rna ado 1 szazalek

Egyéb

Ahogy közelednek az ünnepek, egyre jobban úrrá lesz rajtunk a gondolat, hogy mennyi mindent kell még elintéznünk és észre sem vesszük, már el is kezdődött a rohanás. Gyakran a munkában is nagy a hajtás év végén, a szürke hétköznap estéket pedig sokan a lakás dekorálásával, bevásárlással vagy az ajándékok és a karácsonyfa beszerzésével töltik. Ilyenkor érdemes egy picit megállni, időt szakítani magunkra, hogy feltöltődjünk, és valóban élvezni tudjuk az év egyik legszebb időszakát. Az igények különbözőek: van, akit egy kellemes séta vagy a kézműves dolgok kapcsolnak ki, míg mások egy koncertsorozattal töltik újra lemerült akkumulátoraikat. A Budapest Park első téli fesztiválja, a Winterfest kapcsán most összegyűjtött 3+1 olyan programot, ami tökéletes arra, hogy segítsen ellazulni, kikapcsolódni és energiát gyűjteni a karácsonyra:

 

1. Séta a természetben

A városi nyüzsgés és a mindennapok zajának egyik legjobb ellenszere a nyugalom és a csend, amihez szerencsére nem is kell nagyon messzire menni. Egy kiadós séta vagy akár egy hosszabb túra a téli természetben nem csak energiával tölt fel, de a hideg időben végzett mozgásnak számos jótékony hatása is van. Segít levezetni a felgyülemlett stresszt, ráadásul magunk választhatjuk meg a társaságunkat. Így akár a gondolatainkkal, akár a barátainkkal, vagy a családdal indulunk útnak, szinte biztos, hogy sokkal kiegyensúlyozottabban, fizikailag jóleső kimerültséggel, de szellemileg szinte újjászületve érkezünk haza. Hogy még teljesebbé tegyük az élményt, végtagjainkat kedvenc sorozatunk nézése közben egy forró kakaó, vagy tea társaságában pihentethetjük a kanapén.

2. Lelazulás és wellness

Nem mindenkinek valók a csípős mínuszok; van, aki ilyen hidegben a forróságra vágyik. És hát valljuk be: mi lehetne pihentetőbb, mint lubickolni egy forró gyógyvizes medencében, vagy izzadni egy igazán kiadósat egy szaunában? Magyarország tele van remek gyógyfürdőkkel, ahol akár nagyobb társasággal, akár egymagunkban a gondolatainkkal elmerülve engedhetjük ki magunkból a fáradt gőzt. Egy ilyen nap vagy akár csak egy este után szinte garantált, hogy nemcsak testileg, de lelkileg is teljesen feltöltődünk.

3. Kézműves workshop

Természetesen vannak, akik sem a csípős hideget, sem a perzselő forróságot nem szeretik. Nekik szerencsére a szobahőmérsékleten végezhető programok közül is bőven lehet választani. Ha igazán ki akarunk szakadni a hajtásból, szabadítsuk fel a kreatív energiáinkat! A különféle kézműves workshopokon nemcsak csodaszép ajándékokat lehet készíteni, hanem igazán különleges élményeket is szerezhetünk. Táskák, kerámiák, tálcák, díszek, adventi koszorúk vagy akár saját készítésű csokoládék – a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Az alkotás folyamata biztosan kikapcsol majd, a workshop végén pedig biztosan szép – és nem mellesleg egyedi – tárgyakkal indulunk haza.

http://www.grantv.hu/3bffb0ca-9b3e-4a0b-983e-1b13c1f9e614" alt="Image" width="605" height="403" />

 

+1: Winterfest – Budapest első téli fesztiválja

Ha inkább egy éjszakába nyúló zenei forgatagban adnánk ki a feszültséget, akkor a Budapest Park első téli fesztiválján van a helyünk az MVM Dome-ban december 20-án és 21-én. A nagyszínpadon olyan zenekarok lépnek fel, mint a Punnany Massif, a Margaret Island, ByeAlex és a Slepp, a Blahalouisiana, az Elefánt, az Aurevoir, a Vad Fruttik vagy épp Ivan and the Parazol. A nagykoncertek közötti szünetekben minikoncertek és különleges vetítés is lesz, az afterpartykon pedig DJ-k és elektronikus zenei fellépők gondoskodnak a felejthetetlen hangulatról.

