rna ado 1 szazalek

Közlekedés

A tüzet sikerült megfékezni, utas nem sérült, kevesebb mint két óra elteltével pedig teljesen helyreállt a pályaudvarról induló vonatok forgalma, két fűtőmozdony jelentősebb mértékben károsodott, 30 személykocsit viszont hősiesen kimentettek a tűzből azok a kollégák, akik közül egyet jelenleg még füstmérgezéssel ápolnak. A tűz oka minden kétséget kizáróan még továbbra sem tisztázott, a vizsgálat folytatódik. A MÁV vezérigazgatója megköszönte a mentésben és a forgalom újraindításában részt vevő vasutasoknak a gyors és profi beavatkozást. Ez a gyorsmérlege az ország egyik legforgalmasabb pályaudvarán ma este keletkezett tűznek.

A helyszínen szolgálatot teljesítő  kollégáink nemcsak bátor, de hatékony és eredményes döntést hoztak, amikor a tűz észlelésekor dízelmozdonyok segítségével több mint 30 kocsit húztak ki azonnal a műhelyből, ezáltal előzve meg a sokkal komolyabb károkat. Mozdonyvezető és tolatásvezető kollégáinknak köszönhetően – az eredetileg érintett két fűtőmozdonyon kívül – a több mint 30 db személykocsi közül csupán 1 db hálókocsit rongált meg kisebb mértékben a műhelyben tomboló tűz. A mentési munkálatok közben egy tolatásvezető kollégánk rosszul lett, őt füstmérgezés gyanújával szállítottak a mentők kórházba.

Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója köszönetét fejezte ki a Keletiben szolgálatot teljesítő vasutasoknak. Külön méltatta a 30 vasúti kocsit megmentő kollégát, akik közül a füstmérgezéssel kórházban ápolt munkatársunknak gyors és teljes javulást kívánt. A MÁV-csoport vezetője hangsúlyozta azt is: fontos eredmény, hogy nemcsak a tüzet, de a rendkívüli forgalmi helyzetet is gyorsan sikerült ellenőrzése alá vonnia a szakembereknek, így mindössze két óra után korlátozások nélkül indulhatott újra a Keleti forgalma.

Az okokat feltáró vizsgálat ugyanakkor folytatódik, a fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk majd a nyilvánosságot.

A fennakadás ideje alatt a MÁVINFORM folyamatos tájékoztatást nyújtott, amely itt érhető el.

 

Fotó: index.hu
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Szezonális okok és célzott intézkedések egyaránt szerepet játszottak abban, hogy az előző év utolsó hónapjában érdemben javult a MÁV-csoport – azon belül különösen a vasút – menetrendszerűsége.

Decemberben a vonatok pontossága ~4-6%-kal alakult jobban a korábbi időszakhoz képest, így 10-ből közel 8 vasúti járat közlekedett pontosan.

Harmadik alkalommal jelenik meg a MÁV-csoport új, havi riportja, amely az előző hónap közlekedési közszolgáltatásokra vonatkozó adatait és azok összefüggéseit mutatja be közérthető módon.

A nyári és őszi hónapokban gondot okozó, jelentős mértékű haváriahelyzet ezúttal nem fordult elő a hálózaton. Ez – egyebek mellett – olyan célzott beavatkozásoknak is köszönhető, mint a Keleti-program, amelynek keretében az ország legforgalmasabb pályaudvarának teljes váltókörzetét megújítjuk.

Természetesen az éves menetrendváltás során egyes vasútvonalakon korrigált menetidők is jótékony hatással voltak a vonatok hálózati menetrendszerűségére: ezeknél a járatoknál a menetidő ugyan növekedett néhány perccel, ám a csatlakozások elérése biztosabbá, a közlekedés pedig jóval kiszámíthatóbbá és pontosabbá vált az utasok számára.

A 2024-es esztendő utolsó időszakának váratlan, kedvezőtlen fejleménye volt, hogy Székesfehérvár–Szombathely vonal egy szakaszán a talaj- és rétegvíz okozta problémák miatt fel kellett függeszteni a vonatközlekedést. A vágányzári menetrend, amely Veszprém és Ajka közötti, pótlóbuszos közlekedéssel egészült ki, beváltotta a hozzá fűzött szakmai reményeket: az összességben félórányi menetidő növekedést a menetrendszerűség jelentős, 20%-os javulása tudta ellensúlyozni.

