Közlekedés

Az utószezonban is sűrűbb lesz a vasúti közlekedés a Balatonhoz
A MÁV balatoni járatai a főszezonban több mint 1,2 millió utazást szolgáltak ki. Ez a szám a díjmentesesen, és különösen a vármegye- vagy országbérletekkel utazókkal együtt több százezres nagyságrenddel nagyobb, ami jó mutatja a kötöttpályás közlekedés növekvő, hazai népszerűségét. Az utasigényekhez alkalmazkodva pedig az utószezonban is külön menetrenddel segíti a vasúttársaság a tóhoz való eljutást: szeptember 22-ig Budapestről és több dunántúli városból is sűrű közlekedéssel, átszállás nélkül lehet majd eljutni a Balatonhoz.
A nyári főszezonban augusztus 22-ig 1,25 millió menetjeggyel történő, úgynevezett viszonylati utazást regisztrált a MÁV-START a Balaton felé vagy onnan elindított járatain. Ezen felül – többek között a márciusi tarifareform következtében – díjmentesen (pl. 14 év alattiak, 65 év felettiek nagycsaládosok, fogyatékkal élők), illetve vármegye- és országbérletekkel is igénybe lehet venni a balatoni járataikat, vagyis ezek az utazások nem szerepelnek a megadott adatokban. A szakemberek szerint így a balatoni főszezoni utazások száma több százezres nagyságrenddel meghaladta a 1,25 milliót is. Csak a főszezont figyelembe véve a déli part továbbra is kiemelkedően népszerű, oda 878 ezer, az északirapedig 378 ezer menetjegyes utazás történt.
A legtöbben július 20-án utaztak, 38-40 ezer napi viszonylati jegyvásárlást rögzített a MÁV-START, ezt az augusztus 22-23. és július 11-12. közötti napok eredményei követték.
Sokan kihasználták a vármegye- és országbérlet nyújtotta pénztárcabarát megoldásokat, melyek közül a legolcsóbb a 90%-os kedvezményű országbérlet. Az ezt megvásárló diákok 3-4 gombóc fagyi áráért, 1890 forintért egy hónapon át – minden egyéb díjfizetés nélkül – bármikor leugorhattak a Balatonhoz helyközi buszjáratokkal vagy helyjegykötelezettség nélküli vonatokkal, helyjegyet váltva pedig a még szélesebb távolsági és regionális járatkínálatot is igénybe vehették.
A balatoni helyjegyköteles vonatok átlagos kihasználtságaaz előző évi 60-ról 65 százalékraemelkedett. A legnépszerűbbhelyjegyes járat, ami a keleti országrészből indult a Záhonyból – Debrecenen, Szolnokon át – Fonyódra közlekedő Aranypart expressz volt, másodosztályon átlagosan 80 százalékos kihasználtságot mértek. Ezt a járatot több mint 54 ezrenválasztották a nyári nyaraláshoz. Pár tizedes lemaradással 79,7%-kal a Csabai Tekergő expressz lett a második legkihasználtabb vonat, míg a Miskolcról közlekedő Ezüstpart expresszel 50 ezren indultak nyaralni. A Szegedet és Kecskemétet Balatonszentgyörggyel összekötő Aranyhíd expresszvonaton is kiemelkedő, 71 százalékos volt az ülőhelyfoglaltság.
A legtöbben természetesen a Balaton és Tópart InterCityket vették igénybe, közel 1 millióan utaztak ezekkel a főszezonban. Az InterCitykre korlátozott számban, kedvezményes – helyjegybiztosítást magában foglaló – interneten és MÁV appon vásárolható, a balatoni vonalakra érvényes Okosjegyből főszezonban 47 ezret adott el a MÁV-START. A legtöbben Siófok, Zamárdi, Balatonfüred, Keszthely és Balatonföldvár felé vették az irányt ezzel a jegytermékkel.
