Hatósági

A 2 milliárdot is meghaladja a bűnszervezet által a költségvetésnek okozott vagyoni hátrány
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben vádat emelt negyvennyolc elkövetővel szemben.
A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító férfi társaival 2020-2021. évet megelőző időben létrehozott egy több gazdasági társaságból álló többszintű céghálózatot, melynek szolgálatásait a felső, harmadik szinten lévő, megrendelő cégek vették igénybe, többek között annak érdekében, hogy elkerüljék a ténylegesen a saját társaságuk munkavállalói utáni járulékfizetést. Mindezeken túlmenően a bűnszervezet tagjai a középső szinten álló társaságok nevében, a foglalkoztatottak névleges átvétele nélkül is állítottak ki a megrendelő cégek részére fiktív számlákat. A bűnszervezet tevékenysége a költségvetést károsító bűncselekmények elkövetése során közel 40, köztük több Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű, gazdasági társaságot érintett. Az elkövetők tevékenységükkel 2 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének.
A bűnszervezetet irányító férfi a bűncselekményekből több, mint 400.000.000 millió forint vagyoni haszonra tett szert.
A főügyészség negyvennyolc személlyel, köztük a bűnszervezet nyolc tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. Az ügyészség a bűnszervezet tagjaival szemben egy kivételével végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A többi elkövetővel szemben végrehajtandó vagy felfüggesztett szabadságvesztések kiszabására tett indítványt. A főügyészség a bűnszervezet négy tagjával és további hat elkövetővel egyezséget kötött. A vádiratban összesen 600 millió forintot meghaladó mértékű vagyonelkobzást is indítványozott a főügyészség.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Szja-bevallás: hosszabban tart nyitva a NAV május 21-ig
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom vármegyei ügyfélszolgálatai 2024. május 13. és 21. között rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket.
A Tatabánya Komáromi utca 42. alatt működő központi ügyfélszolgálat nyitvatartása:
dátum |
nyitvatartás |
május 13. hétfő |
8:30 – 18 |
május 14. kedd |
8:30 – 16 |
május 15. szerda |
8:30 – 18 |
május 16. csütörtök |
8:30 – 16 |
május 17. péntek |
8:00 – 14 |
május 21. kedd |
8:30 – 18 |
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága esztergomi kirendeltsége, valamint a kisbéri, komáromi, tatai, oroszlányi NAV-ablakok – a megszokottól eltérően – május 14-én és május 21-én (kedden) is nyitvatartanak:
Kirendeltség:
Esztergom Babits Mihály utca 2.
8 órától 12 óráig és 13 órától 15 óráig
Kormányablakokban kihelyezett ügyfélszolgálatok:
Kisbér Angol kert 4.
Komárom Szabadság tér 1.
Oroszlány Szent István tér 1.
Tata Ady Endre utca 24.
8 órától 14 óráig
Forrás: NAV

