rna ado 1 szazalek

Helyi

 

Kiemelkedő számú, összesen 688 pályamű érkezett a Richter TETT pályázat 2025-ös évadára. A zsűri 12 díjat és 5 különdíjat ítélt oda, valamint 75 művet választott be az ötödik TETT-kötetbe. A pályamunkák Magyarország valamennyi vármegyéjéből, valamint több határon túli magyar közösségből érkeztek. Térségünkből Meiszel Zalán Bendegúz, a nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola tanulója az első korcsoport díjazottja lett.

Ünnepélyes keretek között adta át a Richter Gedeon Nyrt. a „TETT: Te és a Természettudományok – mesés történetek” pályázata ötödik évadának díjait az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A programot a vállalat a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (SZ2A) szakmai partnerségével hívta életre, Döbrentey Ildikó és Levente Péter művészházaspár fővédnökségével.

A pályázat általános és középiskolás diákok számára teremt lehetőséget arra, hogy a természettudományok témáit kreatív történetírás formájában dolgozzák fel. A program célja, hogy a fiatalok elmélyítsék tudományos érdeklődésüket, fejlesszék rendszerszintű szemléletüket és erősítsék önálló, felfedező attitűdjüket.

Prof. Dr. Szántay Csaba, a pályázat egyik ötletadója és a zsűri tagja, a Richter Gedeon tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezetője kiemelte: „A Richter számára kiemelten fontos a természettudományos utánpótlás támogatása, hiszen egy kutatás-fejlesztésre épülő vállalat jövője a fiatal generációk kíváncsiságán és tudásán múlik. A TETT lehetőséget ad a diákoknak arra, hogy saját nyelvükön, saját alkotó önkifejezésükkel fogalmazzák meg a természettudományokhoz kapcsolódó gondolataikat – számunkra pedig nagy öröm látni, hogy évről évre egyre több fiatal kapcsolódik be ebbe az inspiráló közösségbe.”

Az idei évadban összesen 688 pályamű érkezett: az 1. korcsoportban (3–5. osztály) 236, a 2. korcsoportban (6–8. osztály) 304, a 3. korcsoportban (9. osztálytól az érettségiig) 148 alkotást nyújtottak be a diákok. A zsűri 12 díjat és 5 különdíjat ítélt oda, valamint a díjazott pályaművekkel együtt összesen 75 történetet választott be az ötödik TETT-kötetbe. A beérkezett alkotások tematikája idén is sokszínű volt: a történetek között különösen gyakran jelentek meg a kémia, a biológia és a fizika világához kapcsolódó témák.

A pályaművek földrajzi megoszlása jól mutatja a program széles körű elérését: Magyarország valamennyi vármegyéjéből érkeztek jelentkezések. A legnagyobb aktivitás Budapesthez és Pest vármegyéhez kötődött, emellett Fejér, valamint Csongrád-Csanád vármegyéből is kiemelkedő részvétel mutatkozott. A külhoni érdeklődés szintén számottevő volt: Romániából 93, Szerbiából 23, Szlovákiából 6, Ukrajnából 3 alkotás érkezett.

„Felemelő élmény a Richter TETT-mesepályázat 5. évfolyama résztvevőinek térképére pillantani. Nagyvárosaink patinás iskoláin túl kisebb vidéki településekről, sőt, a határon túli, magyar nyelvű falvak, városok oktatási intézményeiből is szép számmal érkeztek pályamunkák. A díjazottak között is szerepelnek olyan tehetséges magyar diákok, akik Tiszalúc, Nyergesújfalu, illetőleg a romániai Marosvásárhely vagy Nagygalambfalva színeit képviselik a 2025–26-os tudományos-művészi megmérettetésben – mondta Döbrentey Ildikó, fővédnök.

Holtzer Péter, a Szabó Szabolcs Alapítvány elnöke elmondta: „A zsűri már ötödik alkalommal választotta ki a legjobb, legszebb történeteket. Ami még ezen kívül is szívmelengető, hogy az idei évi zsűriben már helyet kapott egy korábbi történetíró is, Bolla Dorina Jada, aki immár egyetemistaként, és az „elballagott” alkotókból alakított TETT Klub tagjaként vett részt a mesék olvasásában és a döntésekben. Számomra nagy öröm, hogy a fiatalokat ilyen formában is segíteni, motiválni tudja a TETT-kezdeményezés.”

A TETT 2021-es indulása óta több mint háromezer pályamű érkezett, és összesen 507 alkotást választott ki a zsűri publikálásra a TETT-kötetekben. A visszatérő pályázók aránya évről évre növekszik, ami jól mutatja a kezdeményezés hosszú távú hatását.

Az ünnepségen közreműködött Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója, valamint Bach Kata és Kubik Anna színművészek, akik a díjazott művekből adtak elő részleteket.

A díjazottak és az antológiába bekerült szerzők teljes listája a TETT hivatalos oldalán érhető el.

Forrás, képforrás: dorogimedence.hi

 

Három hónappal meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki két gázpalack felrobbantásával akart öngyilkosságot elkövetni, miközben szomszédai életét is veszélyeztette.