Részletes program és jegyvásárlás: https://www.budapestpark.hu/events/budapest-park-winterfest-12-20-12-21-mvm-dome-20241220

 

Forrás: Noguchi

A szárnyas munkások a természetes erdőfelújítás folyamatának résztvevői. A Pilis Parkerdő egyre több helyszínen „veti be” ezt a természetközeli erdőfelújítási módszert, jelenleg Budapest 18. kerületében és Veresegyház határában kezdték meg az őszi szezonmunkákat a szajkók. 

Az erdőfelújításról az erdőtelepítéssel ellentétben akkor beszélünk, amikor egy már meglévő erdőterületen - az erdő hármas funkcióinak biztosítása érdekében - szükségessé válik a faállomány megújítása, vagyis valamilyen módszerrel új faegyedek kell, hogy a területre kerüljenek. Ez történhet mesterséges módon, amikor az erdészek csemetéket vagy magokat ültetnek, illetve természetes úton, például az idősebb fákról lehulló makkokból kifejlődő tölgyek esetében. A Pilisi Parkerdő munkatársai egy másik természetes módszert alkalmaznak: szajkók számára készített, cser makkal megtöltött tálcákat szerelnek fel, vadkamerákat helyeznek ki és figyelik az eseményeket. A módszer a szajkók élelemszerzési szokásaira és „feledékenységére” alapoz. A szajkók hamar felfedezik a könnyű élelemszerzési lehetőséget, rákapnak a makkra, amit gondosan előválogatnak, s csak egészséges szemeket viszik magukkal. A „csemegét” ezután az erdő talajában, rengeteg kis éléskamrában eltárolják, amelyek bizonyos részéről viszont elfeledkeznek. A „szajkóspeizból” így tavasszal számos fiatal tölgycsemete tud kihajtani és indul növekedésnek. A Németországban is alkalmazott módszer tapasztalatai alapján így hektáronként akár a 600-700 db-ot is elérheti az ilyen módon megtelepedő csemeték tőszáma, mely már elegendő az erdők fokozatos átalakulásához. 

Jelenleg a Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programjának egyik helyszínén, a XVIII. kerületi Kapocs utcai erdőben kezdenek serénykedni a szajkók. 

A Kapocs utca környékén az 1960-as évek előtt nem találhattunk volna erdőt, mely a port és a zajt képes lett volna megszűrni. Ennek orvoslására akkor – a rossz minőségű talaj miatt – az erdészek csak zömmel idegenhonos fafajokkal, akác és erdeifenyő csemetékkel tudtak csak zöldfelületet létrehozni, melyek képesek voltak megfelelni az elvárásoknak. Napjainkra azonban ezek az egykorú fák már elöregedtek, így a kiserdő ellenállóképessége a klímaváltozás és a városi környezet okozta negatív hatások tekintetében jelentős mértékben lecsökkent. A probléma kezelését mesterséges csemeteültetéssel, másrészt a területen – örvendetes módon természetes úton, de kis számban megjelent – őshonos fafajok növekedését segítő beavatkozásokkal tudják biztosítani a XVIII. kerületi Önkormányzattal együttműködve a Parkerdő szakemberei. 

A Kapocs utcai városierdő-fejlesztési helyszínen idén októbertől mintegy 500 kilogramm makkot, elsősorban szárazságtűrő tölgyfajok, tehát kocsányos-, molyhos- és csertölgy makkját helyezik ki a tálcákba. 

A Parkerdőben első alkalommal 2022-ben, Veresegyháza határában próbálták ki a szajkókkal történő erdőfelújítási együttműködést. Ott egy rossz állapotú, száradó fenyves fafajcserés erdőátalakításában vesznek részt a madarak; az eddigi tapasztalatok szerint eredményesen, mert az általuk szétszórt makkok ma már életképes tölgycsemetékből álló újulatot alkotnak a fenyves alatt. Ezért idén ősszel az ottani szajkótálcákba is újabb 200-300 kilogramm makk kerül ki.

 

Forrás: Pilisi Parkerdő

 

Farkas Botond mindössze hároméves, de már most olyan küzdelmekkel néz szembe, amelyekhez másoknak egy élet sem lenne elég. A kisfiú súlyos vesebetegséggel született, amely nap mint nap próbára teszi őt és családját. Szülei, akik maguk is nehéz sorsú gyermekként nőttek fel, mindent megtesznek, hogy fiuknak boldog és egészséges életet biztosítsanak. Ám az életük nem könnyű, hiszen anyagi nehézségeik mellett egészségügyi problémákkal is küzdenek. Most segítségre van szükségük, hogy Botond megkaphassa a szükséges műtéteket és ellátást, ami esélyt adhat neki egy normális, boldog életre.

"Tudtuk, hogy mi vár ránk" - Botond három vesével született

Az élet olykor olyan próbák elé állítja az embereket, amelyeket szinte lehetetlen megérteni vagy elviselni. Ilyen történet Farkas Botondé, egy hároméves kisfiúé, aki élete legnagyobb harcát vívja – és ebben a küzdelemben a szülei az egyetlen biztos támasza. Az ő történetük nemcsak a mindennapi nehézségekről szól, hanem a feltétel nélküli szeretetről, a reményről, és arról, hogy soha nem adják fel a harcot.

Botond 2021. szeptember 17-én született, ám már az anyaméhben kiderült, hogy nem lesz könnyű az útja.

"A genetikai ultrahangon már látták, hogy rendellenesség van, így tudtuk, hogy mi vár ránk” – meséli az édesanya, aki azóta is nap mint nap küzd kisfia egészségéért.

Botond három vesével született. "A felső veséje nem igazán működik, a jobb veséje mindössze 10%-os, a bal pedig körülbelül 50%-os” – folytatja az anya, hangjában mérhetetlen aggodalommal. Az orvosok szerint Botond két veséjét is el kell majd távolítani, hogy megóvják az életét.

A kisfiú mindennapjait súlyos fertőzések, magas lázak és folyamatos gyulladások nehezítik. "Csecsemőkora óta szedi az antibiotikumokat, rengeteg gyógyszert kap, és rendszeresen visszajárunk a vesegondozásra is” – mondja az édesanya.

Annak ellenére, hogy Botond eleven és kívülről semmi sem látszik rajta, belül folyamatosan küzd. Most szeptember 18-án újabb vizsgálatra mennek, majd valószínűleg októberben lesz esedékes a műtét, amit Pécsett fognak elvégezni.

"Intézetben nőttünk fel, nincs senkink, mindent magunknak kell megoldanuk"

Az anya és párja, akik maguk is nehéz sorsú gyermekek voltak, mindent megtesznek, hogy kisfiuknak boldog gyermekkort biztosítsanak.

"Intézetben nőttünk fel, nem ismertük a szüleinket, és soha nem volt olyan példánk, amit követhettünk volna” – mondja az édesanya szomorúan. "Szeretnénk mindent megadni a kisfiunknak, amit mi soha nem kaptunk meg. Ez a legnagyobb vágyunk, hogy egészséges legyen, utána már nem számít a pénz”

– teszi hozzá reménykedve.


"Együtt próbálunk mindent megtenni, hogy megadjuk neki azt a szeretetet és törődést, amit mi sosem kaptunk"

Az anyának is meg kellett küzdenie az élet viszontagságaival: agyvérzésen esett át, epilepsziával is küzd. "Ha én beteg vagyok, akkor nincs senki, aki tudna segíteni. Csak mi vagyunk hárman, nincsenek rokonaink, mindent magunknak kell megoldanunk” – meséli elcsukló hangon.

"Botond az egyetlen gyermekünk, mindent megteszünk érte" - 500 ezer forint a cél

A család anyagi helyzete is rendkívül nehéz. Az anya négyórás munkát végez, takarít a Vöröskeresztnél, és mindössze 80 ezer forintot keres havonta. Férje szakácsként dolgozik egy étteremben, de fizetése alig haladja meg a 130 ezer forintot. 

