Helyi

Lackfi János költővel, Csernus Imre pszichiáterrel, Szinetár Miklós rendezővel, valamint a történelmi és családregényeket jegyző Fábián Jankával is találkozhat a közönség augusztus 1. és 3. között az esztergomi MCC Feszten. 

    A Libri Terasz a rendezvény ideje alatt dedikálásokkal, friss könyvkínálattal, olvasósarokkal és számos játékkal várja a látogatókat - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. 
    Önálló standdal vesz részt a rendezvényen a Libri az Edu sétányon, ahol a fesztivál ideje alatt helyszíni kedvezményekkel is készül a kiadó. 
    Augusztus 1-jén, csütörtökön Paár Julianna zeneterapeutával és Bernáth Tamás pénzügyi szakemberrel találkozhatnak az érdeklődők, majd este hat órától Korda György és Balázs Klári énekes házaspár dedikál.
    Másnap, augusztus 2-án Csernus Imre és Szinetár Miklós mellett találkozhat a közönség Radácsi László közgazdásszal, az orosz-ukrán háború katonai, biztonságpolitikai tanulságairól szóló Az első posztmodern háború című kötet szerzőjével, Somkuti Bálint biztonságpolitikai elemzővel, valamint Szalay-Berzeviczy Attila közgazdásszal, Tibor Fischer magyar származású angol íróval, Mező Gábor történész-újságíróval, valamint a Hunyadi-sorozatot jegyző Bán Mórral, valamint A füredi lány és a Zserbó szerzőjével, Karády Annával is.
    A fesztivál zárónapján, augusztus 3-án a Libri standjánál dedikál majd Orbán Balázs országgyűlési képviselő, a miniszterelnök politikai igazgatója, Fábián Janka, Lackfi János költő, valamint Bauer Barbara író-újságíró is. Ezen a napon bemutatkozik a Zrínyi Kiadó is Fegyvert s vitézt éneklünk! címmel. Az MCC Fesztre kilátogatók ezen a napon találkozhatnak a magyarországi labdarúgó-akadémiákról szóló, Nagypálya című kötet szerzőjével, Rábai Dáviddal, valamint a Z generáció médiahasználatát kutató Guld Ádámmal is.
    Az MCC Feszt teljes programját az mccfeszt.hu oldalon nézhetik meg az érdeklődők.

 

Forrás: mti.hu

 

Számos újdonsággal, neves nemzetközi és hazai szakmai előadókkal, interaktív programokkal és zenekarokkal várja látogatóit augusztus 1. és 3. között az MCC Feszt Esztergomban. 

Július 30-án, kedden a háromnapos rendezvény helyszíneit sajtóeseményen mutatta be a szervező MCC képviseletében Szalai Zoltán főigazgató és a fesztiválnak helyet adó Esztergom Megyei Jogú Város képviseletében Hernádi Ádám polgármester.

„Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre városunkban a fesztivál, és azt kell, hogy mondjam, Esztergom neve összeforrt az MCC Feszttel.” – mondta Hernádi Ádám az eseményen, majd megjegyezte, hogy a tavalyi évben 47 ezer látogatót számláltak a három nap alatt és bízik abban, hogy idén is elérik ezt a számot. Hozzátette, hogy a város ezzel a lendülettel próbálja kihasználni azokat az adottságokat, amit a rendezvényre érkezők hoznak magukkal. Statisztika is bizonyítja, hogy az MCC Fesztre érkezők egy része később visszatér a városba. A polgármester kiemelte, hogy a tavalyi év első felében 119 ezer vendégéjszakát töltöttek el Esztergomban, idén pedig ez a szám mintegy 10 ezerrel növekedett az év azonos időszakában. Végezetül elmondta, hogy az MCC Feszt nem csak a szórakozásról szól, hiszen közéleti beszélgetésekkel, az Edu sétányon pedig rengeteg kiállítóval várják az érdeklődőket. Sőt, évről évre mindig megújul és mindig valamivel többet hoz a fesztivál, ezzel is színesítve Esztergomot és Esztergom hírnevét.