Az indítvány szerint a büntetett előéletű férfi 2025. szeptember 2-án, egy Esztergomi Járásban lévő településen kilakoltatástól való félemében és párkapcsolati problémái miatt két gázpalack felrobbantásával akart öngyilkosságot elkövetni. A férfi otthonában – mely egy tízlakásos sorház harmadik lakása – kartonpapírba csomagolta a palackokat, majd a papírt meggyújtotta. A füstre felfigyeltek az utcán tartózkodó személyek, akik bementek az elkövető lakásába, eloltották a tüzet és a gázpalackokat kivitték az utcára. A férfit tisztában volt azzal, hogy a szomszédos lakásban ekkor más is tartózkodik, így a robbanás következtében más halála is bekövetkezhet.

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság a férfi letartóztatását 2025. szeptember 2-án egy hónapra rendelte el. Az ügyészség indítványában a letartóztatás 2026. június 10-ig történő hosszabbítását kezdeményezte, mert az szükséges a bűnismétlés megakadályozása érdekében. A letartóztatás meghosszabbítása tárgyában a Tatabányai Járásbíróság ülés tart, melyen az elkövetőt meghallgatja, és azt követően hozza meg a döntését.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség, dorogimedence.hu
Borítókép: illusztráció (freepik.com)

Ha Ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, mobilról is ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!

Ma, március 8-án a világ a nőket ünnepli. A Nemzetközi Nőnap alkalmából a tisztelet, az egyenjogúság és a megbecsülés kerül a középpontba. A Gran TV stábja úgy döntött, hogy idén nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezi háláját a hölgyeknek: egy megható, figyelmet felhívó akció keretében vitték el a tavasz hírnökeit az utcákra és az idősekhez.

A televízió csapata már kora reggel útnak indult, hogy egy igazán különleges helyszínen kezdje a napot. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában működő Zöld Fenyő Idősek Otthonába látogattak el, ahol 40 csodaszép tulipánt osztottak szét az ott élő szépkorú hölgyek között.

Az esemény nem csupán a virágátadásról szólt. A stáb ezzel a nemes gesztussal egy nagyon fontos társadalmi üzenetre kívánta felhívni a figyelmet:

Az idős emberek, a nagymamák, a sokat megélt édesanyák azok, akiknek ezen a szép napon is kiemelt, megkülönböztetett figyelmet kell szentelnünk. Egy szál virág, egy kedves szó és az őszinte érdeklődés számukra mindennél többet jelent.

A megható reggeli pillanatok után a Gran TV kezdeményezése az otthon falain kívül is folytatódott. A stáb tagjai az utcára lépve a járókelő hölgyeket is meglepték egy-egy szál tulipánnal. A rohanó hétköznapokban ez a váratlan kedvesség számtalan mosolyt csalt a siető édesanyák, nagymamák és fiatal lányok arcára, egy pillanatra megállítva az időt, és emlékeztetve mindenkit az ünnep valódi lényegére.

A Gran TV mai akciója tökéletes példája annak, hogyan tehetjük szebbé a környezetünkben élők napját. Vegyünk róluk példát mi is, és ne felejtsük el felköszönteni a hölgyeket – különös szeretettel és tisztelettel fordulva a szépkorúak felé!

 

Virágosztás a Zöld Fenyő Otthonban videót itt tekinthetik meg

Utca embere nőnapkor videót itt tekinthetik meg

Grosics Gyula előtt tisztelegve neveztek el szektort a dorogi Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionban. Az ünnepélyes avatóra 2026. március 8-án, az Aranycsapat legendás kapusának centenáriumi évében került sor, közvetlenül a Dorogi FC tavaszi szezonnyitója előtt.

A dorogi gyökerek elismerése

A ceremónián Nagy Attila alpolgármester méltatta a Nemzet Sportolóját, emlékeztetve a közönséget, hogy a világhírű hálóőr karrierje éppen itt, Dorogon vett lendületet: már tinédzserként a felnőttek között bizonyított, majd az élvonalban is a bányászváros kapuját védte a negyvenes évek közepén.

Az esemény főbb mozzanatai:

  • Jelképes átadás: Az új szektort jelző táblát Zsivóczky Gyula szakmai igazgató vette át, miközben a helyi képviselők a szurkolók felé is bemutatták az emlékművet.

  • Nőnapi gesztus: A klub a hölgyek számára ingyenessé tette a belépést az ünnepi mérkőzésre.

Gólzáporral ünnepelt a csapat

A tiszteletadás után a pályán is folytatódott a dorogi dominancia. Az NB III Északnyugati csoportjának 19. fordulójában a hazaiak kiütéses, 6–2-es győzelmet arattak a Zsámbék felett. Az összecsapás abszolút főszereplője Tischler Patrik volt, aki egymaga négyszer talált a hálóba.

A magabiztos sikerrel a Dorogi FC megerősítette pozícióját a tabella élmezőnyében, és 40 ponttal továbbra is üldözi a bajnoki listavezetőt a második helyről.