Botond havi gyógyszerköltsége körülbelül 30 ezer forint, emellett kötszerekre, pelenkákra és egyéb szükséges dolgokra is folyamatosan kell költeniük.

"Sokszor kértünk kölcsön ismerősöktől, hogy kijöjjünk a hónapban. Most 500 ezer forintot próbálunk összegyűjteni a műtét utáni költségekre, hogy Botondnak biztosítsuk a megfelelő körülményeket a gyógyuláshoz” – mondja az édesanya. "Nagyon félünk, hogy elkap valamilyen fertőzést, ezért mindent megteszünk, hogy megóvjuk őt, például nem játszhat a homokozóban, mert a nyílt sebei miatt veszélyes lenne rá” – teszi hozzá. 

Az édesanya bánatosan emlékszik vissza saját gyermekkori éveire, amikor senki sem bátorította őt a továbbtanulásra. "Csak nyolc általánost végeztem, és nagyon bánom, hogy nem tanultam tovább. De az intézetben senki nem biztatott minket, hogy többre vigyük”

– mondja szomorúan. Most minden erejükkel azon vannak, hogy fiuknak olyan életet biztosítsanak, amelyben megvalósíthatja álmait, és amelyben egészséges, boldog gyermek lehet.

"Botond az egyetlen gyermekünk, és mindent megteszünk érte. Nincs senkink, akihez fordulhatnánk segítségért, hetente többször visszük orvoshoz. Néha úgy érzem, jó lenne, ha lenne valaki, akire számíthatnánk, akivel megbeszélhetnénk a dolgokat” – mondja az édesanya. 

 

A férje mentálisan sérült, gyermekként őt is elhagyta az anyja. "Egy buszmegállóban hagyta ott, amikor még kicsi volt” – meséli. 

"Együtt próbálunk mindent megtenni, hogy Botondnak megadjuk azt a szeretetet és törődést, amit mi soha nem kaptunk meg.”

"Az egyetlen vágyunk, hogy egészséges legyen és láthassuk boldogan játszani, mosolyogni"

Botond és családja számára most minden segítség életmentő lehet. Az édesanya szavai mindannyiunkat megszólítanak: "Csak azt szeretnénk, hogy Botond egészséges legyen. Ez a legnagyobb álmunk, hogy láthassuk őt boldogan játszani, mosolyogni. Hogy végre normális életet élhessünk. Ha tudnának segíteni, akár csak egy picit is, nagyon hálásak lennénk” – mondja elérzékenyülve. 

Most, amikor Botond életének talán legnehezebb szakasza előtt áll, mindannyiunknak lehetősége van arra, hogy támogassuk ezt a családot. Egy kis segítség is óriási változást hozhat az életükben, és reményt adhat számukra egy jobb jövőhöz. Minden gyerek megérdemli, hogy egészséges, boldog és szeretett legyen. Segítsünk együtt Botondnak és családjának, hogy valóra váljon a legnagyobb álmuk: az egészséges élet.

Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
 

  • Családi Háló Közhasznú Alapítvány
  • Bankszámlaszám: 16200106-11697987
  • IBAN számlaszám: HU81 1620 0106 1169 7987 0000 0000
  • Közlemény: Botond
  • Ha más módon segítenél, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen!
  • Tájékoztatás adományozásról

Egyszerű, bankkártyás fizetés pár kattintással SimplePay-en keresztül: Adomány Botond családjának

 

Forrás/fotó: csaladinet.hu

 

4+1 immunerősítő tipp a dietetikustól

Az immunrendszer, vagyis a test komplex védelmi rendszere kulcsfontosságú a fertőzések, betegségek elleni küzdelemben. Egészséges működéséhez természetesen nélkülözhetetlen a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő bevitele, támogatása azonban nem csak kizárólag ezek pótlásában merül ki. Bakk Brigitta, a Rama dietetikusa segített összeszedni az immunerősítés legfontosabb tudnivalóit, és azt, hogyan kerülhetjük el a hiánybetegségeket, amelyek gyengíthetik a szervezet védekezőképességét.