Verekedő nők az utcán
Garázdaság vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság büntetővégzést hozott az utcán verekedő nőkkel szemben.
A cselekményről készült videó megtekinthető a https://ugyeszseg.hu/verekedo-nok-az-utcan-videoval-a-komarom-esztergom-varmegyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye/ oldalon.
Az ügyészség indítványára a bíróság minkét nővel szemben, egyaránt 400.000,-Ft pénzbüntetést szabott ki.
A büntetővégzést az ügyész tudomásul vette.
A vádirat szerint a két nő 2023. június 05-én a nyergesújfalui bolt előtt az utcán egy korábbi nézeteltérésből adódóan vitáztak egymással. Eközben az egyik meglökte a másikat, mire ez a nő viszonozta a lökést. Az eseményeket észlelve a boltból kijött egy harmadik nő és a két elkövető közé állt. Az először lökdösődő nő a harmadik nő válla felett átnyúlva ököllel megütötte a másik nőt, majd két kézzel szemből meglökte ellenfelét. Ezután a két nő kölcsönösen lökdöste, ütötte egymást. A két fél verekedését észlelve egy negyedik nő megpróbálta a feleket szétválasztani.
A dulakodás közben az először meglökött nő legalább két alkalommal megrúgta ellenfelét, aki viszont a haját ragadta meg az őt megrúgó nőnek, akit tarkójánál fogva leszorított, és ököllel többször megütött az arcán.
A két nő végül kölcsönösen lefogta egymást, majd kis idő elteltével elengedték a másikat, mire egyikük még egy utolsó alkalommal a másik felé ütött.
A két nő ezután rövid ideig még a bolt előtt beszélgetett, majd az egyikük bement az üzletbe, a másik a bolt előtt a haját igazgatta, miközben ellenfele hirtelen kirohant az épületből és dühösen belerúgott a másik nő táskájába, majd visszasietett az üzletbe.
Az először meglökött nőnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, emiatt magánindítványát nem terjesztette elő.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Gépkocsikat bontott illegálisan
A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette miatt indult ügyben tájékoztatom, hogy a Komáromi Járási Ügyészség által benyújtott vádirat alapján a Komáromi Járásbíróság elsőfokú ítéletet hozott.
Az ügyészség indítványa alapján a bíróság a férfit előkészítő ülésen 2 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Az elsőfokú ítéletet az ügyész, vádlott, védő tudomásul vette, így az kihirdetését követően jogerőssé vált.
A vádirat szerint a férfi háztartási lomhulladék gyűjtéséből és gépkocsik bontásból származó alkatrészek értékesítéséből tartotta fenn magát. Az elkövető 2021. május 5-ét megelőző legalább 2 évben összesen legalább 110 m3 mennyiségben szerzett meg a háztartásokban feleslegessé vált lomhulladékokat, építési-bontási hulladékot, kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezéseket, szétbontott műszaki cikkeket amelyeket a kisbéri házának udvarán helyezte el.
A férfi bontási céllal felvásárolt 16 db forgalomból kivont illetve üzemképtelenné vált gépkocsit, ezeket a kisbéri házának udvarán bontott szét. A bontásból származó, felhasználható alkatrészeket a férfi értékesítette, a megmaradt hulladék alkatrészeket, valamint a rendszámtáblákat és a gumiabroncsokat az udvarban rendezetlenül, különböző helyen felhalmozva engedély nélkül, jogtalanul tárolta.
Az illegális bontás miatt veszélyes hulladéknak minősülő olaj folyt ki a ház udvarára és a talaj felső rétegét kb.6 m2 területen jelentősen beszennyezte. Az elkövető az ingatlanon jogtalanul tárolta a legalább 110 m3 mennyiségű veszélyes hulladékot is tartalmazó hulladékot.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

NAV Online: nyisson Ügyfélkaput!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan fejleszti digitális szolgáltatásait az egyszerűbb és kényelmesebb adózásért. A különböző online felületek, elektronikus szolgáltatások biztonságos használatához és személyre szabott működéséhez azonosításra van szükség. Ezt a funkciót a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) látja el.
Az Ügyfélkapu egy a KAÜ azonosítási szolgáltatásai közül, de választható még ezen kívül az Ügyfélkapu+ (kétfaktoros azonosítás), a telefonos azonosítás, az elektronikus személyi igazolvány, valamint az arcképes azonosítás is az ügyintézéshez.
Az Ügyfélkapu tehát egy olyan azonosító, amelynek segítségével kényelmesen, személyes megjelenés nélkül, a nap 24 órájában intézhetők az adóügyek, például
- befizethető a gépjárműadó, lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok,
- megtekinthető az adószámla, kérhető kiutalás vagy átvezetés,
- beadhatók a bevallások, nyilatkozatok, ellenőrizhetők és javíthatók az adózási adatok,
- kezelhetők a meghatalmazások, igényelhető adókártya, vagy
- megtekinthető valamennyi adózással kapcsolatos dokumentum is.
Az ügyfélkapus bejelentkezés amellett, hogy biztosítja, más ne férjen hozzá a személyes és adózási adatokhoz, az ügyintézést is megkönnyíti, hiszen az egyedi azonosítással a rendszerek felismerik a felhasználót és előre betöltik ismert adatait.
Nyisson Ön is Ügyfélkaput, intézze adóügyeit bármikor egyszerűen, elektronikusan! A regisztráció lépésről lépésre.
Forrás: NAV