Rendőrségi

Nyomkövetőt szereltetett volt élettársa gépkocsijára
A zaklatás vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel és férfival szemben, akik a nő volt élettársát háborgatták, illetve a nő kérésére a férfi nyomkövetőt szerelt a sértett gépkocsijára.
A vádirat szerint a nő és a férfi sértett élettársi kapcsolata 2018-ban megszakadt, a nő ezt nem tudta elfogadni, ezért 2022. év nyarától 2024. március elejéig az Esztergomhoz közeli községben lakó sértett tiltása ellenére is, vele a kapcsolat felvételére igyekezett személyesen, interneten, levelezés útján és telefonon keresztül, ezzel a sértett mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozott. A nő összesen 106 esetben hívta telefonon a sértettet, illetve üzent neki sms-ben, volt, hogy egy nap többször kereste. Miután a sértett a hívásokat nem fogadta, a nő hetente leveleket küldött a sértett lakcímére, amelyekben szintén a kapcsolatuk felélesztésére törekedett. A nő többször hívatlanul megjelent a sértettnél, kérte, hogy béküljenek ki, vagy csak a közelben leparkolt a gépkocsijával, és a sértettet megfigyelte, ilyen alkalom éjjel is előfordult.
Az elkövető a sértett új barátnőjének írt egy levelet, amelyben „figyelmeztette”, hogy vigyázzon a sértettel, majd fotót készített az új barátnő házáról, és azt a barátnő és fia fényképével együtt elküldte levélben a sértettnek, jelezve, hogy figyelemmel kíséri a magánéletét. Más levelekben a nő felsorolta a sértettnek, hogy a férfi az elmúlt napokban pontosan milyen címeken járt.
A nő 2022 év októberében egy nyomkövető eszközt szereltetett fel akkori barátjával a sértett közterületen parkoló gépkocsijára, ennek segítségével egy applikáción keresztül figyelemmel kísérte a sértett mozgását. A sértett a házát árulta, ezért a nő arra vette rá akkori barátját, hogy érdeklődést színleljen, többször telefonon egyeztessen a sértettel időpontot, majd a megbeszélt találkozókra ne menjen el.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás nélkül a nővel szemben közérdekű munka büntetést, míg a rábírására nyomkövetőt felszerelő férfival szemben pénzbüntetést szabjon ki.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Dorogi büféből lopott
Lopás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki dorogi büfébe tört be.
A vádirat szerint a férfi 2024. március 26-án hajnalban az ajtót egy nála lévő késsel befeszítve hatolt be a dorogi büfébe, ahonnan 4 üveg sört lopott. A férfi hazament táskákért, és azon az éjszakán további két alkalommal ment vissza a büfébe. A férfi 20.000,-Ft. készpénzt, valamint szeszesitalokat, csokoládét, rágógumit, üdítőt és egyéb termékeket lopott, az elkövetési érték összesen 251.600,-Ft.
A férfi az ellopott italokat és élelmiszereket otthonában elrejtette, és elfogyasztotta. A készpénzt elköltötte.
Az elkövető visszaeső bűnismétlő, háromszor volt büntetve, a bíróság 2021-ben lopás vétsége valamint garázdaság vétsége miatt 2 év 2 hónap fogházbüntetésre, 2021-ben kábítószerrel visszaélés vétsége valamint zaklatás vétsége miatt 1 év 2 hónap fogházbüntetésre ítélte, ebből 2022. november 6. napján szabadult.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő férfit elzárásra és közérdekű munka büntetésre, 251.600,-Ft. összegű vagyonelkobzásra ítélje, valamint a lefoglalt konyhakést kobozza el.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Éjszaka szállított drogot a gépkocsijában.
Kábítószer birtoklás miatt letartóztatták.
A Komáromi Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki éjszaka szállított drogot a gépkocsijában.
A férfi, 2024. július 9. napján kábítószernek minősülő anyagot, metamfetamin tartalmú pikót szerzett meg, amelyből a megszerzését követően fogyasztott is, míg az el nem fogyasztott kábítószert az általa megvásárolt szlovák hatósági jelzésű személygépkocsi csomagterébe tette. A férfi ezután Ácson vezette a személygépkocsit, amelynek során a rendőrjárőrök megállították, a csomagtérben a kábítószert, valamint a fogyasztáshoz használt eszközöket megtalálták, és lefoglalták.
A bíróság a gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte, a bűnismétlés veszélye miatt, valamint a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében.
A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védő fellebbezést jelentett be, így az nem végleges
Forrás: Tatabányai Törvényszék

A bérbeadó bútoraival együtt hagyták el az albérletet.
A Tatabányai Járásbíróság ítéletet hozott annak a nőnek és férfinak az ügyében, akik a tatabányai bérleményükből kiköltözéskor berendezést tulajdonítottak el.
A vádlottak bérlőként laktak egy tatabányai lakásban és a szerződés szerint 200.000 forint kauciót adott át a nő a bérbeadó képviselőjének. Magatartásuk és a bérleti díj nem fizetése miatt a sértett a szerződést 2022. január végén felmondta és 2 hónap felmondási idővel felszólította a bérlőket, hogy költözzenek ki a lakásból.
Ekkor a nő úgy gondolta, hogy a kaució összegét „lelakja”, azaz nem fizeti meg az aktuális bérleti díjat a sértettnek. A sértett ekkor felszólította a női terheltet, hogy azonnali hatállyal költözzenek ki a bérleményből. Ekkor a nő a férjével együtt a kaucióból még fennmaradt összeg – 100.000 forint – fejében a lakásból eltulajdonították a sértett tulajdonát képező berendezési tárgyakat úgy, hogy 2022. február 27-én a lakásból történő kiköltözés során magukkal vitték a sértett tulajdonát képező mikrohullámú sütőt, két kétajtós szekrényt, egy komódot, összesen 118.000 forint értékben. A nyomozó hatóság a lopott tárgyakat eljárása során lefoglalta, a sértettnek kiadta, így a lopással okozott kár megtérült.
A bíróság az ítéletében a visszaeső terheltet 8 hónap börtönbüntetésre, míg a társát 60 nap elzárásra ítélte. Az ítélet ellen a visszaeső terhelt fellebbezést jelentett be, míg az ügyész és az elzárásra ítélt terhelt azt tudomásul vette.
Forrás: Tatabányai Törvényszék

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki felfegyverkezve, golyóálló mellényben járta Budaörs utcáit
A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki felfegyverkezve, golyóálló mellényben járta Budaörs utcáit - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint az elkövető 2023. december 4-én budaörsi lakóhelyén kábítószert fogyasztott, majd "kiment lakásának erkélyére, ahol vonyítani kezdett, és egy gáz- és riasztó fegyverrel több lövést is leadott".
Ezután felvett egy golyóálló mellényt, magához vett egy kardot és a már használt fegyvert, majd gyalogosan elindult a budaörsi utcákon.
A férfit a budaörsi rendőrök megpróbálták ellenőrzés alá vonni, de a felszólításukra zavartan reagált és a fegyvere irányába nyúlt, ekkor a rendőr figyelmeztető lövést adott le, majd gázspray és testi kényszer alkalmazásával elfogta a férfit.
A Budaörsi Járási Ügyészség az ügyben fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat - áll a közleményben.
Forrás: MTI.hu