Országos

Neked csak egy kattintás, másnak azonban sokat jelent
Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető.

Három hét alatt már 300 ezernél több vármegye- és országbérletet vásároltak
Vasárnap meghaladta a 300 ezret az eladatott vármegye- és országbérletek száma. Már az első hónapban annyira népszerűvé váltak az új díjtermékek, hogy a hó eleji vásárlások javában felülmúlták a korábbi hónapok bérletértékesítési számait.

A maival együtt legyen minden nap a közlekedési kultúra napja!
„Közlekedjünk körültekintően, tartsuk be a KRESZ szabályait! Figyeljünk egymásra, vigyázzunk környezetünkre és a közösségi közlekedés járműveire!”- ezek a MÁV-Volán-csoport legfontosabb üzenetei május 11-én, a Közlekedési Kultúra Napján. A kezdeményezés programjaihoz a MÁV-Szimfonikusok koncertekkel csatlakoznak.

NAV. Egyszerűen, online
Online a legegyszerűbb és leggyorsabb az szja-tervezetek átnézése, elfogadása. Akinek még nincs ügyfélkapuja, bármikor regisztrálhat a rendszerbe, ami után azonnal eléri elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetét. Sosem késő ügyfélkaput nyitni!

Könyvelő közreműködött a fiktív visszaigénylésben
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan nyomon követi az adószámla-hátralékkal rendelkező adózókat, és kiemelt figyelmet fordít a visszaigénylőkre is. Előfordul, hogy ez a két adózói kör átfedéseket mutat. Ilyen volt az az eset is, amikor egy jelentős forgalmat bonyolító gazdasági társaság áfa-visszaigénylésével próbálta csökkenteni fennálló adótartozását.
Cikk ajánló

Október 23. - Panyi Miklós: az ötvenhatos hősök emléke az élő lelkiismeret
Az ötvenhatos hősök emléke az élő lelkiismeret, ami ma is kötelez minket - hangsúlyozta a...

Ingyenes parkolás Esztergomban
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2025. október 23-án és október 24-én a parkolás a város...

Novemberben kiderül, meddig bírják telefon nélkül a diákok
Offline időtöltésre és telefonmentes közösségi élményszerzésre buzdítja a diákokat, szülőket és...