A MÁV-csoport többleterőforrások beállításával készült az ünnepekre, így az adventi, karácsonyi, újévi menetrendszerűség javulása szintén hozzájárult a kedvezőbb decemberi adatokhoz.

A VOLÁN-járatok, HÉV-ek és a TramTrain menetrendszerűsége ezúttal is kiemelkedő volt.

A bérlettermékek értékesítése az év végi nagyünnepek, szabadságolások miatt némileg csökkent, a távolsági utazások száma viszont kiemelkedően magas volt az év végén.

 

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 

 

Ismét piacvezető a Suzuki a magyarországi új személyautó piacon: 15.732 regisztrált gépjárművel 12,94 százalékos részesedést ért el 2024-ben. A márka elsősorban a két esztergomi gyártású modellnek, a Vitarának és S-CROSS-nak köszönhetően végzett a hazai értékesítési lista élén. Tavaly Magyarországon az összes személyautó értékesítést tekintve Vitarából adtak el a legtöbbet és az S-CROSS volt a második legnépszerűbb a hazai vásárlók körében. Az új Swift pedig a B-kisautó szegmens első helyén végzett.

A korábbi évekhez képest 2024 eseménydús, de tervezhető év volt az autószektornak. A Magyar Suzuki rugalmasan kezelte azokat a váratlan helyzeteket, amelyek hatással voltak a stabil működésre. A legnagyobb kihívást az ellátási láncok sérülékenysége okozta (Vörös-tengeri krízis). A Magyar Suzuki beszállítóival együtt azon dolgozott, hogy termelése folyamatos maradjon. A piaci szereplők a teljes hazai új-személyautó értékesítés egyszámjegyű növekedésével számoltak 2024-re a korábbi évhez képest, ez végül az év negyedik negyedévének adataival megerősödve 12,9%-os lett.

21. alkalommal az élen

Magyarországon 2024-ben a Datahouse újautó-eladási statisztikái szerint 15.732 db Suzuki személygépkocsit regisztráltak. Az összes forgalomba helyezett személyautó (121.607 db) 12,94 százaléka Suzuki volt az elmúlt évben. Bár év közben voltak olyan hónapok, amikor nem az esztergomi gyártóvállalat vezette a listát, az év végi összesítések alapján a hazai piacon ismét vezető pozíciót szerzett a márka. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Suzuki az esztergomi gyártás megkezdése óta 21. alkalommal végzett az első helyen a magyar személygépkocsi piacon.

Egymással versenyzett a Vitara és az S-CROSS

A két esztergomi modell egymással versenyzett 2024-ben, de minimális különbséggel Vitarából adtak el többet a magyar piacon. A két esztergomi modell – 6.883 db Vitara és 6.607 db S-CROSS – a 2024. január 1-je és december 31-e közötti regisztrációk alapján - egyúttal a két legnépszerűbb modell is volt idehaza a személygépkocsi vásárlók körében.

Tavaly februárban a 4 milliomodik esztergomi gyártású Suzuki modell is egy Vitara volt: a GLX felszereltségű modell hibrid modell Franciaországba került. A világ egyik legnépszerűbb autómodelljének népszerűségéhez nagy mértékben hozzájárul az is, hogy április óta számos újítással, új biztonsági funkciókkal, felszereltséggel és az S-CROSS-okban már népszerűvé vált Suzuki Connect szolgáltatással megújulva vásárolható meg.

Népszerűek a további típusok is

A további, nem Esztergomban készült, de Magyarországon is forgalmazott, import hibrid Suzuki típusok közül Swiftből – amely május óta szintén megújulva érhető el az autóvásárlók számára – 1.867 darabot helyeztek forgalomba, mellyel a modell megszerezte a B-kisautó szegmens első helyét. Ignisből 302, Swace-ből 71, illetve az elektromos hálózatról is tölthető SUV Acrossból pedig 2 db autót regisztráltak 2024-ben.

 

Céginformáció

A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

Az esztergomi gyár 1992 októberében kezdte meg a termelést. Itt készülnek – immár hibrid változatban is – a Vitara és az új S-CROSS modellek. A vállalat olyan távoli országokba is szállít, mint Mexikó, Új-Zéland vagy Japán. A hazai és nemzetközi piacra készülő gépjárművek gyártásán kívül a társaság importált Suzuki gépkocsik, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik. A vállalat a 2023-as adatok alapján az ország 12. legnagyobb árbevételű cége.

