Hosszabb ideig életveszélyes az utcán tartózkodni ebben az időben.
Igazi téli hideg idő érkezett hazánkba, és az előrejelzések szerint ez a következő napokban is kitart. Ez azt jelenti, hogy lesznek olyan tájaink, ahol az éjszakai és a hajnali órákban -10 fok köré, illetve alá, valamint helyenként akár -15 fok alá is hűlhet a levegő. Ebben az időben életveszélyes hosszabb ideig az utcán tartózkodni.
Emiatt február 17-én este 20 órától életbe lépett az úgynevezett vörös kód,
mely február 21-e péntekig biztosan érvényben lesz - jelentette be Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
Fagyos az idő | Fotó: Bánkuti Letícia
A vörös kód életbe lépése azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény (fenntartótól és tevékenységi körtől függetlenül) számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása. Kérték, hogy ha valaki bajba jutott hajléktalan embert lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni.
Forrás: Időkép
Képforrás: Időkép
Míg 2018-ban 740 ezren kérték bevallásuk postázását, addig 2024-ben 83 ezren. A legnépszerűbb kérelmezési mód évről évre az SMS, tavaly a kérelmek több mint 80 százaléka érkezett így.
Az eSZJA nemcsak az adótudatosság és a környezetvédelmi szempontok miatt népszerűbb, mint a postán küldött papíros forma, hanem azért is, mert az érintettek gyorsan, egyszerűen, papírmentesen, akár mobiltelefonról is ellenőrizhetik, és – szükség esetén – módosíthatják az szja-bevallási tervezetüket, majd be is küldhetik bevallásukat.
Az elkészített adóbevallási tervezet legkésőbb március 15-étől elérhető, legegyszerűbben a NAV eSZJA-oldalán.
Aki nem rendelkezik elektronikus elérhetőséggel, március 17-éig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását. A legegyszerűbb SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon a következő formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn
Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen, április 30-áig küldi el postán az igénylőknek.
Aki eddig még nem regisztrált az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra, ezt azért is érdemes mielőbb megtennie, mert így válik elérhetővé a NAV legnépszerűbb alkalmazása, az eSZJA.
Forrás: NAV
Képforrás: VG.hu
Az Auchan Magyarország Kft. tájékoztatása alapján az Auchan Kedvenc bélszínroló 500 g megnevezésű termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte az áruházlánc a termék feltételezett Szalmonella szennyezettsége miatt – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken.
A bejelentés szerint egy önellenőrzés keretében történt vizsgálat alapján mutatták ki az említett tételben a kórokozót. A vállalkozás az NKFH-val együttműködve, saját hatáskörben azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, gondoskodott a kifogásolt tétel forgalomból történő kivonásáról és a fogyasztóktól történő visszahívásáról. A vállalkozás által megtett intézkedéseket, valamint a visszagyűjtött termékek további sorsát (megsemmisítését vagy elszállítását) az NKFH nyomon követi.
Az NKFH haladéktalanul értesítette az érintett termékekről a fogyasztókat, ezzel megakadályozva az esetlegesen hibás termékek fogyasztókhoz történő eljutását.
A kifogásolt termék adatai az alábbiak:
Az NKFH kéri, hogy amennyiben a fenti tételazonosítóval rendelkező terméket megvásárolta, azt ne fogyassza el! A termék az Auchan Magyarország Kft. áruházaiba visszavihető.
Forrás: Dorogimedence
Képforrás: Blogspot.com
Elindult az egy hónapon át tartó szavazás, a közönségdíj sorsa ismét a szavazók kezében van. Újabb tizenöt nagyszerű pályaművet ismerhet meg a nagyközönség, a tét nem kicsi, hiszen most dől el, hogy a kategóriánként egy, összesen öt zsűridíj mellett melyik a hatodik csapat, akik a díjjal járó négymillió forintos összegből a szavazatoknak köszönhetőn megvalósíthatják álmukat.
Hazánk kiemelkedő gyógyszercége a Richter, a Richter Anna Díj pályázat kiírásával őrzi és továbbviszi az alapítócsalád szellemiségét, az innovációba és folyamatos fejlesztésbe vetett hitét. A díj méltó módon tükrözi a Richter cégfilozófiáját, társadalmi szerepvállalási elkötelezettségét a hazai oktatás, egészségügy és gyógyszerészet iránt, különös tekintettel az ezeken a területeken dolgozó nőkre.
A zsűri tagjai, Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Szily Nóra újságíró, pszichológus, Rúzsa Magdi Máté Péter-díjas énekesnő, Polgár Judit sakknagymester, Kertész Éva a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője és Dr. Barna István belgyógyász főorvos, a Semmelweis Egyetem docense nagy izgalommal várták az újszerű, kreatív ötleteket tartalmazó pályázatokat. A döntős projektötleteket március 9-ig lehet megtekinteni a www.richterannadij.hu weboldalon, ahol a közönség kategóriánként egy-egy szavazattal támogathatja a csapatokat.
