rna ado 1 szazalek

Helyi

Az Aranyhalas Tanyán tartotta hagyományos borászbálját a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend. Az ünnepélyes bevonulás után elhangzottak az ünnepi beszédek, majd a finom vacsora után a szórakozásé és a táncé volt a főszerep, számolt be Erős Gábor országgyűlési képviselő, aki a bál meghívott vendége volt.

Forrás: Kemma.hu

 

Felhősebb idő várható február utolsó hetében, és többfelé kell csapadékra is készülni. Az éjszakai fagyok enyhülnek: hajnalban jellemzően mínusz 5 és plusz 2 Celsius-fok várható, míg a maximum általában 10 fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a Tiszántúl kevésbé felhős tájain is megvastagszik, főként az Észak-Dunántúlon ugyanakkor szakadozhat, csökkenhet is a felhőzet. Délután legfeljebb már csak az északkeleti tájakon - elsősorban az Északi-középhegység keleti felén és Szabolcsban - fordulhat elő gyenge havas eső, havazás. A légmozgás továbbra is gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható, ennél kissé hidegebb északkeleten, míg enyhébb idő északnyugaton lehet.

Kedden a felhőzet a legtöbb helyen szakadozik, gomolyosodik, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, közben azonban nyugat felől felhősödés kezdődik, néhol nem zárható ki gyenge csapadék. A déli, délkeleti szél északnyugaton megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 2 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb lehet. A maximum 6 és 12 fok között várható.

Szerdán általában erősen felhős vagy borult időre lehet számtani a kisebb-nagyobb szakadozások mellett. Több helyen, délnyugat felé növekvő eséllyel fordulhat elő eső, záporeső. A délkeleti, majd az északiasra forduló szelet kísérhetik az Északnyugat-Dunántúlon élénk lökések. A minimum-hőmérséklet a Dunántúlon 0 és plusz 5, keletebbre mínusz 6, plusz 2 fok között valószínű. A csúcsérték többnyire 7-13 fok között alakul, északkeleten lehet pár fokkal hidegebb.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult időre van kilátás, több helyen van esély esőre, záporesőre. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5, a csúcsérték 4 és 12 fok között alakulhat, a csapadékosabb részeken lesz hidegebb az idő.

Pénteken csökken a csapadékhajlam, és átmenetileg a felhőzet is csökkenhet, és a légmozgás is mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5, délután 6-12 fok valószínű.

Szombaton felhős időnek van nagyobb esélye, és néhol gyenge csapadék sem zárható ki. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2 és plusz 4, délután 5-12 fok valószínű.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, gyenge csapadék nem zárható ki. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik. A minimum mínusz 4 és plusz 4, a csúcsérték 5 és 10 fok között változhat.

Forrás: MTI

Képforrás: pexels.com

Körözési akciót tartottak a rendőrök Esztergomban február 18-án. A gondosan előkészített terv alapján sorba fogták el a keresett személyeket. Alig öt óra alatt 14 főt állítottak elő az Esztergomi Rendőrkapitányságra. Közülük 12 ellen elfogatóparancs volt érvényben, egy esetében tartózkodási helyének a megállapítását kérték, egy személyt pedig a járművezetéstől tiltottak el. Végül két embert vittek büntetés-végrehajtási intézetbe. Az esztergomi rendőrök a közeljövőben ismét szerveznek hasonló jellegű akciót.

Forrás: police.hu

Február 21-én, az esztergomi vár lovagtermében tartották Becket Szent Tamás ünnepét. Az esemény különleges pillanatokkal és mély tartalommal töltötte meg az emblematikus helyszínt, amely így a közösség és a hit találkozásának színterévé vált.

Köszöntőt mondott Dr. Kiss-Rigó László a Rudnay Sándor Alapítvány kuratóriumának elnöke. A rendezvényen sokak vettek részt, köztük helyi lakosok, történészek, egyházi vezetők és érdeklődők. A jelenlévők ökumenkikus megemlékezéseen vettek részt, ahol megemlékeztek Becket Szent Tamás életéről és mártírságáról.

A lovagterem méltóságteljes környezete mélyebb jelentést adott az ünnepnek, és emlékeztette a résztvevőket Esztergom gazdag történelmi és vallási örökségére. Az esemény hozzájárult ahhoz, hogy a közösség még szorosabban összeforrjon, és tisztelettel emlékezzen a múlt nagy alakjaira.

 

Kiderült, milyen pontosak a vasútvonalak hazánkban. A MÁV statisztikája szerint az esztergomi vonat dobogós, de a tatabányai vonat sem szégyenkezett. 

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója Facebook posztban részletezte az országos vasúthálózat 2025. januári statisztikáit. Az esztergomi és a tatabányai vonatról is kiderült, mennyire pontosak.

Visszaadja a jegyár felét a MÁV, ha ennyit késik a vonat

A MÁV statisztikájában 15 vonal pontossági adatait tette közzé. Eszerint az első legpontosabb járat a Szeged-Hódmezővásárhelyi TrainTram, amely 98, 56 százalékban pontosan közlekedett. A második a Kőbánya-Kispest-Lajosmizse-Kecskemét vonal, 94,73 százalékkal, harmadik pedig az Esztergom-Budapest vonal, amely 93,54 százalékban pontosan megy.

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonal sajnos a 15-ös listában a 14. helyen áll: a statisztika szerint a járatok 72 százaléka volt pontos. Az összesített adatokat tekintve a MÁV vonatai 83 százalékban voltak pontosak januárban.

Forrás: Kemma.hu

Cikk ajánló

Az ötvenhatos hősök emléke az élő lelkiismeret, ami ma is kötelez minket - hangsúlyozta a...

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2025. október 23-án és október 24-én a parkolás a város...

Offline időtöltésre és telefonmentes közösségi élményszerzésre buzdítja a diákokat, szülőket és...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.