rna ado 1 szazalek

 

A bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában arról beszélt: Jézus az irántunk érzett szeretetből, szándékosan adja át magát a teremtett világnak, hogy szüksége legyen az állatok és az emberek testének melegére, hogy szüksége legyen az ételre és talán a pásztorok ajándékaira is.

Jézust ez a sebezhetőség végigkíséri egész földi élete során. Szenved attól, hogy nem értik meg, nem fogadják el, és végül keresztre feszítik. De ennyire, teljesen adja át magát - mondta.

A bíboros hangsúlyozta azt is: a karácsonyi titok egyik üzenete, hogy a valódi szeretet és a kényelmet és jó közérzetét mindennél többre becsülő önzés ellentmond egymásnak.

Kitért arra: Szent János azt írja, hogy a szeretet nem fér össze a félelemmel, ezért csak Isten, akiben nincs és nem lehet semmi félelem, tud helyesen és teljesen szeretni. Ő teljesen át meri adni magát, és nekünk is át akarja adni ezt a szeretetet.

Hozzátette: ebben a szeretetben részesül minden család, különösen a szülők, hiszen a gyermekről való gondoskodás egy egész életen át tartó, önátadó szeretet és egyfajta kiszolgáltatottság is.

Erdő Péter ennek az áldozatkész szeretetnek a megtapasztalását kérte Istentől az idei karácsonyon. "Adja meg mindnyájunknak, hogy tudjunk hálásak lenni a szüleinknek, nagyszüleinknek, pedagógusainknak, minden jótevőnknek, egyházunknak és egész közösségünknek"- fogalmazott, hozzátéve, kérjük Isten segítségét, hogy "követni tudjuk példájukat, és tovább tudjuk adni ezt az ajándékozó szeretetet".

Forrás, képforrás: MTI.hu

Megosztás

Cikk ajánló

  A bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában arról beszélt: Jézus az irántunk...

Tűz ütött ki Esztergomban a Táti úton december 24-én este. Az ötven négyzetméteres családi házban...

  A 2025-ös karácsonyi ünnepek és a két ünnep közötti időszak esztergomi gyógyszertári...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.