rna ado 1 szazalek

Közlekedés

Idén nyáron is elindul a horvát tengerpartra, Splitbe a MÁV-START éjszakai járata, az Adria InterCity. A 2022-ben a The Guardian által Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé választott járat június 18-től szeptember 30-ig heti 3 alkalommal közlekedik háló-, fekvőhelyes és étkezőkocsival. Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria InterCity.

Az Adria InterCity fedélzetén 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500 utast üdvözölt a vasúttársaság, 2022-ben az utazásszám megduplázódott, 11900-an választották a közvetlen vasúti élményutazást Budapest és Split között. 2023-ban pedig minden korábbinál többen vették igénybe a szolgáltatást:  több mint 13 ezren utaztak vonattal a horvát tengerpartra.

Az Adria InterCity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, így az utazás nem fárasztó a család, a társaság egyetlen tagja számára sem. A járat minden kocsija légkondicionált, a fülkékben pedig konnektorok is találhatók.

Az Adria IC a Keleti pályaudvarról 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd a Dinári-hegységben a tengerszint felett közel 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe, ahová 9:49-kor érkezik. A vonat visszafelé Splitből 17:54-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. Az Adria IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni.

A családoknak, baráti társaságoknak a fekvőhelyes kocsik 4 vagy 6 ágyas fülkéi jelentenek kedvező árú, de mégis kényelmes és biztonságos alvási lehetőséget, míg a párokat és a kisebb családokat az 1-3 ágyas hálókocsi-fülkékben egy különleges gördülő szállodai szoba élménye várja. Minden utasunkat este ásványvízzel, reggel pedig meleg itallal és reggelivel várjuk – a hálókocsiban utazók pedig többféle reggeli menü közül választhatnak, melyet az étkezőkocsiban is elfogyaszthatnak. A kocsik utaskísérői a teljes út során gondoskodnak az utasok kényelméről és biztonságáról, és további ételek és italok is vásárolhatók náluk. Az étkezőkocsiban forinttal, euróval, bankkártyával, valamint Magyarország területén valamennyi SZÉP-kártyával is lehet fizetni.

Az út során folyamatosan nyitva tartó vonat étkezőkocsi közlekedik, ahol meleg vacsorával és reggelivel, valamint széleskörű italválasztékkal várjuk utasainkat. Ezért kiváló helyszín lehet késő esti beszélgetésekre az aludni szándékozó utastársak zavarása nélkül. Reggel a tengerhez közeledve reggelihez terített asztalokkal fogadják az utazókat. Étlapunkon változatos reggeli-kínálat található.

A csendes futású kocsikból álló járaton mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szolgáltatást, akár a kedvező ár, akár a minőség a legfontosabb. A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 49 eurótól, a pároknak és a kisebb családoknak kényelmesebb egy-, két- és háromágyas hálókocsi-fülkékbe már 88 eurótól foglalhatók jegyek.

Külön kedvezményeket kínál a MÁV-START a családok számára a már 6-15 éves korú gyerekeknek is igénybe vehető, 30 eurótól elérhető gyerekjegyeknek köszönhetően. A nagyobb családoknak, csoportoknak, baráti társaságoknak privát fekvőhelyes fülkét foglalhatnak 3-6 utas számára, akár 256 euróért.

Az Adria InterCity hálókocsijában utazó utasok a Keleti pályaudvaron igénybe vehetik a Prémium várót is, ahol díjmentesen fogyaszthatnak harapnivalókat és szendvicseket, továbbá üdítőitalokat, valamint a vonat közlekedési ideje alatt idén is kapható lesz a népszerű Adria-koktél is.

Az Adria InterCity mellett a MÁV-START az idei évben is közlekedteti a Retró Istria expresszvonatot is, amely Budapest és Koper, illetve Rijeka (Fiume) között közlekedik június 28-tól augusztus 31-ig naponta, mindkét célállomásra ülő-, fekvőhelyes és hálókocsival. A vonatra terveink szerint rövidesen már lehet jegyet vásárolni.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton március 15-én tartják a hagyományos „Gyermekvasút nyomában” 20 kilométeres nappali teljesítménytúrát. A tavasszal megnövekvő kirándulóforgalom miatt az ünnepnaptól kezdve hétvégenként a vonatok már sűrűbben, 40-50 percenként indulnak a végállomásokról. 

Pénteken rendezik a már hagyományos, „Gyermekvasút nyomában” 20 kilométeres nappali teljesítménytúrát. Az útvonal érinti a Gyermekvasút minden állomását, valamint a környék főbb látványosságait – a Normafa-lejtőt, a János-hegyi Erzsébet-kilátót, a Nagy-Hárs-hegyi Kaán Károly-kilátót és a hűvösvölgyi Nagyrétet. A túra szintideje hét óra. Nevezni Széchenyihegy állomáson a rajtnál lehet, péntek reggel 8 és 10 óra között. A nevezési díjakról, a javasolt felszerelésekről, az útvonal részletes leírásáról részletes információ a Gyermekvasút honlapján található.

