Közlekedés

Hármas karamból a 10-es úton
❗️Frissítés: A forgalom azóta elindult, de lassú haladásra kell számítani.
❗️Hármas karambol történt reggel 6 órakor a 10-es számú főúton, Üröm térségében. Egy autó kipördült és nekiütközött a szembejövőnek, majd a mögötte haladó beléjük rohant. Mindhárom autót egy-egy ember vezette, közülük ketten megsérültek. Az utat teljes szélességében lezárták, a helyszínelés és a műszaki mentés egyelőre tart.
A baleset részleteit a katasztrófavédelem is ismertette. Mint írták, hármas karambol történt Budapest III. kerületében, emiatt a Bécsi út és az Ürömi út kereszteződésében lévő körforgalomnál forgalmi akadályra kell számítani. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a gépkocsikat. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani, ami a közösségi közlekedést is érinti – hívták fel a figyelmet.
Forrás: Pilisvörösvár Facebook oldala
Képforrás: Sturcz Bertalan, totalcar.hu

HELYCSERÉVEL PRÓBÁLKOZTAK
A kisbéri rendőrök egy szabálysértés miatt ellenőrizték a gépkocsit. A sofőr eltiltás hatálya alatt vezetett úgy, hogy előtte kábítószert fogyasztott. Az utas drogtesztje is pozitív eredményt mutatott.
A kisbéri rendőrök március 28-án délután a 81-es főúton ellenőriztek. A járőrök arra lettek figyelmesek, hogy az előzést tiltó tábla ellenére előzött egy személyautó. A szabálysértő, hogy az intézkedést elkerülje, behajtott egy benzinkúthoz. A rendőrök ezt észlelve azonnal a szolgálati gépkocsiba ültek és a szabálysértést elkövető járműhöz siettek. A járőrök észrevették, hogy a sofőr felőli ajtónál kizárták a biztonsági övet. A gyanú beigazolódott, a felvételek egyértelműen alátámasztották a felvetést, hogy a rendőrök megérkezéséig a sofőr és az utas helyet cseréltek. Az igazoltatás során kiderült, hogy az autót valójában a győri H. József vezette, akit a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság eltiltott a vezetéstől.
A felvételen az is látszódott, hogy megállás után az utas valamit kidobott az árokba, majd újra összeszedte. Az iharosberényi lakos szájában a rendőrök egy zacskót vettek észre, amiben fehér por volt. Elvették és lefoglalták tőle. Mindkét személyt előállították, a velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt jelzett. H. József ellen kábítószer birtoklása vétség, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt indult eljárás. A szabálysértés miatt szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök. Utasa ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.
A Rendőrség felhívja a figyelmet, hogy aki bódult állapotban járművet vezet, az nem csak saját, de mások életét is veszélyezteti. Bódító szer hatása alatt tompulnak a reflexek, megnő a reakcióidő és a kockázatvállalás esélye is.
Forrás: police.hu
Képforrás:

Szezonnyitó motoros tréning
Szezonnyitó motoros tréningre hívunk és várunk! 🏍
Itt a tavasz, egyre többen ülnek motorra. Nem csak a gépeknek, de a vezetőjüknek is szüksége lehet felkészítésre. Meghívtuk Sági Tibor vezetéstechnikai oktatót, hogy legyen a segítségünkre.
2025. április 25-én, pénteken déltől elméleti és gyakorlati felkészítés, konzultációs lehetőség vár mindenkit Tatabányán.
A részvétel díjtalan, csak a a gyakorlati pályák teljesítéséhez szükséges regisztráció.
Jelentkezz mielőbb és készüljünk együtt a biztonságos szezonra!
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrség Facebook oldala

Útburkolati jelek festése
A Magyar Közút Pest Megyei igazgatójának tájékoztatása alapján, a mai naptól a lakott területet érintő útburkolati jelek festését végzik az alábbi helyeken:
Hosszirány jelek (pl.: terelővonal, záróvonal) esetén:
10 sz. főút esetén a 11108 j. út (Pilisszántói) csomópontját kezdődően Piliscsaba irányába teljes hosszban;
1109 j. út 0+000-0+550 kmsz. között (10 sz. főúttól az út első 550 méterre);
11108 j. út esetén teljes lakott területi útszakasz.
Kézi jelek esetén:
Fő út 78 sz. előtti gyalogos átkelőhely (10 sz. főút 19+044 kmsz.);
Fő út – Petőfi Sándor utca csomópontjában lévő gyalogos átkelőhely (10 sz. főút 19+159 kmsz.);
Fő út – Szabadság utca csomópontjában lévő gyalogos átkelőhelyek (10 sz. főút 19+350 kmsz. és 11108 j. út 0+008 kmsz.);
Szakorvosi rendelő előtti gyalogos átkelőhely (10 sz. főút 19+625 kmsz.);
Szabadság utca – Akácfa utca csomópontjában lévő gyalogos átkelőhely (11108 j. út 0+155 kmsz.);
Szabadság utca – Major utca csomópontjában lévő gyalogos átkelőhely (11108 j. út 0+230 kmsz.);
Csobánkai utca – Madách utca csomópontjában lévő gyalogos átkelőhely (1109 j. út 0+334 kmsz.);
Illetve a hosszirányú jel festéssel érintett szakaszokon a kezelésükben lévő utakat érintően a csomóponti jelek szükség szerint felújítása.
Köszönjük Magyari Lászlónak, a Pest Megyei Közút igazgatójának!
Forrás: Fetter Ádám polgármester Facebook oldala