Idén is segítették a magyar tengernél nyaralók utazását az emeletes KISS motorvonatok. A Szob és Fonyód közötti Jégmadár expresszvonatot idén augusztus 23-ig munkanapokon is igénybe lehetett venni a KISS motorvonatokkal, a szezonban több mint 61 ezren használták ki. Hétvégi napokon Nyíregyháza és Siófok között (Debrecen, Szolnok érintésével) a Panoráma expresszvonat és a Szolnok-Fonyód közötti Vitorlás expressz is korszerű, akadálymentes, klímás emeletes KISS motorvonattal közlekedett. Ugyancsak emeletes vonatok jártak a hétvégi csúcsidőben, vasárnap esténként Fonyódról az Esti Csók InterRégió, míg Budapestről Balatonszentgyörgyre és Fonyódról Budapestre a Napfürdő InterRégió.
Az utasok többsége idén is önkiszolgáló csatornán vette meg a jegyét, MÁV applikációval 29%, az ELVIRA-n a jegy.mav.hu-n keresztül 16%, míg automatából 16%-uk. Az automaták közül a Déli pályaudvariak, a kelenföldiek és a siófokiak állnak az élen a nyári forgalmuk tekintetében, ezeket követik Balatonszemes, Balatonlelle és Székesfehérvár állomás jegyértékesítő berendezései.
A Balaton24 értékesítésénél erősen érezhető az országbérletek hatása, a tavalyi 17 ezer eladott jegyhez képest 6800 kelt el idén.
Utószezonban is irány a Balaton
Akik számára a nyár még nem ér véget, a vasúttársaság szeptember 22-ig kiterjesztett utószezoni menetrendet hirdetett, így addig is sűrű közlekedéssel, átszállás nélküli eljutást biztosít a Balatonhoz a fővárosból és több dunántúli városból.
Déli part járatai
Budapestről a Balaton déli partjára, ahogy egész évben, az utószezonban is óránként, felváltva indulnak a Balaton és Tópart InterCity-k, amelyekre kötelező a helyjegy vásárlása mindegyik vonatrészbe. A biciklisek is bátran választhatják a járatokat, a Tópart InterCity nagykapacitású kerékpárszállító kocsit is továbbít, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező.
A kínálat bővítéseként továbbra is közlekednek kétóránként a Déli->Parti InterRégiók a Déli pályaudvar és Siófok között naponta, hétvégente pedig tovább közlekedve Fonyódra, illetve Balatonszentgyörgyre. A Jégmadár expressz az utószezonban kizárólag hétvégi napokon közlekedik Szob és Fonyód között, KISS motorvonattal teremtve meg a Dunakanyar és a balatoni panoráma összeköttetését. Vasárnaponként két mentesítő InterRégió vonat indul Fonyódról 14:36-kor és 18:36-kor Budapest-Kelenföldre, légkondicionált FLIRT szerelvényből kiállítva, a vasárnap délutáni hazatérő utasforgalom kiszolgálása érdekében. A Balaton InterCity vonatok elsőosztályú kocsival és szeptember 15-ig étkezőkocsival közlekednek. Az utószezonban a déli parton továbbra is közlekednek a Bagolyvonatok, így a part mentén éjfél után is lehet utazni péntek/szombat, illetve szombat/vasárnap éjszaka kétóránként közlekednek vonatok Budapest és Keszthely között.
Északi part járatai
Az északi parton a Kék Hullám expressz a főszezontól kismértékben eltérő menetrend szerint, gyorsvonati kocsikkal közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca, míg napi egy járattal Szombathely között. A Déli pályaudvar és Balatonfüred között az utószezonban is kétóránként indul Vízipók sebesvonat, mely Balatonakarattya és Balatonfüred között Káptalanfüred kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll.