A teljesítménytúra útvonala többek között a következő kisfilmben bemutatott népszerű látnivalókat is érinti a kisvasút mentén: https://www.youtube.com/watch?v=AFZsOQo0oio

A nem csak a természetjárók körében népszerű programot 1996. március 15-én rendezték meg először. Minden évben március 15-én nappali, augusztus 19-én pedig éjszakai teljesítménytúrát tartanak, így a mostani már az ötvenhetedik teljesítménytúra lesz a kisvasút történetében.

A március 15-től érvényes menetrend szerint tavasszal a hétvégenként jellemző jelentős kirándulóforgalomra tekintettel több járat indul. Az előre meghirdetett hétvégi napokon nosztalgiavonatok is szállítják az utasokat, a közlekedési napokról szintén a Gyermekvasút honlapjánlehet tájékozódni. Március 15-én a gőzmozdony és a lillafüredi motorvonat is forgalomba áll.

 

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 

A közlekedésbiztonság növelése érdekében nemrég 13 e-oltólándzsát adományozott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy az elektromos járművek akkumulátorainak oltása gyorsabb és hatékonyabb legyen.

A plug-in hibrid vagy teljesen elektromos járművek terjedésével párhuzamosan az utóbbi években többször előfordult, hogy egy égő elektromos jármű okozta robbanásveszély miatt akár több órára is le kellett zárni egy-egy útszakaszt, ezzel jelentős fennakadást okozva a közlekedésben. Emellett az utak kezelőjének a több órán át égő, szinte elolthatatlan járművek jelentős kárt okoznak.  Mind a burkolat, mind a környező forgalomtechnikai eszközök és a környező növényzet is teljesen szétéghet, ezzel anyagi kárt okozva az üzemeltetőnek. Arról nem is beszélve, hogy a javítás ideje alatt újabb korlátozásra számíthatnak az autósok. 

Az e-oltólándzsa készletek azonban a hagyományos tűzoltási módszerhez képest az elektromos járművek oltási folyamatát jelentősen lerövidítik, így a mentési munkálat sokkal hatékonyabban mehet végbe, rövidebb ideig tarthatnak ilyen eseteknél a korlátozások és az anyagi kár is kisebb lehet.

A katasztrófavédelem munkatársai eddig vármegyénként egy ilyen eszközzel rendelkeztek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a meglévő állományhoz 5, míg az MKIF Zrt. 8 újabb eszközzel járult hozzá, ezzel közel megduplázva ezen készletet. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. új videójában a társaság vezérigazgatója, Szilvai József Attila mondja el, hogy milyen károkat okoz az út üzemeltetőjének egy elektromos jármű hosszú égése, illetve a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltó dandártábornoka, Fülep Zoltán segít az autósoknak, hogy mit tehetnek és mit nem, ha kigyullad az autójuk.

A videó az alábbi linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=v38T633aCKs

 

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Nyolc évnyi szünet után tavaly novemberben napi 10 járat (5 vonatpár) közlekedésével indult újra a vasúti személyszállítás Szeged és Szabadka között. A Szerbia és Magyarország között rendszeresen ingázók visszajelzései alapján a MÁV-VOLÁN-csoport március 1-jétől 20 százalékkal csökkenti a menetdíjakat, hogy az egyre népszerűbb járat a munkába és iskolába járóknak még elérhetőbb alternatívát nyújtson a közúti – elsősorban személygépkocsis – közlekedéssel szemben. Az új, belföldi tarifák bevezetésével párhuzamosan végrehajtott árcsökkentés révén március 1-jétől, immár 5 euróért lehet nemzetközi jegyet váltani, de olcsóbbak lesznek a bérletek is: a felnőtt bérlet 80 euró helyett csupán 64, a tanuló pedig 50 euró helyett mindössze 40 euróba fog kerülni.

A kiszámíthatatlan határátlépéssel terhelt közúti közlekedésnél kiszámíthatóbb, megbízhatóbb menetidőkkel, átlagosan 95 perc alatt teszik meg az utat a korszerű, klímás dízel motorvonatok.

