rna ado 1 szazalek


A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison - tájékoztatta a a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán közleményben az MTI-t.

Huszonkilenc új HUNOR-tag tett ünnepélyes keretek között fogadalmat, valamint a tavaly novemberben sikeres gyakorlatot végrehajtó 27 ember.

Az eskütételen Erdélyi Krisztián tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) műveleti főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy a HUNOR Mentőszervezet Magyarország legnagyobb hivatásos mentőcsapata, amelynek tagjai önként vállalták, hogy itthon és a határainkon kívül is bevethetőek legyenek.

A tábornok a mentőszervezet történetét felidézve kifejtette, hogy a 2012-es ünnepélyes megalakulástól kezdve folyamatosan szolgálatot látnak el. Kiemelte a 2023-as törökországi földrengést követő egyhetes megfeszített küldetést, amelynek során tizenhét túlélőt, köztük három gyermeket mentettek ki az összedőlt épületek romjai alól.

A huszonkilenc újonc június 7-10. között vett részt "rendszerbeállító gyakorlaton": földrengés miatt összedőlt épületek alá szorult túlélőket kellett kimenteniük. A sérültek felkutatását és kimentését keresőkutyákkal, speciális eszközökkel végezték.

 

Forrás, képforrás: mti.hu

 

Megosztás

Cikk ajánló

  Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli...

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a...

  A napokban megkezdődött az Arany János utca járdájának felújítása Esztergomban a Kossuth...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.