 



A Tesco „Start a jövőért” pályázati programjának 3. fordulójában többek között óvodai KRESZ-pályát, mozgásfejlesztő játszókert kialakítását, hátrányos helyzetű fiataloknak szóló művészeti projektet, közösségi podcaststúdió létesítését és iskolai tankonyha fejlesztését is támogatja Komárom-Esztergom vármegyében. Az elsősorban a 25 év alatti gyermekek és fiatal felnőttek életkörülményeinek fejlesztésére fókuszáló közösségi projekteket finanszírozó kezdeményezés keretében az áruházlánc összesen 2 millió 850 ezer forintot biztosít 9 szervezet projektje számára a vármegyében. A rendelkezésre álló pénzügyi keret szétosztásáról a helyi vásárlók döntöttek, akik a legtöbb voksot a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda madárbarát kalandok pályázatára adták le.

Január 19. és február 15. között szavazhattak a Tesco vásárlói szerte az országban a Start a jövőért program keretében a környékükön megvalósítandó közösségi projektek támogatásáról. 58 körzetben a vásárlások után kapott zsetonokat az áruházak előterében kihelyezett zsetongyűjtőkbe bedobva döntöttek arról, hogy három helyi projekt közül melyik kapja a legnagyobb összeget. Minden körzetben az első helyezett 500 ezer, a második 300 ezer, míg a harmadik 150 ezer forintot fordíthat pályázati kezdeményezése megvalósítására, elsősorban a 25 év alatti gyermekeket és fiatal felnőtteket célzó fejlesztésekre, hogy azok minél jobb feltételekkel induljanak az életükben.

Komárom-Esztergom vármegyében 9 pályázatra voksolhattak a vásárlók, a legtöbb zsetont pedig az esztergomi Tesco hipermarket vásárlói dobták beA helyi szervezetek változatos, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók szavazataiért, így a vármegyében összesen elnyert 2 millió 850 ezer forint támogatásból például új játszókert a hátrányos helyzetű gyermekek mozgásfejlesztésére, közösségi podcaststúdió kialakítása, közösségi térként is funkcionáló iskolai tankonyha vagy elvált szülők gyermekeinek szóló közösségi program is megvalósulhat.

„A Start a jövőért legizgalmasabb szakasza lezárult. Most is vásárlóink kezébe adtuk a döntés lehetőségét, akik közül a vármegyében közel 85 ezren szavaztak, a legtöbben a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda madárbarát élményszerű oktatási projektjére. Nagy örömmel tölt el, hogy pályázati programunkon keresztül itt is hozzájárulhatunk a helyi közösségek számára leginkább fontos kezdeményezések megvalósításához – mondta Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője.

A zsetonok száma alapján a Tesco országszerte 57 millió forinttal támogatja a nyertes szervezeteket, és egyenként 370 ezer forint különdíjban részesít öt kiemelkedő pályázót.

A 46-os körzetben (esztergomi és dorogi áruházak) az alábbi szervezetekre és projektekre lehetett szavazni:

1. helyezett – 500.000 Ft (13.414 szavazat) – Határtalan Szív Alapítvány (Esztergom): Játszva fejlődünk – Az alapítvány kertjében új játszókertet szeretnének létrehozni, ahol a hátrányos helyzetű gyerekeket mozgásfejlesztő eszközök és foglalkozások segítik a felzárkózásban. Támogatásoddal hozzájárulhatsz mindennapi örömükhöz és olyan közösségi élményekkel ajándékozhatod meg őket, amiben otthon nem lehet részük.

2. helyezett – 300.000 Ft (13.029 szavazat) – Válás Kultúra Alapítvány (Esztergom): Fényklub – Közösségi program elvált szülők gyermekeinek – Egy biztonságos és támogató helyet alakítottak ki, ahol a gyerekek zavartalanul fejlődhetnek és jól érezhetik magukat. Segítenek nekik feldolgozni a családi változásokat és megbirkózni az otthoni nehézségekkel. Náluk nyugodt körülmények között játszhatnak, rajzolhatnak, beszélgethetnek, miközben magabiztosabbá válhatnak és jobb kapcsolatot alakíthatnak ki a szüleikkel. Szakemberekkel, a családok bevonásával dolgoznak azon, hogy minél jobban megérthessék az ide járók igényeit.

3. helyezett – 150.000 Ft (9.266 szavazat) – Szubjektív Értékek Alapítvány (Budapest – Megvalósítás helyszíne: Esztergom): ART-RAVALÓ Emelő projekt – Az ART-RAVALÓ kulcsfontosságú szerepet tölt be a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő, abból hamarosan kikerülő hátrányos helyzetű fiatalok támogatásában, segítve őket az önálló életkezdésben. A program kizárólag támogatásokból működik, fenntartása és bővítése folyamatos kihívást jelent.

A szavazással, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható.

Forrás: Tesco Sajtóosztály, dorogimedence.hu

Cikk ajánló

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy megkezdjük az Esztergom Megyei Jogú Város...

Jelentős egészségügyi fejlesztés valósul meg a térségben: hamarosan mammográfiás szűrőgép érkezik...

Húsvéthétfőn idén sem maradtak szárazon a sárisápi lányok és asszonyok: a Sárisápi Önkéntes...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.