rna ado 1 szazalek

Hatósági

Több mint 600 millió forint adót vallott be egy cég a jogkövetési vizsgálat után. Az Online Számla rendszer adatai azonban ennél is messzebbre vezettek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálata, az Online Számla rendszer adatai nyomán egy komplett számlázási láncolat működését tárta fel. Ebben olyan cégek működtek közre, amelyek nem végeztek valós gazdasági tevékenységet, feladatuk a fiktív számlázás volt.

 

A fémszerkezetű raktárak, csarnokok kivitelezésével foglalkozó, jellemzően alvállalkozók bevonásával működő társaságot előzetes kockázatelemzésben használt online számlaadatok alapján vizsgálta a NAV. A cég a negyedéves áfabevallásában jelentős összegű, csaknem 91,6 millió forint áfát igényelt vissza. 

A cég áfaösszesítő nyilatkozata szerint a levonásba helyezett, illetve a visszaigényelt adó döntő többsége egyetlen alvállalkozó számláin alapult, aki ráadásul szinte kizárólag a fővállalkozónak állított ki számlákat. A két cég között személyi összefonódás is volt: az alvállalkozó ügyvezetője a vizsgált adózó alkalmazottja is volt egyben, aki munkavállalóként irreálisan széles jogkörrel rendelkezett. A NAV a számlakibocsátó adatait is elemezte. Az alvállalkozó bevallásainak „adóminimalizáló” jellege annak ellenére is feltűnt, hogy a kibocsátott számlák után bevallotta az áfabevételt.

A NAV jogkövetési vizsgálata az Online Számla rendszer adatai nyomán egy komplett számlázási láncolat működését tárta fel. Az ebben közreműködő cégek nem végeztek valós gazdasági tevékenységet, feladatuk csak a fiktív számlák kibocsátása volt.

A vizsgált cég az ellenőrzés hatására több évre visszamenőleg önellenőrzéseket nyújtott be, amik alapján 627 millió forinttal emelkedett kötelezettsége, illetve 110 millió forintot ért el az önellenőrzési pótlék. Mindebből 280 millió forintot már megfizetett, és cégkapcsolatai rendezését is megkezdte a társaság.

 

Forrás: NAV

 

Az Online Számla rendszer és a NAV egyéb forrásból származó adatai buktatták le azt a társaságot, amelyik bíróságok, egyetemek takarítását, üzemeltetését végezte.

A takarítást, üzemeltetést a cég saját alkalmazottaival végeztette, ennek ellenére a bevallásaiban nagy összegű alvállalkozói számlákat szerepeltetett. Az Online Számla rendszerben látszott, hogy az alvállalkozói számlák egy része a vizsgált társaság ügyvezetőinek az érdekkörébe tartozó vállalkozásoktól származott, akik huzamosabb ideje nem nyújtottak be adóbevallást. Egy látszólag független alvállalkozó is képbe került, akivel kapcsolatban érdekes dologra lett figyelmes a hatóság. A vizsgálat alatt álló takarító-üzemeltető cég ügyvezetője, magánszemélyként a saját ügyfélkapujáról küldte be ennek az alvállalkozójának a hiányzó bevallásait és iratait. Ezzel bizonyítottá vált, hogy pontosan tudta, hogy alvállalkozója nem fizette meg azt az adót, amivel ő (a vizsgált társaság bevallásában) csökkentette a fizetendő adóját.

Az ellenőrzés során maga az ügyvezető is belekeveredett az általa kreált bonyolult számlázási láncolatba: befogadott olyan munkákról szóló alvállalkozói számlát is, amely munkáknál ő maga volt a számlakibocsátó alvállalkozója, és a teljesítés bizonyítottan megtörtént, hiszen az alkalmazottai elismerték a munkavégzést.

Az ügyben az adójogi következmények megállapítása mellett a NAV büntetőfeljelentést is kezdeményezett.

 

Forrás: NAV

 

A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. október 24. és november 12. között a vendéglátókat ellenőrzik.

A NAV támogatja a figyelmetlenség miatt hibázó adózókat, de a szándékos mulasztókat szigorúan ellenőrzi, adótartozásaikra követelésfoglalást is indíthat.

A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. október 16. és 20. között a hentesüzleteket ellenőrzik.

Cikk ajánló

Esztergom tervezett áramszünet időpontja: 2025.05.12. 08:00-16:00 Esztergom érintett...

A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus...

Sikeres tavaszi idényzárás. A Vitéz Lányok 2036 projektcsapat egymás után második tornáját nyerte...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.