Az oktatást, egészségügyet és gyógyszerészetet fejleszteni, jobbítani vágyó lelkes csapatok öt kategóriában mérettetnek meg egymással. A zsűri olyan újszerű, megvalósítható ötleteket várt idén is a pályázóktól, amelyek hozzájárulnak ezen területek színvonalához, fejlődéséhez, illetve az ott dolgozók mindennapjait megkönnyítik és minőségi változást hoznak mindannyiunk hétköznapjaiba.
Az idei pályázatokban minden eddiginél hangsúlyosabban jelenik meg az innováció, a megújítási szándék, a szemléletformálás.
Március 19-én ünnepélyes gála keretében derül fény a díjazottakra, akikkel együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően fantasztikus innovatív ötletek valósulnak meg, melyek hatással lesznek mindannyiunk életére.
Kísérjék figyelemmel a díj életét, szavazzanak az önök számára legfontosabb projektre, hiszen az egészségügy és az oktatás fejlődése nem csupán a Richter, hanem mindannyiunk szívügye!
Forrás: Richter Gedeon Nyrt.
Népszerű a NAV leginnovatívabb alkalmazása, a NAV-Mobil. A letöltések száma ezen a héten lépte át az egymilliót. A NAV-Mobillal bárhol és bármikor, pillanatok alatt ellenőrizhető többek között az adószámla, azaz, hogy van-e tartozás, esetleg túlfizetés a NAV-nál, de lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok, egyszerűen és gyorsan befizethető a gépjárműadó, és ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai is. A NAV-Mobil elérhető a Google Play és az App Store áruházakban is.
Tavaly a NAV-Mobil legnépszerűbb szolgáltatása a gépjárműadó volt. Csaknem 700 ezren használták erre az alkalmazást, így többek között az appon keresztül fizették be a gépjárműadót, vagy kértek 5 havi részletet egyszerűen, a Részletfizetési kérelem gombra koppintva.
Érdemes letöltenie az appot annak is, aki megnézné, van-e tartozása, esetleg túlfizetése a NAV-nál. Ez a második legnépszerűbb szolgáltatása a NAV-Mobilnak. Tavaly csaknem 450 ezer felhasználó kereste fel az Adószámla-lekérdezés menüpontot, amely azonnal mutatja az egyenleget, illetve az is kiderül, mely adónemeken van a tartozás vagy épp a túlfizetés. Így nyomon követhető például a bevallások benyújtása után, hogy az adatokat a NAV rendben lekönyvelte-e, illetve az egyes befizetések után, hogy azok megjelentek-e az adószámlán. Hasznos lehet például adóigazolás igénylése előtt is, mert a rendezetlen tételek így még az eljárás előtt befizethetők.
Tavaly több mint 380 ezren ellenőrizték foglalkoztatási adataikat az applikációban. Ha valaki nem biztos benne, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e, a Foglalkoztatási adatok menüpontban ellenőrizheti jogviszony-, illetve bér- és járulékadatait. Így azonnal fény derül a szabálytalan foglalkoztatásra, és mihamarabb rendezhető a jogviszony. Az alkalmazás push üzenetet is küld a változásokról, a felhasználók azonnal megtudhatják, ha munkáltatójuk akár közös megegyezéssel, akár egyoldalúan módosította foglalkoztatásuk feltételeit.
A NAV-Mobil ezeken kívül számos más funkciót is tartalmaz, ellenőrizhetők benne például az üzleti partnerek adatai, elérhetők az üzemanyag-elszámoláshoz szükséges üzemanyagárak, az Adótraffipax vagy éppen az Utastájékoztató, de ezeken kívül is sok más hasznos információval, kalkulátorral, adatbázissal segíti az adózást.
Néhány funkció használatához DÁP- vagy Ügyfélkapu+-azonosításra van szükség, de az applikációban beállítható jelkód is, amellyel még gyorsabban hozzáférhető a felület, sőt, az erre alkalmas mobilokon ujjlenyomattal vagy arcfelismerővel is használható. Az egyszerű azonosítás után minden információ egy helyen, azonnal rendelkezésre áll, s a befizetések is biztonságos módon, gyorsan, kényelmesen elvégezhetők.
Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Képforrás: Logigear.com
A 28. Csolnoki Falunapok keretében adták át a település egyik rangos elismerését, a Csolnokért...
A kormány elindítja a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet, amely a következő tíz évben mintegy...
Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt. Az...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.