Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be a gépkocsit súlyos fokban ittasan vezető férfival szemben, aki a kormány balra rántásával került el a gyalogos elütését.
A vádirat szerint a büntetlen férfi 2024. augusztus 11-én Tatabánya lakott területén súlyos fokban ittas állapotban vezette a személygépkocsit. A sofőr a haladása során, a Dózsa György út felől a Madách Imre utca irányába, jobbra kanyarodása közben ittassága miatt nem biztosított elsőbbséget az azon az úton áthaladni szándékozó gyalogos nő részére, ezért későn észlelte a gyalogost. A férfi, hogy elkerülje a nő elütését, a kormányt balra rántotta. A hirtelen végrehajtott manőver következtében a gépkocsi az úttestet elhagyta, és nekiütközött az úttest melletti parkolóban álló vétlen gépjárműnek, amiben így kár keletkezett. A balesetben személyi sérülés nem történt.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás nélkül pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki.
Forrás: KOMÁROM-ESZTERGOM VÁRMEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG
Képforrás: KOMÁROM-ESZTERGOM VÁRMEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG
2026. június 13-án, szombaton ünnepélyes keretek között került sor az esztergomi Városháza...
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli...
A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.