A város közterületén estek egymásnak a családtagok. A rendőrség büntetőeljárást indított a verekedés miatt.
Információink szerint két családi sérelem miatt tört ki a hétvégén verekedés Esztergomban.
A két család különböző eszközökkel rontott egymásnak. A vármegyei rendőrségtől megtudtuk: a kérdéses esettel összefüggésben rendőri intézkedés történt. Mint részletezték: az ügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indult eljárás, a bűncselekmény elkövetőinek elszámoltatása folyamatban van.
Forrás: kemma.hu
Képforrás: Shutterstock
A rendőri hivatással ismerkedtek a gyermekek az Esztergomi Rendőrkapitányságon.
„Örömmel jelentjük be, hogy az Esztergomi Rendőrkapitányság állományába új, rendkívül lelkes és apró egyenruhás munkatársak érkeztek! Bár méretükből adódóan még nem érik fel az íróasztalokat, és a szolgálati sapka is kissé nagy rájuk, lelkesedésük és kedvességük minden eddigi rekordot megdöntött.” – közölte a jó hírt a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán, majd tisztázták is, hogy nem arról van szó, hogy a kapitányságot elfoglalták volna a Minyonok – csupán arról, hogy óvodások és bölcsődések látogattak el hozzájuk, hogy testközelből is megismerkedjenek a rendőri hivatással.
A kis látogatók lelkesen próbálták ki a rendőrautót, szemügyre vették az egyenruhákat, és szakszerű válaszokat adtak Schweitzer Anikó rendőr zászlós és Wieszt-Göndöcs Bernadett rendőr hadnagy kérdéseire a szabálykövető magatartásokkal kapcsolatban.
A látogatás végén mind a kicsik, mind kísérőik nagy mosollyal és jó élménnyel távoztak. „Köszönjük a látogatást, és várjuk őket sorainkba egy pár év múlva!” – tették hozzá.
Borítókép, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság, dorogimedence.hu
Készül az ország a húsvétra. A településeken, közösségekben a várakozás jeleként a tojásfa is elkészül. Ahogy karácsony előtt az adventi koszorú, úgy húsvét előtt a tojásfa díszítést tartják a közösségek hagyományként. A Féja Géza Közösségi Házban kicsiket és nagyokat várták a közösségi tojásfa díszítésre.
Idén április 20-án és 21-én lesz húsvét, a tojásfákat pedig a napokban, április elején díszítik. Így tettek Esztergom-Kertvárosban, a Féja Géza Közösségi Ház udvarán is, ahol az Esztergom Kertvárosi Óvoda, a KEMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona és a kertvárosi Idősklub tagjai aggatták tele csodaszép díszes tojásokkal az udvaron levő fát.
Mint megtudtuk: tavaly volt az első közösségi díszítés, amire szintén nagy volt az érdeklődés. A fára - amely már így is roskadozik a díszektől - egyébként bárki helyezhet díszített tojást.
Esztergomban , a Helischer József Könyvtár szervezésében a Bánomi lakótelepen szerveztek húsvéti programkavalkádot az ovisoknak. A kicsik nyuszifutamon vehettek részt.
A gyerekeket furfangos feladatok várják, aki pedig a futam, vagyis a feladatok végére érve ellátogatott a gyermekkönyvtárba és elmondta Devecsery László Húsvét című versét, apró ajándékkal jutalmazták, számolt be könyvtár. A kicsik tojásfát is díszítettek, a kis kezek csodaszépet alkottak Esztergom ezen pontján.