Kirándulásszervezők figyelem: ha csoportos utazás, akkor előzetes regisztráció!
A tarifareformnak köszönhetően 2024 márciusától a 14 év alattiak, az előzetesen bejelentett csoportoknál pedig – korosztálytól és létszámtól függően – még a kísérőik is díjmentesen utazhatnak a MÁV-csoport járatain. A kedvező változásoknak köszönhetően egyre több óvodás csoport és iskolai osztály indul útnak a közösségi közlekedés adta olcsó és egyszerű kirándulási lehetőségekkel.
Mindezek hatására az elmúlt időszakban örömteli mértékben megnőtt a csoportos utazások száma: 2024-ben rekord mennyiségű mintegy 29 ezer csoport választotta kirándulásához a vonatot és közel 14 ezer csoport az autóbuszt.
A MÁV-csoport célja az, hogy járatai segítségével minden csoportos utazási terv megvalósulhasson. Ehhez azonban szükség van a kirándulásszervezők együttműködésére és előrelátására is. Fontos, hogy a szervezők a csoportos utazás tervét észszerű időben előre bejelentsék a MÁV-csoport e célra létrehozott, egyszerűen kezelhető ügyfélszolgálati felületein!
A kísérők ingyenes utazásához és a megfelelő ülőhelykapacitás biztosításához ez kötelező, illetve szükséges!
A regisztrációval kapcsolatos tudnivalók egy helyen megtalálhatók a cégcsoport www.mavcsoport.hu/csoportos oldalán.
Add tovább: ha csoportos utazás, akkor előzetes regisztráció!
A MÁV-csoport kiemelten kéri a csoportos utazások szervezőit, hogy feltétlenül jelentsék be időben utazási terveiket az illetékes szolgáltatónál annak érdekében, hogy mindenki gond nélkül juthasson el kiválasztott úticéljához, és a napi szinten ingázóknak se okozzon fennakadást a nagylétszámú csoportok megjelenése és utazása. Vasúti eljutás biztosítása esetén legalább 5 nappal, HÉV-es utazás esetén legalább 7 nappal, busszal történő utazás esetén pedig 15 nappal korábban szükséges az utazási szándékot bejelenteni. Javasoljuk, hogy csoportos utazások esetében elsősorban a kedd-szerda-csütörtöki napokat, illetve a reggeli és délutáni csúcsidőn kívüli időszakokat részesítsék előnyben a zsúfoltság elkerülése érdekében.
A MÁV Személyszállítási Zrt-nél az utazások megtervezésében továbbra is segítséget nyújtanak területi szolgáltatás-értékesítő munkatársaink. A csoportos utazások zavartalan megvalósításához – a kapacitás függvényében rendelkezésre álló – megfelelő mennyiségű vasúti kocsi biztosítása szükséges, ennek érdekében kell jelezni az igényt – lehetőség szerint elektronikus módon – az utazás előtt legalább 5 munkanappal korábban. Ez valamennyi, de kiemelten a díjmentes, a 14 év alatti, valamint az ország- vagy vármegyebérlettel rendelkező csoportok esetében fontos leginkább. Adott napra és vonatra a csoportok elhelyezésére vonatkozó legmagasabb létszámot korlátozhatja a MÁV Személyszállítási Zrt. a kihasználtság függvényében.
A HÉV járatokon tervezett csoportos utazások bejelentése szintén könnyen és gyorsan elvégezhető. Egy egyszerű űrlap kitöltésével regisztrálhatók azok a gyermekcsoportok, amelyek kísérői díjmentesen utazhatnak, valamint az egyes múzeumokba díjmentesen utazó diákcsoportok számára is külön-külön egy erre a célra kialakított űrlap áll rendelkezésre. Munkatársaink előzetes regisztráció esetén vonatot és esetlegesen átszállás nélküli utazást is tudnak ajánlani, ezen kívül információt nyújtanak a szükséges menetjegyekről, igénybe vehető kedvezményekről és a jegyvásárlási lehetőségekről. A nem gyermek- vagy diákcsoportoknak is javasoljuk az előzetes regisztrációt emailben, a várható nagyobb utasforgalomra történő felkészülés érdekében.
Az autóbuszos utazási igényeket a rendelkezésre álló szabad kapacitás mértékéig tudjuk csak kiszolgálni, ezért fontos időben tervezni. Az utazási szándékot legalább 15 nappal korábban be kell jelenteni emailben, a csoportos utazás csak a visszaigazolásban foglaltak szerint érvényesíthető. Az utazás során felszálláskor a bejelentés visszaigazolását az autóbusz-vezetőnek be kell mutatni.
Forrás: Máv
Képforrás: Balatonitáborok.hu