• A kamillás fürdő: Vetés előtt egy kis csésze langyos kamillateába áztatták a magokat, hogy fertőtlenítsék őket.
• A tojáshéj ereje: Összetörve a földhöz keverték, hogy a kalciumtól erőre kapjanak a kis növények.
• Fahamu a penész ellen: Egy csipetnyi szitált hamu a föld tetejére, és máris elkerülte a palántákat a rettegett palántadőlés.

1. Mi az a „titkos fegyver” vagy régi módszer, amit a mai napig használnak?
2. Van-e olyan különleges tanács, amit még a nagymamájuktól hallottak?

Ahány ház, annyi szokás, de ha szilveszterről van szó, a magyar konyhákban megáll az idő, és átveszik az irányítást a több évszázados babonák. Legyen szó a szerencsehozó apró szemű lencséről vagy a jövőt „kitúró” malacról, ilyenkor nemcsak az ízek, hanem a szimbólumok is a tányérra kerülnek.

A szilveszteri vacsora és az újévi ebéd nálunk sokkal több puszta étkezésnél: ez egyfajta gasztro-mágia. A cél világos: elűzni az óév gondjait, és megalapozni a következő év bőségét. De mit érdemes fogyasztani, és mit jobb elkerülni, ha biztosra akarunk menni?

A lencse-diktatúra: Pénz áll a házhoz

Ha létezik kötelező elem, akkor az a lencse. Legyen az egy sűrű, mustáros főzelék, egy ecetes-hagymás saláta vagy egy gazdag leves, a lényeg az apró szemeken van. A népi hiedelem szerint a lencseszemek az érméket jelképezik, így minél többet fogyasztunk belőlük az év első napján, annál vastagabb lesz a pénztárcánk. Akik nem kedvelik a lencsét, gyakran kölesre, babra vagy borsóra cserélik – a lényeg a „sok apró szem” logikája.

Malacsült vs. Szárnyasok: Ki mozgatja a szerencsét?

A húsok tekintetében szigorú hierarchia uralkodik. Szilveszterkor és újévkor a sertés a király. A malac ugyanis az orrával előre túr, ami a fejlődést és a szerencse felszínre hozását szimbolizálja. A ropogósra sült csülök vagy a bőrös malacsült nemcsak laktató, de a népi hit szerint „be is túrja” a házba a szerencsét.

Ezzel szemben a szárnyasok (csirke, pulyka) ilyenkor tiltólistásak. A tyúk hátrafelé kapar, ami a múltba ragadást jelenti, ráadásul „elkaparja” a szerencsénket. Aki pedig repülő szárnyast eszik, azt kockáztatja, hogy a szerencséje tovaszáll.

Éjféli klasszikusok és a „másnap” ellenszere

Ahogy közeledik az éjfél, a menü lazábbá, „bulisabbá” válik. Előkerülnek a roppanós virslipárok, amelyek tormával és mustárral az éjszaka legnépszerűbb falatai. A vendégváró asztalról nem hiányozhat a sós pogácsa sem – egyes vidékeken még ma is szokás szerencsepénzt sütni a tésztába: aki ráharap, annak különösen sikeres éve lesz.

A hajnali órák és az újév reggele pedig elválaszthatatlan a korhelylevestől. A savanyú káposztából, füstölt húsból és tejfölből készült leves nemcsak a gyomrot nyugtatja meg egy átmulatott éjszaka után, de vitamintartalma révén segít hamarabb formába lendülni.

Buborékok a pohárban

A kulináris utazás természetesen a pezsgővel válik teljessé. Az éjféli koccintás a polgári jólétet és az ünneplést hirdeti. A buborékok szállása és a durranó parafadugó a régi hit szerint elijeszti a rossz szellemeket, és ünnepélyes keretet ad az új fogadalmaknak.

Bárhogy is döntünk, a legfontosabb, hogy az újévi asztalnál ne legyen hiány jókedvből és szeretteink társaságából – hiszen a babona szerint amilyen az év első napja, olyan lesz a maradék háromszázhatvannégy is!

képforrás: ujpestmedia.hu

• Begyűjtési napok: A fenyőfák elszállítása körzetenként eltérő napokon történik. Az első nagy hullám január 12. (hétfő) és január 16. (péntek) között zajlik az 1-es és 6-os körzetekben.
• Ismétlő alkalom: Aki lemarad az első körről, annak január 26. és 30. között lesz lehetősége a fák kihelyezésére.