  1. Tegyük az immunerősítést napi rutinná

A rendszeres testmozgás mint a séta, a kocogás vagy a jóga, javítja a vérkeringést, segíti az immunsejtek jobb működését. Fontos, hogy mindennapos rutinná tegyük a megfelelő hidratálást és az antioxidánsokban gazdag ételek, például a bogyós gyümölcsök fogyasztását, amelyek fokozzák a szervezet védekezőképességét. Kezdjük például a napot azzal, hogy az első egy órában elkortyolunk egy liter vizet, reggelire pedig készítsünk turmixokat a különböző fagyasztott bogyós gyümölcsökből, amelyeket a meleg reggelit kedvelők a gőzölgő zabkásájukra is tehetnek. 

  1. Ásványi anyagok – az elfeledett kincsek?

Az ásványi anyagok olyan természetes eredetű elemek vagy vegyületek, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezet megfelelő működéséhez. A vas ezek közül olyan nyomelem, amely az oxigén szállításáért felelős a szervezetben, hiánya súlyos vérszegénységet okozhat. A húsok, különösen a marhahús, a belsőségek és a hüvelyesek jelentős vasforrások, míg a C-vitamin bevitele segíti a vas felszívódását. Azonban a kávé és a tea csersavtartalma gátolja a vas hasznosulását, így érdemes figyelembe venni, hogy ezek bevitelét időben toljuk el, ha vasban gazdag ételek, vagy más nyomelemek (réz, cink, jód, szelén) fogyasztunk. Nem szerencsés például kávét vagy teát rögtön étkezés után, ezért érdemes várni egy-két órát.  A kalcium, amely a makroelemek csoportjába tartozik, szintén létfontosságú a csontok és fogak erősségéhez, hiánya pedig csontritkuláshoz és gyakori csonttörésekhez vezethet. A makroelemek közül figyeljünk még a csontképződéshez foszfor, az az idegrendszer szabályozásához szükséges nátrium, valamint a kálium és a magnézium bevitelére. 

  1. Vitaminhiányok – amiről annyit beszélünk

Már kiskorunkban megtanuljuk, melyek a legfontosabb vitaminok, azonban rendszeresen megfeledkezünk arról, hogy pótoljuk a napi mennyiséget. A D-vitamin ezek közül kulcsfontosságú, hiszen a kalcium felszívódásának segítésével szerepet játszik a csontok és fogak egészségének megőrzésében. A napfény hatására termelődő D-vitamin különösen a téli időszakban hiányos, ezért fontos, hogy olyan táplálékkiegészítők vagy ételek fogyasztásával pótoljuk a szükséges mennyiséget, mint a halmájolaj, a tojás vagy a D-vitaminnal dúsított Rama margarinok. 

Sokszor megfeledkezünk az egyik legfontosabb vitaminról, az állati eredetű termékekben előforduló B12-ről, amelynek hiánya vérszegénységet, idegrendszeri zavarokat és az emésztőrendszeri problémákat okozhat. Épp ezért, különösen a vegán és vegetáriánus étrendet követőknek érdemes rendszeresen fogyasztani B12-vitamin-tartalmú étrendkiegészítőket. Természetesen ezek mellett az A-, C- és más vitaminok bevitele is nagyon fontos. Legyünk kreatívak, lepjük meg magunkat minél változatosabb megoldásokkal. A C-vitamin pótlására jó praktika lehet, ha a hideg időszakban elérhető zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztjuk, például feketeretket, narancsot és egyéb citrusféléket, vagy savanyúkáposztát és egyéb fermentált zöldségeket, amelyek különösen jó hatással vannak a bélflóra egészségére. 

  1. A túlzott immunerősítés veszélyei

Bármennyire is tudatosak vagyunk, az immunerősítésnél is fontos a mértékletesség. A túlzott vitaminfogyasztás, különösen a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) esetében, toxikus hatásokat okozhat, mivel ezek a vitaminok a szervezetben elraktározódnak. A vízben oldódó vitaminok, mint a C-vitamin, nagy mennyiségben megterhelhetik a veséket, ezért mindig figyeljünk a mértékletes fogyasztásra, és ha étrendkiegészítő formájában visszük be, tartsuk be az előírt adagokat és a fogyasztás körülményeit (például étkezés után, bő folyadékkal). 