Az újraindított szolgáltatás sikerét és szükségességét jelzi, hogy eddig már több mint 20 ezren vették igénybe a Szeged és Szabadka közötti járatainkat. A két nagyváros, illetve a két térség között magas a mobilitási igény, és a vonatok jelentősen megkönnyítik a munkába és iskolába járást, valamint kiemelten segítik a délvidéki magyarság anyaországi kapcsolattartását is. A járatok többségéhez IC-csatlakozás érhető el Szegeden Budapest felé, így a fővárosból és több nagyvárosból akár egynapos utazás is tervezhető Szabadkára és Palicsra.

A forgalom újraindulása óta az egy útra érvényes jegyeket 6,2 euróért lehetett megvásárolni, ezek ára március 1-jétől 20 százalékkal csökken, így már csak 5 euróba fog kerülni. Gyerekeknek 15 éves korig ezek a jegyek csak 2,50 euróba kerülnek. A jegyárak mellett a bérletek díjait is mérsékeljük: a felnőtt bérlet 80 euró helyett csak 64, a diákbérlet pedig 50 euró helyett 40 euróba fog kerülni. Ugyancsak kedvezőbbek lesznek a nem a teljes útvonalra (például Szeged és Hajdújárás között) érvényes jegy- és bérletárak is.

A regionális menetjegyek a MÁV-START nemzetközi jegypénztáraiban, legkényelmesebben pedig a jegy.mav.hu felületén válthatók meg, a bérletek csak a szegedi pénztárban kaphatók.

Az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úti cél esetén az országhatárig sem érvényesek, az ilyen bérletek tulajdonosainak már Szegedtől kell nemzetközi jegyet vagy bérletet vásárolniuk. A kizárólag belföldön, Szeged és Röszke állomások között utazók természetesen használhatják az ország- és Csongrád-Csanád vármegyebérleteket is.

Ugyancsak fontos tudnivaló, hogy a Magyarországon érvényes kedvezmények csak belföldi utazáshoz vehetők igénybe, így például a Szerbiába utazó gyerekeknek, nagycsaládosoknak és időseknek is Szegedtől nemzetközi jegyet kell vásárolniuk.

Napi öt pár vonat szolgálja az utasokat

Napi öt pár, azaz tíz járat közlekedik a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat szolgál ki. A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7:00-kor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat (munkába-, iskolába járást). A Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény InterCityvel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

A Szeged–Szabadka vasútvonal felújítását követően, várhatóan 2025-től villamos motorvonatok állhatnak forgalomba, csökkenhet a menetidő és gyakrabban közlekedhetnek a vonatok.

Az utasaink a MÁV honlapján a nemzetközi utazás menüponton belül az országonkénti ajánlatokban tájékozódhatnak a Magyarország és Szerbia közötti utazási lehetőségekről:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/szerbia

 

Forrás: MÁV Zrt.

Tájékoztató weboldal az új bérlet- és kedvezményrendszerről, a 24 órás napijegyekről és a fővárosi agglomeráció változó közlekedési rendszeréről

Március 1-jén indul a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere, amely 3,5-4 millió ember számára teszi olcsóbbá, egyszerűbbé és hozzáférhetőbbé a közösségi közlekedést Magyarországon, havonként akár több tízezer forintos megtakarítást eredményezve a családoknak.

A legfontosabb tudnivalókról a MÁV-VOLÁN-csoport tájékoztató weboldalt indít, amely mától mindenki számára elérhető a www.ujtarifa.hu címen.

A megújuló tarifarendszer részleteit elmagyarázó, a változásokat gyakorlati példák és infografikák segítségével is bemutató oldal egyik leglátogatottabb menüpontja várhatóan a Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) lesz, amelyet a szerkesztők folyamatosan frissítenek és bővítenek az utasok által feltett újabb kérdésekkel, illetve az azokra adott szakmai válaszokkal. Az új tarifákról szóló „kérdezz-felelek” máris több tucat részletkérdés tisztázásában segít az utasoknak.

A tájékoztató oldal külön részt szentel az új tarifarendszer alapját képező vármegye- és országbérletek felhasználási körének bővülésével, az új, 24 órás napijegyekkel, az egyszerűbbé váló kedvezményekkel, a korábbinál több utast megillető díjmentes utazási lehetőségekkel, valamint a Budapest és agglomerációjának változó közösségi közlekedésével kapcsolatos kérdéseknek.

Az ujtarifa.hu tartalmait böngészők megtudhatják azt is, mi lesz a sorsa a korábban megváltott jegyeiknek, hogyan kérhetik utazási költségeik elszámolását a munkáltatójuktól, illetve azt, hogy milyen átmeneti szabályok segítik a zökkenőmentes átállást a március 1-jét követő időszakban.

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb szolgáltatási reformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport, aminek köszönhetően március elsejétől teljesen megújul a korábbi, ma már sokak számára nehezen áttekinthető kedvezmény- és tarifarendszer.

