGETNI!
Esz most karantén lesz! És már akkor elzárák aszt a kikötőrészt pestis ellen és lefröccsentének karbollal. És vittek és én este néhány haldokló lakótársammal beszélgetve, hallom a rádijót asz ápolószobából, ahoty beszél a főt téren a zekszpejícijóhoz a világ szeme, amit ez a Piszok Alfréd kitolt velem. Itt voltam a gyönyörű sapkával, amiről most eszembe jut, hogy mit jelent a srófhúzó:
MINDNYÁJUNKAT ÉRHET BALESET!
Ezzel bezárom soromat, amelyet alulírtam kiválójan. Kelt most lent, saját teteműleg, mintahogy Londoni kartárcsaimra mongyák: Mekhalt a kiráj, élve a kiráj! Hallgatásomra mentségül, csak most halálom után exhumálom magam.
Felséked bús kolégája
Etykori, sőt néhai uralkodó:
don St. James di Fülig”

Forrás: vaconline.hu

Fotó: Kolodko-Art