rna ado 1 szazalek

 

November 12-én világszerte a szociális munka napját ünneplik. Ehhez kapcsolódóan rendezvényt tartottak Nyergesújfaluban, ahol azokat a szakembereket és önkénteseket köszöntötték, akik elhivatottan dolgoznak a rászorulók, idősek, gyermekek és családok támogatásáért.

Az ünnepségen Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője és Mihelik Magdolna, Nyergesújfalu polgármestere mondott köszöntőt, a műsort pedig a zeneiskola tanulói tették meghitté Balogh Mária tanárnő zongorakíséretével.

A rendezvényen elhangzott: a szociális területen dolgozók munkája a közösség alapját jelenti, hiszen ők azok, akik nap mint nap segítenek, figyelnek, és reményt adnak másoknak. Az önkormányzat nevében köszönetet mondtak mindazoknak, akik hivatásukat lelkiismeretesen és emberséggel végzik.

A Szociális Munka Napját minden évben november 12-én tartják. A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége (IFSW) 1997-ben jelölte ki ezt a dátumot, hogy felhívja a figyelmet a szociális munkások áldozatos tevékenységére. Magyarországon a jogszabályok értelmében ez a nap munkaszüneti nap a szociális és gyermekjóléti intézményekben dolgozók számára.

Felhasznált forrás: Nyergesújfalu Város Önkormányzata Facebook-oldal, dorogimedence.hu
Borítókép: illusztráció (freepik.com)

Megosztás

Cikk ajánló

  A Parlament épületében vehették át a díjat a települések polgármesterei. A Virtuális...

  Az Esztergomi Rendőrkapitányság épületében került sor november 6-án a sokadik olyan Járási...

  Felázott talaj és hűvös idő várta a csapatokat a mogyorósbányai futballpályán, ahol...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.