rna ado 1 szazalek

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. július 16. napján a délutáni óráktól együtt italozott a sértettel egy dömösi presszóban. Az egyaránt ittas állapotban lévő gyanúsított és sértett 20 óra 30 perckor közösen indult haza, majd 21 óra 10 perc körüli időben az egyik utcában a gyanúsított hirtelen tenyérrel arcon ütötte a sértettet, aki az ütéstől elesett, majd a gyanúsított a sértett két mobiltelefonját követelte. A sértett félelmében a mobiltelefonjait átadta a gyanúsítottnak, majd felállt a földről. Ezt követően a gyanúsított még két alkalommal megütötte a sértettet, aki mindkétszer elesett az ütéstől.

Az Esztergomi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt indult büntetőügyben indítványozta a férfi letartóztatását az Esztergomi Járásbíróságon. A járásbíróság az ügyészi indítvány szerint egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a bűnismétlés és a bizonyítás meghiúsításának a veszélye.

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség / dorogimedence.hu

 

Megosztás

Cikk ajánló

Idén karácsonykor is őrangyalok járják a havas utakat: ők az életmentők, akik szenteste is...

  Adventi megbocsátás egész hónapban! Legyen mindenkinek könnyebb a karácsony, készüljünk...

  Áramszünet helye: EsztergomÁramszünet ideje: 2025.12.04. 08:00 - 16:00Áramszünet...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.