Az új tarifákkal és kedvezményekkel összességében mintegy 3,5-4 millió ember számára válik egyszerűbbé és a korábbinál olcsóbbá, egyes esetekben pedig ingyenessé az utazás, ami a magyar családok túlnyomó többsége számára jelent érdemi, havonta akár több tízezer forintos megtakarítást.

Az új tarifarendszerben elérhető kedvezményekkel és feltételekkel március 1-jétől kezdődik meg a jegyek és bérletek értékesítése a jegypénztárainknál,  az automatáknál, illetve online az ELVIRÁ-ban és a MÁV appban. A mobilalkalmazást az új díjtermékekkel való utazás megtekintéséhez, azok megvásárlásához feltétlenül frissíteni kell március 1-je után.

A változásokat bemutató ujtarifa.hu weboldalunk egyik hangsúlyos eleme, hogy egyes – összehasonlítási példaként szolgáló – viszonylatokon mutatja meg azt, hogy a korábbi díjtermékekkel szemben az új kedvezmény- és díjkategóriák révén mennyivel kedvezőbb áron utazhatnak az ingázók, az alkalmilag vagy a családdal utazók.

Ehhez hasonlóan ugyancsak grafikus felületen mutatjuk be, hogy az immár több mint 5 millió példányban elkelt vármegye- és országbérletek, valamint ezek új napijegy-változatai – a Vármegye24 és Magyarország24 jegyek – mely járattípusokon vehetők igénybe az egyes helyközi (MÁV, VOLÁNBUSZ, HÉV és GYSEV) és helyi (BKK, Zalaegerszeg, Esztergom) szolgáltatóknál.

A weboldalon felsoroljuk, hogy milyen feltétellel lehet igénybe venni az 50%-os kedvezményt, a kedvezményes vármegye- és országbérleteket, illetve kik és hol utazhatnak a jövőben díjmentesen.

Az új rendszerben nem lesz szükség többé bonyolult igazoló dokumentumokra, pecsételni való űrlapokra vagy - az életkort igazoló okmányon kívül –  külön fényképes igazolványokra: minden 14 év alatti és 65 év feletti utasunk díjmentesen, minden 14 és 25 év közötti utasunk pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. Ezzel a családok utazása nemcsak egyszerűbbé, de olcsóbbá is válik, mint korábban.

A bérlettel való utazás is egyszerűbb és áttekinthetőbb lesz, a jelenlegi 15 bérletkonstrukció helyett csupán kettő marad. Ez kedvez minden rendszeres utazónak, akár napi szinten használja a bérletét ingázásra, tehát munkába-, iskolába járásra vagy esetenként, a szabadidő eltöltéséhez, miközben hozzájárul az utazók nagyobb szabadságához a leggyorsabb eljutási mód rugalmas kiválasztásában is. A kedvezményes vármegye- és országbérletek változatlan feltételekkel vehetők igénybe továbbra is.

Március elsejétől ugyanakkor díjmentesen vehetik igénybe a helyközi közlekedést a fogyatékkal élők és tartós betegek, valamint kísérőik és az ellátottak utazási utalványával rendelkezők.

Azok a nagycsaládosok is díjmentességben részesülnek a jövőben, akik eddig igénybe vették a nagycsaládosok utazási kedvezményét.

A költségvetési szervek és intézmények dolgozóit, így például a közalkalmazottakat, a pedagógusokat, az egészségügyi dolgozókat, a tűzoltókat stb. korlátlan számú utazáshoz igénybe vehető, – mindössze regisztrációhoz kötött – 50%-os kedvezmény illeti meg. Az átmeneti időszakban, vagyis az első hónapokban a "pecsételős igazolás" felmutatásával élhetnek a minden utazásra járó kedvezménnyel, később pedig a digitális regisztrációt követően. A digitális regisztráció indulásáról és az emiatt bekövetkező változásokról tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot. A helyközi járatokon kívül a fővárosi közösségi közlekedést is igénybe vevők számára kiemelten előnyös változás, hogy március elsejétől a BKK járatain is elfogadják Pest vármegye bérletet és az országbérletet is, melyek változatlan módon és áron megvásárolhatók többek között a MÁV appon: mavapp.hu/orszagberlet*

Arra bíztatjuk utasainkat, hogy már most böngésszék az ujtarifa.hu weboldalunkat, amelyet a tarifareform bevezetése előtt folyamatosan frissítünk és bővítünk hasznos információkkal, eligazodást segítő grafikákkal.

 

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Cikk ajánló

  Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy Esztergomban a Bocskoroskúti utca páratlan...

  Az esztergomi cég nemrég újabb fejlesztési támogatáshoz jutott. A lézertechnikával...

Az amerikai–európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.