+ 1 Ép testben ép lélek

Az ókorból származó mondás nem csupán hangzatos szállóige. Nem feltétlenül gondolunk rá, de testünk védekezőképességét a stresszkezelés is nagyban meghatározza, hiszen a különböző biokémiai folyamatok az egész immunrendszerre kihatnak. A krónikus stressz gyengítheti a szervezet védekezőképességét, amelyet azonban elegendő pihenéssel, mély és minőségi alvással elkerülhetünk. Ha úgy érezzük, forduljunk szakemberhez, hiszen elengedhetetlen, hogy a fizikai egészségünk nagyban befolyásoló mentális jóllétünkkel is foglalkozzunk.

 

Forrás: Noguchi

 

Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek 2024 a Richter Gedeon Nyrt. által a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (Sz2A) szakmai együttműködő partnerségével meghirdetett természettudományos mese- és történetíró pályázat általános iskolás (3. osztálytól), középiskolás, valamint középfokú szakképzésben résztvevő diákok számára. A pályázat fővédnökei Döbrentey Ildikó és Levente Péter. A pályázat eszmei támogatója az Oktatási Hivatal.

Mi a pályázat célja?

A pályázat célja, hogy a résztvevők munkáikkal mutassák be, számukra mit jelent a természettudomány (környezet- és természetismeret/természettudomány, földrajz, biológia, fizika, kémia), milyen hasznosítható tudást és élményt nyújt a terület felfedezése, megismerése és szeretete, mindezt olyan mesés formában, hogy az alkotók műveiből gyűjtemény állhasson össze, mely inspirációt jelent majd a jövő diákjainak, kutatóinak és természettudósainak, és nem utolsó soron tanárainak. Fentieken túlmenően cél a diákok szemléletformálása a természettudományokhoz kapcsolódó irodalmi alkotások – mese vagy egyéb rövidebb történet – készítésével, valamint a diákok íráskészségének, fantáziájának erősítése. Mindezzel igyekszünk segíteni abban, hogy a jól képzett és elhivatott természettudományos és műszaki értelmiségi, valamint természettudományos tanári utánpótlás a jövőben is biztosítva legyen.

Kik pályázhatnak?

Általános iskolás, középiskolás és középfokú szakképzésben résztvevő diákok nevezhetnek az alábbi korcsoportokban:

1. korcsoport: általános iskola 3-5. osztályos tanulói
2. korcsoport: általános iskolák és középiskolák 6-8. osztályos tanulói
3. korcsoport: középiskolák, illetve középfokú szakképzésben résztvevő oktatási intézmények azon legalább 9. osztályos tanulói, akik érettségi bizonyítványt még nem szereztek.

A pályázaton a magyarországi, továbbá a Kárpát-medence (Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna) államaiban működő általános iskolák és középiskolák tanulói vehetnek részt egyénileg vagy kétfős csapatként (a csapattagoknak ugyanabban a korcsoportba kell tartozniuk).

Milyen írásművel lehet nevezni?

Pályázni olyan, a pályázó önálló alkotásának tekinthető magyar nyelvű mese vagy egyéb rövidebb történet megírásával lehet, amelynek természettudományi vonatkozása van, azaz a történet kapcsolódik a környezetismerethez, természetismerethez, földrajzhoz, biológiához, fizikához vagy kémiához. (E helyütt is szeretnénk egyértelműsíteni, hogy a hagyományos értelmezésnek megfelelően a matematika – bár a természettudományos leírások alapvető eszköze – önmagában NEM tartozik a természettudományok körébe. Így olyan pályaműveket, amelyekben a tudományos elemek kizárólagosan csak matematikai tartalmúak, nem tekintünk a TETT szellemiségének megfelelőnek.)

Minden pályázó csak egy eredeti, saját művel indulhat, amely más pályázaton nem vett részt, illetve publikálásra nem került. A műnek egy vagy legfeljebb két – ugyanabba a korcsoportba tartozó – szerzője lehet.