Az észak-balatoni vonalon a Kék Hullám expresszek, valamint a Vízipók sebesvonatok nagykapacitású kerékpárszállító kocsival közlekednek, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező. A Katica InterRégió hétvégi napokon közlekedik a Déli pályaudvar és Balatonfüred között, Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megáll, a kisebb megállók kiszolgálása érdekében. A Katica InterRégiók menetrendi idejében munkanapokon személyvonatok közlekednek Székesfehérvár és Balatonfüred között, melyek csatlakoznak Székesfehérváron a Balaton InterCitykhez. Péntek/szombat és szombat/vasárnap éjszaka az északi parton is közlekednek Bagolyvonatok, éjfél körül is lehetséges a part mentén, illetve a Budapestre való utazás.
Dunántúli városokból a Balatonhoz
A Fenyves expresszvonat az utószezonban is naponta közlekedik Pécs és Keszthely között. A vonat szeptember 9. és 20. között hétfőn, szerdán és pénteken meghosszabbított útvonalon, Balatonakali-Dörgicsére és onnan közlekedik, a zánkai Erzsébet-táborokra való eljutást segítve. Az egész évben közlekedő Helikon InterRégió vonatok pedig változatlanul naponta közlekednek Győr-Keszthely-Balatonszentgyörgy-Kaposvár, illetve Pécs között. A Győr és Keszthely között közvetlen kapcsolatot teremtő Tanúhegy expresszvonat az utószezonban hétvégi napokon közlekedik, biztosítva a csoportok és kerékpárosok könnyebb, kényelmesebb utazását a Balatonhoz. A Szombathely és Keszthely közötti közvetlen összeköttetés sem ért véget a nyárral, ugyanis az utószezonban is naponta jár a Lesence expresszvonat. Az expresszvonatokra kötelező a helyjegy, illetve a kerékpárhelyjegy megváltása.
Kerékpár és kutya szállítása
A Balatonhoz közlekedő távolsági járatokon a kerékpárjegy mellé kerékpárhelyjegyet is kell váltani. Ha a kerékpárhelyek elfogynak, akkor az adott vonaton már nem lehet több kerékpárt szállítani, ilyen esetekben utasainknak másik vonatot kell választanuk utazásukhoz. Ezért érdemes a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet minél korábban, elővételben megváltani.
A MÁV-START által az idei főszezon idején a Balatonhoz közlekedő helyjegyes vonatokon tesztüzem keretében bevezette a nagytestű, 20 kg-nál kisebb tömegű kutyák szállításának lehetőségét. A kutyaszállítás tesztüzemét november 2-ig meghosszabbítottuk, hogy a jelenlegi pozitív visszajelzések mellé az őszi tapasztalatokat is megvizsgáljuk.
Forrás, fotó: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Már nincs korlátozás a Keleti pályaudvaron, helyreállt a megszokott közlekedési rend
Kedden 11 órára befejezték a helyreállítást a Keleti pályaudvarra bevezető vágányokon, így már Kőbánya felső és Ferencváros (Kelenföld) felé sincs korlátozás.
A vasárnap esti baleset után a járművek műszaki mentését már éjszaka megkezdték, és az utolsó siklott kocsi beemelése is már hétfőn kora délután megtörtént. A műszaki mentés során végül sikerült mind az öt járművet emelőberendezésekkel visszahelyezni a sínekre, így nem volt szükség a vasúti daru bevetésére, illetve az ezzel járó felsővezeték-rendszer elbontására, ami a kárelhárítás idejét is meghosszabbította volna. Már vasárnap késő estétől közel száz munkatársunk dolgozott a helyszínen, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom az ország egyik legfontosabb vasútállomásán. A vasúti pálya gyors helyreállításának köszönhetően kedden hajnaltól már a hatvani és az újszászi vonalról a vonatok nagyrésze a Keletibe érkezett, mert a Kőbánya felső felé vezető három vágányon feloldották a korlátozásokat, majd a délelőtti órákban fokozatosan állt vissza a rend a hegyeshalmi és a pécsi vonal vonatainál is, miután a két ferencvárosi vágányon is megindulhatott a forgalom. Déltől már az eredeti közlekedési rend érvényes, pár perces késések még előfordulnak.
https://www.mavcsoport.hu/mavinform/mar-nincs-korlatozas-keleti-palyaudvaron-helyreallt-megszokott-kozlekedesi-rend
Forrás: MÁV

Egy érintés, és kész!
Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál: már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetére felkerül a POS-terminál. Bár a jegy- és bérletváltás az online csatornákon a leggyorsabb és legkényelmesebb, ha mégis a fedélzeti vásárlás mellett döntünk, ne keressük az aprót, fizessünk egyetlen érintéssel!
A Volánbusz idén nyár elején megkezdte a készpénzmentes fizetés kiterjesztését valamennyi helyközi járatára. Június vége óta már mintegy 2000 autóbuszra került fel a POS-terminál, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy október végéig mind az 5330 darab, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás.
A terminálok természetesen nemcsak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök (telefon, okosóra) használatát is lehetővé teszik.
Aki nem tudja menetjegyét elővételben megváltani, annak is gyorsabb, egyszerűbb így, hiszen nem kell készpénzt, aprópénzt magával vinnie. Egyre több járaton érhető el a készpénzmentes fizetési lehetőség – keressék a bankkártyás fizetést jelző matricát az autóbuszokon, vagy kérdezzék az autóbusz-vezetőket a lehetőségről!
A MÁV-VOLÁN-csoport az utaskiszolgálás folyamatának gyorsulását és a működési költségek csökkenését is várja a szolgáltatásfejlesztéstől. A vállalatcsoport bízik abban, hogy a fedélzeti elektronikus fizetés bevezetése hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket.
Forrás: Volánbusz Zrt.

Baleset miatt jelentős korlátozás a Keleti pályaudvarnál
Vasárnap este a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity 5 kocsija a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon kisiklott. A balesetben nem sérült meg senki.
A baleset miatt a Keleti pályaudvarra bevezető vágányok el vannak zárva, így vasárnap este a pályaudvar már nem indít és nem fogad vonatokat. A helyszínelés és a műszaki mentés hosszabb időt vehet igénybe.
A forgalmi rendről a MÁVINFORM hírfolyama folyamatosan frissül:
https://www.mavcsoport.hu/mavinform/jelentos-korlatozas-keleti-palyaudvarnal-0
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Később indulnak az ünnepi mentesítő járatok
A vasúttársaság igazodik a megváltozott időben megrendezésre kerülő ünnepi tűzijátékhoz, ezért több esti mentesítő járat késéssel fog indulni:
- a Nyugati pályaudvaról 22:25-kor Debrecenbe induló Cívis InterRégió (6098) 60 perccel később, 23:25-kor fog indulni
- a Nyugati pályaudvarról 22:35-kor Szolnokra induló Z50-es vonat (2698) 60 perccel később, 23:35-kor fog indulni
- a Nyugati pályaudvarról 22:37-kor Szobra induló S70-es vonat (2408) 60 perccel később, 23:37-kor fog indulni
- a Nyugati pályaudvarról 23:00-kor Szegedre induló gyorsvonat (17008) 45 perccel később, 23:45-kor fog indulni
(a járatnak Szegeden lesz csatlakozása Hódmezővásárhelyre induló vasútvillamoshoz) - a Nyugati pályaudvaról 23:05-kor Vácra induló S71-es vonat (2598) 30 perccel később, 23:35-kor fog indulni
- a Nyugati pályaudvarról 23:15-kor Esztergomba induló S72-es vonat (2188) 15 perccel később, 23:30-kor fog indulni
- a Keleti pályaudvarról 22:30-kor Gyöngyösre induló IR85-ös Mátra InterRégió (3078) 60 perccel később, 23:30-kor fog indulni
- a Keleti pályaudvarról 22:55-kor Füzesabonyba induló S80-as vonat (5018) 45 perccel később, 23:40-kor fog indulni
Forrás: MÁVINFORM