rna ado 1 szazalek

Rendőrségi

Augusztus 18-án, vasárnap délután összeütközött két személyautó Esztergomban, a Strázsa út és a Schalkház Ferenc utca kereszteződésénél.

Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy 13 óra 4 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget a kereszteződésben egy jobbról érkező járműnek. Az okozó és a részes gépkocsiban is utazott 1-1 gyerek, de senki nem sérült meg. Az okozó helyszínbírságot kapott.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínre az esztergomi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket. A mentés idejére az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kellett számítani.

 

Forrás: dorogimedence.hu

 

Letartóztatás meghosszabbítása szexuális erőszak bűntette ügyében 

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. augusztus 14. napján tartott ülésen, szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 3 hónappal meghosszabbította a tatabányai gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, a gyanúsított védője nem volt jelen.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2024. február 9-én Tatabányán, a Sárberki lakótelepen támadt meg egy nőt, ököllel az arcát ütlegelte, majd a sértettet a vállánál meglökve a földre taszította, ahol szexuális cselekményre próbálta rábírni. Ezután a gyanúsított a sértettől a mobiltelefonja és a pénze átadását követelte.

2024. február 16-án a gyanúsított a Mártírok úton szintén molesztált egy nőt.

A gyanúsított korábban 4 alkalommal volt büntetve, legutóbb rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt 2023. szeptember 26-án szabadult a szabadságvesztésből.

 

Forrás: Tatabányai Törvényszék

 

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 57 éves és egy 52 éves büntetlen előéletű gyulai férfi ellen, akik villanyszerelőként foglalkozásuk több szabályát megszegték, és ezzel összefüggésben áramütést szenvedett egy szintén gyulai férfi - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a sértett férfi és felesége gyulai családi házukban az áramhálózat bővítését igényelte meg az áramszolgáltatótól.
    "A hálózatbővítéshez szükség volt a mérőhely szabványnak való megfeleltetésére, amely munkálatok elvégzésével az áramszolgáltató egy vállalkozót bízott meg, aki kiadta a munkát a két terheltnek, mint alvállalkozóknak" - írták.
    A két férfi a munkálatokat 2022. november 24-én végezte el, ennek során a régi csatlakozóvezetéket levágták az utcai villanyoszlopról, és annak a helyére új csatlakozóvezetéket helyeztek fel, majd elvégezték a mérőhely szabványosítását is.
    Mivel azonban a munkavégzés közben az időjárási viszonyok rosszra fordultak, elhatározták, hogy az utcai villanyoszlopról már levágott, azonban a ház tetőszerkezetén található kiállásról még el nem távolított csatlakozóvezetéket már nem bontják el.
    Ezt követően a helyszínről úgy távoztak, hogy az ingatlan udvarán hagyták az utcai villanyoszlopról levágott csatlakozóvezetéket oly módon, hogy az a lakóház tetőszerkezetén található kiállásról lógott le az ingatlan udvarára. Amikor a ház tulajdonosa a villanyszerelők távozása után a lakóház tetőszerkezetéről az udvarra lógó csatlakozóvezetéket össze kívánta tekerni, hozzáért a vezeték szabadon álló végéhez és áramütést szenvedett.
    A lakóházban és annak udvarán ekkor további három ember tartózkodott, többek között egy négy és fél éves kisgyermek is - tették hozzá.
    Az ügyészség hangsúlyozta, "a terheltek foglalkozási szabályszegéseikkel az ingatlanban tartózkodók egészségét, illetve testi épségét közvetlen veszélynek tették ki, a cselekményükkel közvetlen ok-okozati összefüggésben következett be az ingatlan területén az áramütéssel járó baleset, amely során a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett".
    A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a két férfit tárgyalás mellőzésével, az ügy iratai alapján próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el a villanyszerelői foglalkozás gyakorlásától és kötelezze őket a nyomozás során felmerült 850 ezer forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére - áll a közleményben.

Forrás: MTI.hu

Elfogtak két férfit, akik a Forma-1 Magyar Nagydíjra és más rendezvényre szóló, de valójában nem létező jegyek ígéretével vertek át embereket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

A közlemény szerint a II. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói múlt kedden őrizetbe vettek két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint különböző rendezvényekre szóló kamujegyekkel verték át áldozataikat.
    A két férfi egy közösségimédia-csoportban álnéven hirdetett meg a Forma-1 Magyar Nagydíjra szóló két bérletet és egy VIP-parkolójegyet; más nevére regisztrált bankszámlaszámot adtak meg, az ahhoz tartozó személyi igazolványról képet küldtek a sértettnek, aki cserébe saját igazolványát fényképezte le a csalóknak.
    A vevő 150 ezer forintot utalt át az elkövetők számlájára, akik az ügyletet követően elérhetetlenné váltak - írták.
    A kicsalt személyes adatokat arra használták, hogy másokat is átverjenek: a Forma-1 mogyoródi futamára, illetve a debreceni Campus Fesztiválra szóló fiktív jegyeket adtak el, alkalmanként több tízezer forintért.
    A II. kerületi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, két Heves vármegyei férfit; a 28 éves és a 30 éves férfit kihallgatták üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, csalás vétség és közokirat-hamisítás megalapozott gyanújával.
    Mindkét férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság azóta elrendelt - áll a közleményben.

Forrás: MTI.hu

Letartóztatás meghosszabbítása kábítószerbirtoklási ügyben

A Tatabányai Járásbíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 2 hónappal meghosszabbította a bolgár állampolgárságú gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás fenntartása a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának veszélye, valamint tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésének, elrejtésének veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges a gyanúsított, a védő és az ügyész fellebbezésére tekintettel.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2023. november 11-én gépkocsival közlekedett az M1-es autópályán, melynek során magánál tartott egy fém dobozt s egy textil szákocskát, melyekben összesen 158,88 gr nettó tömegű kristályos anyagot helyezett el. A NAV járőrei az M1 autópálya 93 km szelvényénél lévő „Concó” pihenőhelyen ellenőrzés alá vonták a gyanúsítottat, melynek során a kristályos anyagot tőle lefoglalták. A lefoglalt kábítószer mennyisége meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, annak 118 %-a. 

A gyanúsított elfogását megelőzően amfetamint és metamfetamint fogyasztott. 

Forrás: Tatabányai Törvényszék

Cikk ajánló

Ahogy megérkezik a nyári meleg, nemcsak a gardróbot, hanem az étrendet is érdemes „átöltöztetni”....

A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének halőrei a tatai Öreg-tó körül...

Kérjük, jelentkezzen, ha látja a Tatáról eltűnt nőt! A Tatai Rendőrkapitányság 11050-157/47/2025....

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.