A közlekedés biztonsága elleni bűntette, rongálás vétsége és közokirattal visszaélés vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki az általa megrongált gépkocsit kitolta az úttestre.
A cselekményről készített felvétel megtekinthető a https://youtu.be/-L_Uv4p7V3soldalon.
A vádirat szerint az ittas férfi 2022. december 30-án a tatabányai parkolóban egy személygépkocsit megrongált úgy, hogy abban 293.500,-Ft összegű kárt okozott, mert a motorház tetejét meghajlította, a motortérben a kábeleket kitépte, a bal első ajtót megpróbálta letörni, a bal első ajtó külső részét betörte, az utastérben több alkatrészt ugyancsak letört.
A férfi az utastérből a gépjármű forgalmi engedélyét és a sértett személyes tárgyait kidobta. Emiatt a forgalmi engedély egy tócsában elázott, olvashatatlanná vált.
Ezután az elkövető a megrongált személygépkocsit kitolta a parkolóból az úttest közepére, ahol járművek közlekedtek. Ily módon az elkövető akadályt létesített az úttesten, ezzel veszélyeztette az úttesten közlekedők életét, testi épségét.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a büntetett férfit börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli...
A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a...
A napokban megkezdődött az Arany János utca járdájának felújítása Esztergomban a Kossuth...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.