Hatósági
![](/images/hirek/birosag.jpg)
Viccnek szánta, meggyújtotta munkatársát
A súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki munkatársát megviccelve meggyújtotta annak ruháját.
A cselekményről készült videó a https://ugyeszseg.hu/masodfoku-egesi-serules-lett-a-munkahelyi-trefabol-videoval-a-komarom-esztergom-varmegyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye/ oldalon látható.
A vádirat szerint az elkövető 2023. október 02-án munkatársaival Tatabányán benzinnel működő fűkaszával füvet nyírt. A munkások 11 óra körüli időben pihenőt tartottak, a füves területet szegélyező betonpadkán ültek. Az elkövető a betonpadkáról hirtelen felállt azért, hogy sértettet megviccelje. A férfi a nála lévő égő cigaretta csikket az ülő testhelyzetben lévő sértett háta mögé, annak testi közelségébe tette, majd egy kupaknyi benzint a cigarettacsikkre ráöntött, melytől az lángra kapott.
A büntetlen elkövető az égést látva nyomban igyekezett segíteni a tüzet eloltani, a sértettről a pólót leszedni.
A sértett négy hét alatt gyógyuló másodfokú égési sérülést szenvedett.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség
![](/images/hirek/nav.webp)
Helyszíni ellenőrzések Komárom-Esztergom vármegyében a 16. héten
A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2024. április 15. és 19. között a zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.
A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Forrás: NAV
![](/images/hirek/birosagi_kalapacs.jpg)
Idős embereket kihasználó csaló ügyében hosszabbította meg a letartóztatást a bíróság
A Komáromi Járásbíróság a 2024. április 10. napján tartott ülésen, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben, 3 hónappal meghosszabbította annak a szlovák férfinek a letartóztatását, aki - a magát valótlanul ügyvédnek kiadó - megbízója bűncselekményében vett részt.
A bíróság 2023. július 13-án rendelte el a letartóztatást, a gyanúsított jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében. A letartóztatás meghosszabbítását elrendelő végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be.
Az indítvány szerint egy férfi arról tájékoztatta a gyanúsítottat, hogy internetes telefonkönyvből idős sértetteket választ ki, akikkel telefonon keresztül felveszi a kapcsolatot, magát valótlanul ügyvédnek adja ki, és azt állítja, hogy a sértettek hozzátartozóját letartóztatták, azonban ő készpénz ellenében elintézi szabadlábra helyezésüket. A gyanúsított ennek tudatában vállalta, hogy a megbízó által megtévesztett sértettekhez elutazik, átveszi tőlük a hozzátartozójuk szabadlábra helyezése érdekében átadott készpénzt, valamint ékszereket.
Négy eset közül az egyikben a megbízó a komáromi 77 éves sértettel telefonon közölte, hogy a lányát letartóztatták, azonban ő ügyvéd, és el tudja intézni, hogy a sértett gyermekét készpénz ellenében szabadlábra helyezzék. Ennek fejében a sértett 2,5 millió forintot és 160 eurót, valamint az aranyláncát adta át a gyanúsítottnak. Egy másik esetben a megbízó a tatai 81 éves sértettől csalt ki fenti módszerrel 2 millió forintot és ékszereket.
Forrás: Tatabányai Törvényszék
![](/images/hirek/gepjarmuado.jpg)
Hétfőn jár le a gépjárműadó befizetésének határideje
Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót. A legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott határozatokban szereplő linkre kattintva vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) applikációjában, a NAV-Mobilban fizethető be az adó. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek átutalással rendezhetik a befizetést.
A gépjárműadó befizetésének legfontosabb tudnivalói:
- határidő: 2024. április 15. éjfél,
- utalás: a NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlájára (10032000-01079160),
- utalási közleménybe adószámot vagy adóazonosító jelet kell írni.
Részletfizetés – maximum öt részletben – 2024. június 30-ig kérhető. A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek – a törvényi feltételek fennállása esetén – részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.
A gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) is pillanatok alatt teljesíthető. Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, mindig a legfrissebb verziót kell használni.
http://www.grantv.hu/324bc2be-058e-46ec-9a99-ca1cdcc3dcd5" alt="Image" width="137" height="47" style="border: medium; width: 1.425inpx;" />
http://www.grantv.hu/add21fc6-4444-4ae1-a492-3cd86e6975a8" alt="Image" width="155" height="47" style="border: medium; width: 1.6166inpx;" />
A gépjárműadóval kapcsolatban minden információ megtalálható a NAV honlapján.
Mobilappos gépjárműadó-fizetés lépésről lépésre.
Forrás: NAV
![](/images/hirek/nav.webp)
Még 10 nap és lejár a gépjárműadó befizetésének határideje
Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót. A legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott értesítésekben, határozatokban szereplő linkre kattintva vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) applikációjában, a NAV-Mobilban fizethető be az adó. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek átutalással rendezhetik a befizetést.
A határozatokat a NAV elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldte mindenkinek, aki rendelkezik elektronikus elérhetőséggel. Akik nem, azok postán kapják meg a dokumentumokat.
A gépjárműadót április 15-ig, egy összegben kell befizetni a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. A szabályok egyszerűsítésére azért is volt szükség, mert az ügyfelek nagy részénél a kétszeri fizetés csak gondot okozott, vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán fizettek.
Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovatban, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.
A gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) is pillanatok alatt teljesíthető. Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, mindig a legfrissebb verziót kell használni.
Érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét, amely a NAV-Mobil alkalmazásban csak néhány kattintás. A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek – a törvényi feltételek fennállása esetén – részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.
A gépjárműadóval kapcsolatban minden információ megtalálható a NAV honlapján.
Már elérhető új tájékoztatónk, amely a mobilappos fizetést mutatja be lépésről lépésre.
Forrás: NAV