rna ado 1 szazalek

Közlekedés

 

Október 27-én, hétfőn megkezdődnek az útfelújítási munkálatok Kesztölcön, a Kosári utca és az Iskola utca kereszteződésében – tájékoztatott Juhász Sándor polgármester.

A kivitelezés idején az érintett utcákban időszakos útlezárások lesznek érvényben, ezért az önkormányzat kéri a lakosság türelmét és együttműködését. A munkagépek biztonságos közlekedése érdekében október 27. és 31. között nem lehet parkolni a Kosári utcában, valamint a Művelődési Ház mögötti és alatti parkolókban.

A polgármester arra kéri az érintett lakosokat, hogy lehetőség szerint álljanak be saját udvarukba, vagy használják a Kosári utca alatti murvás parkolót.

A forgalmi rend ideiglenesen a következőképpen alakul:

  • az Iskola utcában az iskola és az óvoda közötti szakasz az óvoda felé lesz járható,
  • a Kosári utcai kereszteződés és a Kisiskola közötti rész pedig a Kisiskola felé lesz járható,
  • a Művelődési Ház felől a Temető utca irányába lehet közlekedni.

A munkálatok során útfelmarás, szegélykőépítés és aszfaltozás zajlik, a területen nagy méretű munkagépek dolgoznak majd. Az önkormányzat felhívja a figyelmet arra, hogy a munkaterületen hagyott járművekben keletkező esetleges károkért nem tud felelősséget vállalni.

Juhász Sándor polgármester köszöni a lakosság megértését és együttműködését az útfelújítás ideje alatt.

Forrás: Kesztölc Község Önkormányzata Facebook-oldal, dorogimedence.hu
Borítókép: illusztráció (dorogimedence.hu)

Felborult egy furgon a 10-es főúton, Pilisjászfalu határában, a 31. kilométernél hétfőn délelőtt. A gépkocsiban egy ember utazott, ő ki tudott szállni. A piliscsabai önkéntes tűzoltók áramtalanították a járművet. Az esztergomi hivatásos tűzoltók szintén kivonultak a balesethez, amelyhez a mentőket is riasztották – számolt be róla a katasztrófavédelem.

Az utinform.hu tájékoztatása szerint a 31-es kilométernél félpályán engedik a járműveket.

 

Forrás: kemma.hu, Fotó: Magyar Nemzet

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy hibajavítási munkálatok miatt a Pozsonyi utca 49-56. szám előtti útpálya átmenetileg lezárásra kerül. A hibaelhárítás idejére az érintett szakaszon a forgalmi rend megváltozik.

Kérjük, közlekedjenek fokozott figyelemmel, és a munkálatok befejezéséig szíves türelmüket kérjük.

Forrás, képforrás: esztergom.hu

 

Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a mai napon megkezdődik az átereszek kiépítését a Galagonyás utcában.

A munkavégzés ideje alatt – előreláthatólag két héten keresztül – kisebb forgalomkorlátozásra lehet számítani az érintett szakaszon.

Kérjük a lakosság szíves türelmét és megértését!

 

Forrás, képforrás: esztergom.hu

Tatabányán, a Győri út-Rákóczi Ferenc út csomópontjában járműosztályozó sávot érintő, sávelhúzással, útszűkülettel járó nagyfelületű aszfaltozást végeznek mintegy 150 m hosszban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei  2025. szeptember 17.  és szeptember 19. között. Az ideiglenes forgalmi rendet 2025. szeptember 16-án kedden este építették ki a társaság kollégái. A forgalmas csomópontban torlódás kialakulására kell számítani, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közlekedők türelmét és megértését kéri.

 A közlekedés minden irányban biztosított lesz az építés alatt is, de kérjük fokozott figyelemmel megközelíteni a csomópont környékét!  

Forrás, képforrás: Magyar Közút Nonprofit Kft 

Cikk ajánló

  A globális kerozinellátás megingása miatt nőtt a bizonytalanság az utazók körében, de a...

A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2026. május 1-jén 07.00 órától május 2-án...

A DELTA program keretében a rendőrök egy nőt vettek őrizetbe, aki Esztergom térségében kristályt...

netfone 2024 11

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.