Forrás: kemma.hu
Képforrás: 24 óra
| Dátum | Patika | Cím | Telefonszám |
| 2024.04.01 | Szent Imre | Kőrösi u 7. | 33/416-502 |
| 2024.04.02 | Kolos Patika | Petőfi u 30. | 33/523-010 |
| 2024.04.03 | Kersi Patika | Kossuth u 41. | 33/509-170 |
| 2024.04.04 | Patikaplus | Mátyás király u. 30. | 33/500-275 |
| 2024.04.05 | Szent Anna Patika | Terézia u. 25. | 33/411-184 |
| 2024.04.06 | Szent István | Széchenyi tér 24-26. | 33/311-680 |
| 2024.04.07 | Vaszary Patika | Kórház | 33/542-309 |
| 2024.04.08 | Kis Duna | Aradi vértanúk tere 2/c | 33/502-255 |
| 2024.04.09 | Szent Imre | Kőrösi u 7 | 33/416-502 |
| 2024.04.10 | Kolos Patika | Petőfi u 30 | 33/523-010 |
| 2024.04.11 | Kersi Patika | Kossuth u 41. | 33/509-170 |
| 2024.04.12 | Patikaplus | Mátyás király u. 30. | 33/500-275 |
| 2024.04.13 | Szent Anna Patika | Terézia u. 25 | 33/411-184 |
| 2024.04.14 | Szent István | Széchenyi tér 24-26 | 33/311-680 |
| 2024.04.15 | Vaszary Patika | Kórház | 33/542-309 |
| 2024.04.16 | Kis Duna | Aradi vértanúk tere 2/c | 33/502-255 |
| 2024.04.17 | Szent Imre | Kőrösi u 7 | 33/416-502 |
| 2024.04.18 | Kolos Patika | Petőfi u 30 | 33/523-010 |
| 2024.04.19 | Kersi Patika | Kossuth u 41. | 33/509-170 |
| 2024.04.20 | Patikaplus | Mátyás király u. 30. | 33/500-275 |
| 2024.04.21 | Szent Anna Patika | Terézia u. 25 | 33/411-184 |
| 2024.04.22 | Szent István | Széchenyi tér 24-26 | 33/311-680 |
| 2024.04.23 | Vaszary Patika | Kórház | 33/542-309 |
| 2024.04.24 | Kis Duna | Aradi vértanúk tere 2/c. | 33/502-255 |
| 2024.04.25 | Szent Imre | Kőrösi u 7 | 33/416-502 |
| 2024.04.26 | Kolos Patika | Petőfi u 30 | 33/523-010 |
| 2024.04.27 | Kersi Patika | Kossuth u 41. | 33/509-170 |
| 2024.04.28 | Patikaplus | Mátyás király u. 30. | 33/500-275 |
| 2024.04.29 | Szent Anna Patika | Terézia u. 25 | 33/411-184 |
| 2024.04.30 | Szent István | Széchenyi tér 24-26 | 33/311-680 |
Képforrás: nyirbator.hu
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az MCC Feszt idén is izgalmas szakmai és zenei programokkal, neves hazai és külföldi előadókkal várja a látogatókat Esztergomban július 31. és augusztus 2. között.
Esztergom népszerű nyári fesztiválján az érdeklődők találkozhatnak többek között a brexit-népszavazás egyik meghatározó alakjával, Boris Johnson egykori főtanácsadójával, Dominic Cummingsszal vagy a bevándorláspolitikával is foglalkozó bestselleríróval, Ayaan Hirsi Alival. A zenei fellépők között lesz többek között az Irie Maffia és a BSW.
Szó lesz olyan mindenkit foglalkoztató témákról, mint az aktuális geopolitikai kihívások, a demográfiai trendek vagy a migráció és a bevándorláspolitika. Vendégelőadóként ott lesz többek között Jim Robb, az ésszerű bevándorláspolitikáért küzdő NumbersUSA egyik alapítója és alelnöke,valamint Yonathan Jakubovicz is, aki az Izraeli Bevándorlási Politikai Központ (Israel Immigration Policy Center, IIPC) egyik alapítójaként és vezető szakértőjeként jelentős szerepet játszik Izrael migrációs politikájának alakításában. Az MCC feszthonlapján további információk olvashatók.
Forrás: kemma.hu
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Esztergom belterületén, a...
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési...
Április 10-én a magyar könnyűzene igazi állócsillagai költöznek a városba. A...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.