A művek megengedett terjedelme szóközökkel együtt:
1. korcsoportban: maximum 5.000 karakter
2. korcsoportban: maximum 9.000 karakter
3. korcsoportban: maximum 14.000 karakter

A pályaművekhez külön dokumentumban mellékletként csatolhatók illusztrációk, rajzok, egyéb vizuális elemek (legfeljebb 1 db), a zsűri azonban kizárólag az írott anyag minőségét veszi figyelembe a döntésnél. Ezek az illusztrációk a zsűri által kiválasztott pályaművekből szerkesztett könyvben nem jelennek meg.

Hogyan ellenőrizheted a meséd karakterszámát?

Mit értékel a zsűri?

A zsűri a következő főbb szempontokra figyel a Pályázatok értékelése során:

  • ALAPÖTLET
  • KREATIVITÁS, EREDETISÉG
  • TUDOMÁNYOSSÁG, HITELESSÉG
  • ÍRÓI KÉSZSÉG
  • CÍM
  • TÖRTÉNETFEJLŐDÉS
  • KIDOLGOZOTTSÁG
  • TÁRSADALMI ÉRZÉKENYSÉG
  • „TETT-SZERŰSÉG”

Felhívjuk figyelmedet, hogy mielőtt pályázatod megírásába fognál, mentoroddal együtt feltétlenül olvassátok el az értékelésről szóló részletesebb útmutatást. Ott megtudhatod, mire kell törekedned, hogy pályamunkád ne csak magával ragadó olvasmány legyen, de a zsűri ezen felüli elvárásainak is megfeleljen.

Részletes értékelési szempontok

Etikusság

Az etikus hozzáállás a Pályázó és mentora részéről alapvető elvárás. Mesterséges intelligenciára épülő szövegalkotó alkalmazások használata a pályaművek megírásakor etikailag elfogadhatatlan, továbbá ellentétes a TETT szellemiségével, célkitűzéseivel, a pályamű önálló megalkotásától várt hatásokkal. Ugyancsak elfogadhatatlanok a plagizált tartalmak, valamint a mentor Pályamű elkészítésében vállalt – jelen szabályzat elveivel ellentétes – domináns szerepe (lásd Mentorok szerepe).

A zsűri

A nyertes pályaműveket bírálóbizottság (zsűri) választja ki a három korcsoporti kategóriában, 2024. január 26-ig.

A zsűri tagjai:

  • Bajzáth Mária, neveléstudományi bölcsész, mesepedagógus, meseíró
  • Bücs-Burján Nóra – a Richter HR képzési és fejlesztési osztályának képzési specialistája
  • Dr. Dóbéné Cserjés Edit – Magyar Kémiaoktatásért díjas vegyész szakmai tanár, BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum, Budapest
  • Dobóné Dr. Tarai Éva – Rátz Tanár Úr Életműdíjas kémia-biológia szakos tanár, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest
  • Döbrentey Ildikó – Magyar örökség- és Prima díjas író
  • Fejős Ádám – meteorológus, időjárás-jelentő, műsorvezető, zenész
  • Gerencsérné Dr. Berta Renáta – kutató vegyész, természettudományi mentor, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetett, Pannon Egyetem Nagykanizsa, főigazgató
  • Dr. Laszlovszky István – Gábor Dénes díjas szakgyógyszerész, a Richter klinikai projektkoordinátora
  • Levente Péter – Jászai Mari-, Magyar Örökség és Prima díjas színész, rendező, tanár
  • Molnár Gabriella – az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola magyartanára, fejlesztő irodalomterapeuta, család- és gyermekvédő tanár, szociálpedagógus
  • Patkó Csaba – építészmérnök, HR tanácsadó, az Sz2A munkatársa
  • Raákné Kiss Erzsébet – Magyar Kémiaoktatásért díjas nyugdíjas fizika-kémia szakos tanár, Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest
  • Rácz Kinga – kommunikációs specialista, a Richter PR és kormányzati kapcsolatok osztályának munkatársa
  • Prof. Dr. Szántay Csaba – a Richter tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezető, egyetemi magántanár
  • Szegi Beatrix – a Richter volt HR specialistája, az Sz2A munkatársa
  • Veitz Gábor – aktuárius, az Sz2A munkatársa
  • Weber Márton – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója

A bírálóbizottság örökös tiszteletbeli tagjai:

  • Dr. Pellioniszné Dr. Paróczai Margit – gyógyszerész, a Richter volt humánerőforrás igazgatója, nyugdíjas
  • Molnárné Czirják-Nagy Zsuzsanna – újságíró, a Richter PR és kormányzati kapcsolatok osztályának volt munkatársa, a MORICON Design Studio Kft. ügyvezetője

Ismerd meg közelebbről zsűrinket!

