Rendőrségi

Dílerek letartóztatásban
Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség eredményesen indítványozta két férfi letartóztatását.
Az ügyészség indítványára az Esztergomi Járásbíróság mindkét férfi letartóztatását egy hónapra rendelte el a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében és a bűnismétlés veszélye miatt.
A végzést az ügyész tudomásul vette, az elkövetők és védők fellebbezést jelentettek be.
Az indítvány szerint az esztergom-kertvárosi férfi 2023. novemberétől lakóhelyén heti rendszerességgel adott el kábítószert a dorogi férfinak, valamint két másik fogyasztónak.
A nyomozó hatóság az esztergom-kertvárosi férfi garázsában, egy fagyasztóban foglalt le kábítószert.
A dorogi férfi az így megvásárolt kábítószert tovább értékesítette Dorogon, kilenc férfi részére adott el rendszeresen kábítószert. A nyomozó hatóság a dorogi férfi lakásában és gépkocsijában is foglalt le kábítószert.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Lopott a kasszánál, lebukott
Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb értékre folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a nővel szemben, a vádiratban végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt a sértett kárának megtérítésére.
A vádirat szerint az elkövető egy áruházlánc esztergomi és két budapesti üzletéből négyszer lopott különböző termékeket 2022. április 10-én, 2022. április 20-án, 2022. május 18-án és 2022. május 19-én. A nő a termékeket a táskájába rejtette, és fizetés nélkül távozott az üzletekből, két esetben a biztonsági őr feltartóztatta.
Az esztergomi esetben a nő 2022. április 10-én az önkiszolgáló kasszasoron a bevásárló kosárból úgy tett a táskájába különböző kozmetikai termékeket, bizsu kiegészítőket, zöldségeket, édességet, mirelit árut, hogy azok vonalkódját nem húzta le és nem fizette ki, ezek együttes értéke: 77.329,- Ft. Az áruvédelmi kapu jelzése alapján a nőt az áruház biztonsági őrsége feltartóztatta. A lopási értékből 39.535,- Ft megtérült, mivel a termékek egy része nem sérült, azonban 37.794,- Ft összegű termék megsérült, így eladhatatlanná vált.
Az esztergomi lopás kapcsán készült felvétel megtekinthető a https://youtu.be/Cnmgco9s-2k oldalon.
Az áruházlánc három üzlete sérelmére elkövetett lopás együttes elkövetési értéke: 504.924,- Ft, ebből 96.044,- Ft nem térült meg.

Megütötte élettársát és ájultan ott hagyta az utcán
Garázdaság vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség által benyújtott vádirat alapján az Esztergomi Járásbíróság ítéletet hozott.
Az ügyészség indítványára a bíróság a férfit 660.000,-Ft. pénzbüntetésre ítélte.
Az elsőfokú ítélet jogerős, azt az ügyész, vádlott is tudomásul vette.
A vádirat szerint a férfi 2022. május 23-án Lábatlanon vezette a személygépkocsit, abban utasként foglalt helyet az élettársa és három kiskorú gyermeke. Az élettársak között szóváltás alakult ki, eközben a férfi közölte a nővel, hogy befejezi az ordibálást vagy kiszáll a személygépkocsiból. Ezután a férfi megállt a gépjárművel, amiből ő, élettársa és a gyermekek kiszálltak. Az élettársak között a vita tovább folyt, a nő vissza akart szállni a gépjárműbe, emiatt rángatni kezdte annak kilincsét, a férfi ezt nem engedte, emiatt kis erővel, kölcsönösen meglökték egymást. Végül a férfi egy alkalommal, nagy erővel megütötte a nő fejét, aki az ütéstől a földre esett és az eszméletét is elvesztette. Ezután a férfi visszaült a gépjárműbe és távozott a helyszínről úgy, hogy a három kiskorú gyermekét magára hagyta a földön eszméletlenül fekvő nővel. A nőnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, emiatt nem kérte a férfi megbüntetését.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Vigyázzanak az autósok, jön a Speedmarathon 2024
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának éves ellenőrzési terve alapján 2024. április 15. és április 21. között hazánkban is fokozott ellenőrzésre kerül sor. A rendőrség ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordít a gyorshajtók kiszűrésére.
Ennek keretén belül a ROADPOL egész Európát érintő sebességellenőrzési kampányhoz kapcsolódva a Magyar Rendőrség április 19-én 6 órától kezdődően 24 órás Speedmarathont tart, amelynek során valamennyi sebességmérő eszközt bevetve próbáljuk visszaszorítani a gyorshajtást.

Drón és kutya segítségével fogták el a betörőt
A lopás bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, akit menekülése közben a rendőrség kutyával és drónnal követve fogott el.
A vádirat szerint a különös visszaeső férfi 2021. december 4-én egy vértesszőlősi ház udvarára a hátsó kerítésen át bement, ott magához vett egy metszőollót. A férfi a metszőollóval az egyik ablakot befeszítette, kinyitotta, bemászott azon keresztül az étkezőbe. Az elkövető a házban kutatott, magához vett előbb 900.000,- forintot, majd több ékszert. Az arany ékszerek értéke összesen: 842.810,- forint.
Az elkövetőt DNS nyom alapján azonosította nyomozó hatóság, ezért 2022. december 13-án a bicskei otthonába ment elfogni, a férfi azonban a háza ablakán kiugrott és elszaladt. A férfit menekülése közben a nyomozó hatóság kutyával és drónnal követte, ezt követően fogta el.
A nyomozó hatóság által használt drón által készített felvétel a https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/eselye-sem-volt oldalon tekinthető meg.
A férfi büntetett előéletű 2019-ben lopás bűntette miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság, a büntetéséből 2020-ban szabadult.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a férfit börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra ítélje, kötelezze a sértett kárának megtérítésére.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség