A Tatabányai Járásbíróság kifosztás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet az erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben. A bíróság a vádlottat 4 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.
A bíróság a férfi letartóztatását fenntartotta.
A megállapított tényállás szerint 2023. szeptember 3-án Tatabányán, az ittas vádlott és barátnője szórakozni invitálták a szintén ittas sértettet, akivel együtt italoztak, táncoltak. A vádlott a sértettől cigarettát kért, aki adott is neki. Pár perc múlva ismét cigarettát kért, a sértett azonban közölte, hogy nincs több cigarettája.
A vádlott ettől ideges lett és a sértettet hirtelen mindkét oldalról ököllel arcon ütötte, amitől a férfi a földre esett. A vádlott ekkor a férfi nadrágzsebéből kivett két cigarettacsikket, valamint 500 forint aprópénzt, majd a sértett övtáskájából kivette annak irattartóját, és eltulajdonította a benne lévő 1.500 forint készpénzt.
A sértett eközben megpróbált felállni, mire a vádlott a jobb vállán megrúgta őt. A férfi ezután felállt, visszakérte az irattartóját, majd elszaladt a helyszínről.
A sértett a bántalmazás során nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett, de a cselekmény alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására.
Forrás: Tatabányi Törvényszék
2026. június 13-án, szombaton ünnepélyes keretek között került sor az esztergomi Városháza...
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli...
A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.