Szalai Zoltán elmondta, hogy amikor elindították ezt a fesztivált, akkor körülbelül 10 ezer fővel számoltak, és már az első alkalommal 13 ezer látogatót számláltak, ez a szám pedig az évek során folyamatosan emelkedett olyannyira, hogy tavaly elérték a 47 ezres létszámot. „Az látszik, hogy mind a városlakók, mind a környékbeliek megszerették ezt a fesztivált, megértették a lényegét, hogy ez nem csak a buliról szól, hanem különböző kerekasztal beszélgetésekről, vitákról és előadásokról. Ez is volt a célunk, hogy a napközbeni intellektuális feltöltődés után mindenki ki tudjon este kapcsolódni” – jegyezte meg a főigazgató, majd hozzátette, hogy a rendezvényen olyan előadókat is meghallgathatnak a résztvevők, akiket az országban máshol nem. Olyan témákat hoznak el és olyan szemszögből világítják meg a kérdéseket – legyen az a nemzetközi politika, legyen az kultúra, legyen az bármilyen társadalmi kérdés – amelyet máshol, más fesztiválon, ezen a nyáron nem vitatnak meg.

A rendezvényen a nemzetközi előadók széles táborát erősíti az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, Peter Frankopan, a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, Kai Diekmann, valamint a harvardi plágiumbotrány feltárója, az akadémiai integritás védelmezője, Chris Rufo. Emellett a fesztivál vendége lesz többek között Matt Goodwin, a Kent Egyetem politológia professzora, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb Substack platformjának szerzője, Chaya Raichik, a tantermi aktivizmus elleni harc éllovasa, a Libs of TikTok alapítója, valamint C. Raja Mohaníró, India külpolitikájának egyik legismertebb szakértője. Továbbá elfogadta a meghívást a rendezvényre Dan Schnur, Kalifornia legnevesebb politikai tanácsadója, a UC Berkley professzora és Lauren Chen, kulturális és politikai témák vakmerő véleményvezére, többmilliós eléréssel rendelkező influenszer.

Az MCC Feszten a hazai könnyűzenei élet színe-java is képviseli magát. A fesztivál látogatói olyan neves előadókkal és zenekarokkal találkozhatnak, mint a Follow the Flow, Margaret Island, a Blahalouisiana, a TankcsapdaMajka, a Halott Pénz, a Valmar, a Balkán Fanatik, a Budapest Bár, az Irie Maffia, valamint a Csík Zenekar, a Random TripPaulina és a Parno Graszt.

Emellett a fiatalok körében különösen népszerű előadók és zenekarok is képviseltetik magukat az eseményen, így találkozhatnak az érdeklődők Metzker Viktóriával, Regán LilivelJaurival valamint Pixa-val és a Lofti Begi & Friends-el. A Feszten fellép továbbá a Nox Mehringer, a 4S Street, a Kacaj, a KultúrkörHangácsi Márton, Szivák Zsolt, valamint az előadók sorát erősíti YaminaAndroWillcoxSzeresd a Trashem Bébi és az Erős vs Spigiboy.

Az MCC Feszt részletes programja IDE KATTINTVA tekinthető meg!

 

Forrás: dorogimedence.hu

 

 

Közélet, gazdaság, kultúra, gasztronómia és sport – ezek a témák is szerepelnek az idei MCC Feszt programjai között, amelyen a hazai szakemberek mellett olyan neves nemzetközi előadók is részt vesznek a beszélgetésekben, mint például Chris Rufo, a harvardi plágiumbotrány feltárója, C. Raja Mohan, India külpolitikájának egyik legnevesebb szakértője és Dan Schnur, Kalifornia legismertebb politikai tanácsadója. Augusztus 1-3-ig az esztergomi esemény zenei fellépői között lesz a Halott Pénz, a Follow the Flow, a Margaret Island, a Tankcsapda és Majka. A programok a korábbi évekhez hasonlóan túlnyomó többségben idén is ingyenesen látogathatóak, a háromnapos bérlettel pedig teljessé válik a fesztiválélmény.

A Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye által, immáron negyedik alkalommal szervezett rendezvényen a politika és gazdaság aktuális kérdéseinek áttekintése mellett a kultúra, a történelem, a gasztronómia, de még az e-sport és a stílus iránt érdeklődő fesztiválozók számára is kínálunk szellemi feltöltődési lehetőséget vezető hazai és külföldi szaktekintélyek segítségével. A nemzetközi előadók széles táborát erősíti az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, Peter Frankopan, a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, Kai Diekmann, valamint a harvardi plágiumbotrány feltárója, az akadémiai integritás védelmezője, Chris Rufo.

Emellett a fesztivál vendége lesz a többi között Matt Goodwin. a Kent Egyetem politológia professzora, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb Substack platformjának szerzője, Chaya Raichik, a tantermi aktivizmus elleni harc éllovasa, a Libs of TikTok alapítója, valamint C. Raja Mohan író, India külpolitikájának egyik legismertebb szakértője. Továbbá elfogadta a meghívást a rendezvényre Dan Schnur, Kalifornia legnevesebb politikai tanácsadója, a UC Berkley professzora és Lauren Chen, kulturális és politikai témák vakmerő véleményvezére, többmilliós eléréssel rendelkező influenszer.