A hajómotoros üzletág évről évre kiemelkedő aktivitással van jelen a piacon és vezető szerepet tölt be a hazai hajózás motorizálásában, 2017 őszétől pedig Magyarországról irányítják az Észtországba, Lettországba, Litvánia, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Bulgáriába, Montenegróba és Albániába irányuló üzleti és kereskedelmi tevékenységeket is.

Jelentős szerepet játszik a régió motorkerékpár-kereskedelmében is: az esztergomi központ Magyarországgal együtt összesen tizennégy ország (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Azerbajdzsán, Lettország, Észtország, Albánia) piacát látja el.

Forrás: Suzuki

Képforrás: MGOE

2025-ben is folytatja jármű-fiatalítási programját a MÁV-csoport: a 2018 óta forgalomba állított 2500 darab új autóbusz után az idén 131 db korszerű, dízelüzemű jármű és egy – a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával forgalomba álló – hidrogénmeghajtású autóbusz beszerzésére indított közbeszerzési eljárásokat a nemzet közlekedési vállalata. A folyamatos beszerzéseknek köszönhetően a vállalatcsoport autóbuszflottája érdemben megfiatalodott, az autóbuszok átlagéletkora mindössze ~10 év.

A MÁV-csoport a beruházási hitel rendelkezésre állásától függő, feltételes közbeszerzési eljárás indult 131 darab kéttengelyes, alacsony belépésű, helyközi kialakítású, összesen csaknem 10,5 milliárd forint értékű szóló autóbusz beszerzésére. A járművek Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye közlekedésében emelhetik a szolgáltatás színvonalát, és legalább az Euro 6-os környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelmotorral, 2 utasajtóval, fűtő- és hűtőberendezéssel, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel kell rendelkezniük, illetve a gépkocsivezetővel együtt legalább 82 fő, valamint kerekesszékes utas szállítására is alkalmasnak kell lenniük. A közlekedési vállalat 2025. február 6-ig várja az ajánlatokat a felhívásra.

A MÁV-csoport még tavaly júniusban – a Zöld Busz Program keretében – nyert el 100 százalékos támogatást egy hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz beszerzésére  is. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és az Energiaügyi Minisztérium közös pályázatán elnyert támogatás értéke 267,2 millió forint .

Ennek köszönhetően – a december végén megjelent közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatása után – 2026 közepétől egy károsanyagkibocsátás-mentes, hidrogén-üzemanyagcellával működő, elektromos meghajtású, alacsonypadlós, 3 ajtós, kerekesszékes utas szállítására is alkalmas, legalább 350 km hatótávolságú, szóló felépítésű (nem csuklós) városi autóbusz kezdheti meg szolgálatát Budapest elővárosi közlekedésében. A kiírásnak megfelelően utastájékoztató, utasszámláló és kamerarendszerrel, valamint telemetriával is felszerelt, légkondicionált autóbusz Csepel és Szigetszentmiklós térségében emeli majd az elővárosi közlekedés színvonalát, egy fosszilis üzemanyaggal hajtott jármű kiváltásával évente mintegy 69,5 tonnával csökkentve Budapest elővárosának szén-dioxid-terhelését. Az eljárás ajánlattételi határideje 2025. január 31.

A stratégiai célok elérése és az utasok egyre színvonalasabb kiszolgálása érdekében elengedhetetlen a szolgáltatások és az autóbusz-állomány folyamatos fejlesztése. A MÁV-csoport jármű-fiatalítási programjának keretében 2018 és 2023 között két és félezer új vagy újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, így az elmúlt hat évben a mintegy 5800 darabos járműállomány több mint 40 százalékát lecserélte a közlekedési társaság, ennek köszönhetően az autóbuszflotta átlagéletkora ~10 évre fiatalodott.

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Január elsejétől ingyenessé válik a kerékpár- és kutyaszállítás Budapesten belül a MÁV-csoport minden olyan járatán, amelyeken ez korábban csak külön díjfizetés ellenében volt lehetséges. Mindazok élhetnek a díjmentes szállítási lehetőséggel, akik ország- vagy Pest-vármegyebérlettel, Budapest-bérlettel, a fővároson belüli díjmentes utazási jogosultsággal, esetleg az álláskeresők arcképes havi bérletével rendelkeznek.