• Időpontok: Az első kör január 12–14. között, a második pedig január 26–28. között esedékes.
• Lakótelepek: A társasházi övezetekben a fák folyamatosan elhelyezhetők a kijelölt gyűjtőpontokon vagy a hulladékgyűjtő edények mellett, de ügyelni kell arra, hogy ne akadályozzák a közlekedést.

1. Díszmentesen: A fákat teljesen le kell csupaszítani. Tilos rajtuk hagyni fényfüzért, csillagszórót, szalagot vagy szaloncukor-papírt, mert ezek akadályozzák az újrahasznosítást (komposztálást).
2. Talp nélkül: A fa talpát (legyen az fa vagy fém) el kell távolítani.
3. Időpont: A fákat a szállítási napon reggel 6:00-ig kell kihelyezni az ingatlan elé, jól látható helyre.

A havas ég alatt, ott, ahol a csillagok szinte elérik a földet, élt egy apró angyalka, kinek szárnyai olyan puhák voltak, mint az újszülött bárány szőre, és hangja olyan tiszta, akár a csilingelő harangé. Ildikónak hívták, s minden évben, karácsony estéjén ő vezette az angyalok karát, melynek éneke leereszkedett a földre, hogy az emberek szívében felgyulladjon a szeretet lángja.

Ezúttal azonban valami más történt. Az utolsó próbán, amikor az angyalok gyűrűbe álltak a Maradékfény dombja fölött, Ildikó hiába nyitotta ki a száját – semmi nem csendült. Egyetlen hang sem. Csak a hó nesze feszült a békés éjre.

– Ne ijedj meg – suttogta mellette egy szelíd tekintetű angyalnő. – Talán csak elfáradt a hangod.

– De én nem érzem sem betegnek, sem gyengének magam – rebegte Ildikó. – Egyszer csak… eltűnt. Mintha valaki nyom nélkül elvitte volna.

Az angyalok tanakodni kezdtek, súgtak-búgtak, de senki nem értette, mi történhetett. Ildikó szívét fájdalom szorította, hisz hangja nélkül olyan volt, mint az égő gyertya láng nélkül – fénytelen és hiábavaló.

Elhatározta, hogy ha énekelni nem tud, mással fog örömet vinni. Lecsusszant hát egy magas fenyő koronájáról, s a domb alatti faluba suhant. Bekukucskált az ablakokon, ahol reszkető kezek díszítettek mézeskalácsot, s halk énekfüttyre vágyó gyerekek várták az esti csodát. Egy idős néni gyertyát gyújtott, majd maga elé mormolta: „Bárcsak ma is hallhatnám az angyalok karát… csak egyetlen hangfoszlányt.”

Ildikó könnye végiggördült az arcán. Még soha nem érezte magát ennyire kicsinek és némának a világban. A falu végén, ahol már csak a fák hallgatták a szelet, egy magányos kisfiú állt a hóban. Sáska Barninak hívták, és egyedül töltötte a szentestét. Kezében egy gyertyát szorongatott, s nézte a csillagokat.

– Tudom, angyalok vagytok ott fent. Ma nem hallak bennetek, de én mégis hiszek bennetek – mondta halkan, s a szava úgy szállt fel, mintha maga is imává válna.

Ekkor történt meg a csoda. A gyertyafény szikrája, Barni reménye és az éjszaka végtelen csendje összeölelkezett, s valami apró, meleg fény pattant ki belőle Ildikó szívének közepében. Egyetlen hangocska született belőle, vékony, mint egy szélhárfa első pendülése, mégis tiszta, mint a jégvirágos hajnal.

Ildikó elmosolyodott, és úgy érezte, mintha a hangja nem is csak övé lenne, hanem a szeretetből táplálkozna, amit ezen az estén érzett. Nem a háborítatlan próba vagy az égi harmónia hozta vissza – hanem egy emberi gyermek bátor szavai, a karácsony csendje és az újraéledt hit.

– Köszönöm – súgta szárnyalva az égre.

Amikor éjfélt ütött az óra, az angyalok újra felsorakoztak, s egy eddig ismeretlen, de annál gyönyörűbb dallam csendült fel a magasban – Ildikó új hangja, melyben ott bújt Barni fénye, a hó csendje és az ünnep meg nem nevezhető varázsa.

Forrás, képforrás: meselekneked.hu