Az MCC Feszten a hazai könnyűzenei élet színe-java is képviseli magát. A fesztivál látogatói olyan neves előadókkal és zenekarokkal találkozhatnak, mint a Follow the Flow, Margaret Island, a Blahalouisiana, a TankcsapdaMajka, a Halott Pénz, a Valmar, a Balkán Fanatik, a Budapest Bár, az Irie Maffia, valamint a Csík Zenekar, a Random TripPaulina és a Parno Graszt.

Emellett a fiatalok körében különösen népszerű előadók és zenekarok is képviseltetik magukat az eseményen, így találkozhatnak az érdeklődők Metzker Viktóriával, Regán LilivelJaurival valamint Pixa-val és a Lofti Begi & Friends-el. A Feszten fellép továbbá a Nox Mehringer, a 4S Street, a Kacaj, a KultúrkörHangácsi Márton, Szivák Zsolt, valamint az előadók sorát erősíti YaminaAndroWillcoxSzeresd a Trashem Bébi és az Erős vs Spigiboy.

A népzene iránt érdeklődők idén sem maradnak programok nélkül, a Suzuki Folk Sátorban Pálházi Bence és zenekaraNagy Csomor András és zenekara, Tűz lángja zenekar és a Fanfara Complexa gondoskodik a jó hangulatról, valamint fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is.

Az MCC Feszt Pass használatával idén is teljessé tehető a fesztivál élménye. Ez magában foglalja az esztergomi vasútállomás és a rendezvény helyszíne közötti ingyenes fesztiváljáratot, a strandfürdőt is lehet majd vele használni és kedvezményre jogosít az étel és- italárakból is. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is ingyenesen lesz látogatható az Edu sétány, a napközbeni szakmai programok és az esti zenei programok egy része.

 

Forrás: dorogimedence.hu

 

A légkondícionáló berendezések elhelyezésének szabályairól tájékoztató kiadványt adott ki Dorog Város Önkormányzata, melyet Dankó Kristóf, a település főépítésze készített el – derül ki a dorog.hu oldalon található bejegyzésből.

Amennyiben az épület közterület felé néző homlokzatán szeretnék elhelyezni a légkondícionáló berendezés kültéri egységét, kérjük, IDE KATTINTVA olvassák el az erre vonatkozó szabályokat!

Forrás: dorogimedence.hu

 

Július 2-án megkezdték a volt „Fortuna” söröző bontását Dorogon, melynek helyén egy új városi közösségi teret alakítanak ki.

Dorog Város Önkormányzata még 2020. év végén vásárolta meg a szóban forgó ingatlant azzal a céllal, hogy a Reimann Bányászattörténeti Miniverzumnak egy „előszobát” alakítson ki a területen. A város pályázatot nyújtott be a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében kiírásra került „Élhető települések” című pályázati felhívásra, melynek eredményeként 500 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós forrást nyert el 2022. novemberében. Az uniós forrásból többek között játszótérbővítést, fásítást és zöldterület rendezést valósítanak meg a településen, valamint egy városi, közösségi teret alakítanak ki a volt „Fortuna” söröző területén.

A tervek szerint a Miniverzumot és a Fortuna épületet kettéosztó kerítést és a támfalat elbontanák. A mintegy négy méteres szintkülönbséget széles lépcsőfelülettel és rámpás lejáróval kötnék össze. A bányamúzeum előtti tér burkolatot kapna, a terület északi határán álló épülethomlokzatokat növénytelepítéssel, illetve a bányamúzeumhoz illeszkedő lugassal takarnák el. A karsztvizet épített tóban gyűjtenék össze. A jelenleg kopár területre fákat, cserjéket és évelő növényeket telepítenének.

Az épület bontását és az azt követő tereprendezést az önkormányzat saját forrásból valósítja meg, melyet várhatóan még július hónapban elvégeznek. Az új közösségi térrel kapcsolatos beruházás jelenleg tervezés alatt áll, majd a közbeszerzés után, várhatóan 2025-ben indulhat meg a kivitelezés – tájékoztatott Bartl Ildikó beruházási vezető főtanácsos, a Polgármesteri Hivatal munkatársa.

 

Forrás: dorogimedence.hu

 

Cikk ajánló

Villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Vértesszőlősön, az 1-es főút Valusek Dezső utcai szakaszán,...

Az Esztergomi Járásbíróság kapcsolati erőszak bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete és 2...

Azonnali ellenőrzéseket indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.