A mentorok szerepe

Habár a Richter TETT a diákok önálló alkotásainak kíván teret adni, a sikeres pályamunka megalkotását nagyban segítheti az ő bizalmukat élvező, hiteles és felelősségteljes útmutatói szerepet betölteni képes személy – ő a Mentor. A Mentor lehet természettudományos tárgyat vagy anyanyelvet, irodalmat tanító tanár, vagy más bölcs segítő, jellemzően szülő. A Mentornak igen fontos feladata lehet a pályázó támogatásában, azonban erőteljesen figyelnie kell arra, hogy a mentori hatás ne dominálja a pályázatot.

Bővebben a mentorok szerepéről

Mit lehet nyerni?

A pályázat legfontosabb elismerése, hogy a zsűri által kiemelkedő színvonalúnak talált művek megjelenési lehetőséget kapnak a Richter TETT-könyvben.

Ezen túlmenően minden kategóriában külön díjazzuk a három legjobbnak ítélt pályaművet. Kétfős nevezés esetén a nyeremény fele-fele arányban illeti meg a pályázókat.

I. helyezett: 300.000 (háromszázezer) Ft összegű díj
II. helyezett: 250.000 (kétszázötvenezer) összegű díj
III. helyezett: 200.000 (kétszázezer) Ft összegű díj

A díj elsősorban tárgyjutalom, de a Pályázati Partnerek döntése szerint a díj értékének összeghatáráig kiegészíthető vagy helyettesíthető a TETT szellemiségével összhangban lévő vásárlási- vagy ajándékutalvánnyal is.

A Pályázati Partnerek fenntartják a jogot megosztott díjak odaítélésére, továbbá arra, hogy indokolt esetben ne osszanak ki minden díjat, illetve, hogy további művek szerzőit jutalmazzák. Az eredményhirdetés díjátadón, ünnepélyes keretek között történik. A TETT-könyvbe kerülőket, illetve az ezen felül díjazottakat e-mailben értesítjük. A díjazott diákok, iskolájuk és mentoruk nevét a díjátadó napján a www.tettmesepalyazat.hu honlapon közzétesszük.

Fontos dátumok

Pályázati felület megnyitása: 2024. október 1.
Pályázati dokumentáció beérkezésének határideje: 2024. november 14. (csütörtök), éjfél
Nyertesek értesítésének határideje: 2025. február 21-ig
A díjátadó tervezett időpontja: 2025. március (a pontos dátum egyeztetés alatt)

Hogyan lehet pályázni?

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a Mese beküldése oldalon lehet benyújtani, a szükséges dokumentumok feltöltésével, illetve a szükséges nyilatkozatok elfogadásával. A pályázatot kizárólag word, a rajzot, illusztrációt (ha van) pdf, jpg vagy png kiterjesztésű fájlként, a kitöltendő nyilatkozatot pedig pdf dokumentumban kell feltölteni. Pdf formátumú, kézírásos/szkennelt pályaművet nem fogadunk el. Ha a pályázó még nem tud word dokumentumot készíteni, kérje a szülő vagy pedagógus segítségét, illetve az említett pályázati dokumentációk beadása, az adatok megadása is igényelheti felnőtt segítségét, kiskorú pályázó esetén mindenképpen.

Itt találsz minden pályázati dokumentumot

Sok sikert és jó munkát kívánunk a pályázóknak!

 

Forrás: Richter Gedeon Nyrt.

 

Cikk ajánló

Az NHSZ Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. közzétette a második félévre szóló...

A Magyar Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy a patikák is érvényesítik a gyógyszergyártók és a...

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország összes...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.