Utasaink visszajelzései alapján, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által meghirdetett 5 pontos közlekedési akcióterv részeként, 2025 január elsejétől további előnyökkel bővül a tavasszal bevezetett új tarifarendszer: az új esztendő első napjától Budapesten belül díjmentes lesz a kerékpár-, illetve kutyaszállítás a legtöbb vonaton, HÉV-en és VOLÁN-járaton. Az ingyenes utazás minden olyan MÁV-csoport által üzemeltetett járatot érint, amelyen a fővárosan belül 2024-ben is lehetséges volt a biciklik és a házi kedvencek utaztatása, csak éppen nem ingyenesen, hanem a megfelelő jegy vagy országbérlet megváltásával.

kutyaszállítás ingyenessé válik januártól a fővároson belüli utazás esetén minden belföldi és nemzetközi vonatona helyközi VOLÁN-járatokon és a HÉV-eken is (H5, H6, H7, H8, H9).

bringások is megspórolhatják januártól a jegyváltást, a kerékpárszállítási díjakat, ugyanis vasúton, valamennyi elővárosi és nem helyjegyes belföldi vonatokon, továbbá a HÉV-járatokon (H5, H6, H7, H8, H9) januártól nem kell fizetni a bicikli és a rollerszállításért.

Az InterCityken és az expresszvonatokon, valamint egyes nemzetközi vonatokon a kerékpárhelyjegy vásárlása kötelező marad Budapesten belüli utazáskor is. A VOLÁN esetében – ahogy eddig, úgy a jövőben – sem lehet kerékpárt vinni a fővárosi buszjáratokon (ennek a jármű kialakítása, illetve az azzal szorosan összefüggő utasbiztonság az oka).

Feltételek, szabályok

díjmentes szállítás feltétele lesz, hogy a kutyát vagy kerékpárt szállító utasunk rendelkezzen a következő bérletek valamelyikével: érvényes Budapest-bérlettel, teljesárú vagy kedvezményes Pest vármegyebérlettel, illetve országbérlettel, vagy pedig a fővároson belüli díjmentes utazási jogosultsággal, álláskeresőként arcképes havi bérlettel. A megfelelő bérlettel rendelkező utasok vagy egy kerékpár vagy egy kutyát szállíthatnak a járatokon egy időben. Amennyiben több kerékpárral vagy kutyával utaznának, úgy azokra a megszokott menetjegyeket továbbra is meg kell vásárolni.

Fontos tudni, hogy a megszokott utazási szabályok nem változnak, azokat továbbra is fenntartjuk, hogy utasainknak ne okozzon kellemetlenséget egy-egy helytelenül szállított bicikli vagy házi kedvenc.

Budapesten kívül kerékpár- vagy kutyaszállításkor

Budapest közigazgatási határain kívül utazva továbbra is meg kell váltani a szükséges kerékpár- vagy kutyajegyeket. Azonban a tavaszi tarifareform óta a legtöbb igénybe vevő számára kedvezőbbé, egyszerűbbé és kényelmesebbé vált a jegyvásárlás. Idén márciustól ugyanis a viszonylati kerékpár- illetve kutyajegy 500 forintba kerül – egy bicikli vagy házőrző esetében egyszeri, egy megszakítás nélküli utazásra bármely viszonylaton. A Magyar Kerékpárosklub tagjai, illetve a START Klub kártya tulajdonosok 375 forintért vihetik magukkal a kerékpárjukat a vonatokon. A havi érvényességű Kerékpár országbérlettel mindössze 4950 forintért (szükség esetén helyjegyváltással), Kutya országbérlettel pedig 1890 forintért csaknem minden MÁV-START, GYSEV, illetve HÉV járaton is korlátlanul utaztatható bicikli vagy házőrző a szolgáltatók szállítási feltételeinek betartásával, míg VOLÁN-járatokon csak a Kutya országbérlet érvényes. 

A kutyatulajdonosoknak további jó hír, hogy november óta már minden helyjegyes vonat másodosztályán szállítható kis- és közepes termetű (20 kg-nál nem nehezebb) kutya zárt doboz nélkül, csupán póráz és szájkosár használata mellett. A többi utas biztonsága érdekében ugyanakkor a kutyáról az utazás során sem a pórázt, sem a szájkosarat nem szabad levenni, illetve a jegyvizsgáló kérésére az állat érvényes – 1 évnél nem régebbi – oltási igazolványát is be kell tudni mutatni, valamint részére továbbra is kutyajegyet vagy kutya országbérletet kell váltani.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Cikk ajánló

    Dátum Gyógyszertár Cím Telefonszám 2025. 08. 01 Kis...

  Tájékoztatjuk tisztelt Felhasználóinkat, hogy Esztergomban a Bocskoroskúti utca páratlan...

  Az esztergomi cég nemrég újabb fejlesztési támogatáshoz jutott. A lézertechnikával...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.