rna ado 1 szazalek

Közlekedés

Május 25-én, vasárnap kora délután motorkerékpár és gépkocsi ütközött a 1106-os úton Dorog és Csolnok között. A balesetben többen is megsérültek.

Marosán Angelika rendőr főhadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre elmondta, hogy 12 óra 28 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy 24 éves férfi motorkerékpárral közlekedett Dorog irányából Csolnok irányába, amikor egy jobbra ívelésű kanyarban a murván megcsúszott, elvesztette uralmát és átsodródott a szembe sávba, ahol nekiütközött a vele szembe szabályosan közlekedő járműnek, amiben 4 fő utazott. A vétlen autó vezetőjét, illetve jobb első utasát elsődleges információk szerint könnyű sérüléssel, míg a motorost súlyos sérüléssel szállították kórházba.

Az esethez mentőhelikopter is érkezett. A mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

 

Kép (illusztráció): kisalfold.hu

Forrás: dorogimedence.hu

 

Párkány (Érsekújvári járás) városvezetése arra hívja fel a turisták és a lakosok figyelmét, hogy 2025. május 18-án, vasárnap 14:30 és 16:30 között a Mária Valéria híd teljesen le lesz zárva a forgalom elől - tájékoztat a TASR hírügynökség.

A korlátozás oka a nemzetközi Tour de Hongrie kerékpárverseny. A viadal utolsó, ötödik szakaszának befutója az esztergomi bazilika előtti téren lesz.

A szervezők tájékoztatása szerint a verseny ideje alatt a kerékpárosok útvonalát forgalmi zárlatokkal és ideiglenes parkolási tilalmakkal biztosítják a város érintett részein. A mezőny várhatóan 15:00 óra után érkezik Esztergomba, azonban ez az időpont tájékoztató jellegű és a versenyzők aktuális sebességétől függően változhat.

14:30-tól teljes útzár lép életbe a Mária Valéria hídról lehajtó Nagy Duna sétányon és a Táncsics Mihály utcában. A híd mindkét irányban ideiglenesen járhatatlan lesz. A forgalom fokozatosan áll helyre a teljes konvoj áthaladása után, várhatóan 16:30 körül.

A szervezők hangsúlyozták, hogy a gyalogosforgalom a lezárás ideje alatt is zavartalan marad.

Arra kérik az arra utazókat, hogy a vasárnap délutáni programjaik tervezésekor vegyék figyelembe a forgalmi korlátozásokat.

 

Forrás: parameret.sk

Képforrás: wikipedia

 

Forgalomkorlátozásra kell számítani az M0-s autóúton az M1-es autópálya felé Soroksár és Dunaharaszti térségében szombaton 8 és 17 óra között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a jelzett időpontban két sávot lezárnak az autóúton.

Forrás: mti.hu

Képforrás: zalaegerszeg.hu

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a parkolás a teljes város területén 2025. május 17-től május 18-ig ingyenes.
A parkolás 2025. május 19-től újra díjköteles.

Forrás: esztergom.hu

Képforras: szentendre.media.hu

Május 18-án, vasárnap Esztergomba érkezik a 46. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny. Cikkünkben kigyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat és az útlezárásokat.

A versenyről

A Tour de Hongrie teljes távja idén 885 km, mely alatt több mint 7000 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a versenyzőknek. Az útvonal 101 településen halad át, a főváros mellett Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegyéket érinti. A május 14. és 18. között zajló verseny 5 szakaszban valósul meg: három etapja a sprintereknek, egy pedig a hegyek specialistáinak kedvez, míg a mindent eldöntő ötödik szakasz az utolsó pillanatig kiszámíthatatlan lesz.

Etyek-Esztergom szakasz (170 km)

Rajt: 2025. május 18. (vasárnap) 12:00, Etyek, Körpince utca
Befutó: 16:05, Esztergom, Bazilika
Szintemelkedés: 1960 m
Együttműködő partnerek: Etyek Nagyközség Önkormányzata, Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata

Leginkább egy belga egynaposra emlékeztet a százéves Tour de Hongrie mindent eldöntő, utolsó etapja. A versenyzők Etyekről indulva érkeznek meg a Pilis emelkedőire, ahol háromszor is le kell küzdeniük Pilisszántó embert próbáló emelkedőjét (2. kategória; 1,8 km; 9%). A harmadik kör végeztével aztán Esztergom felé fordulnak, ahol egy nyolc kilométeres körpálya vár rájuk – benne egy 1,1 km hosszú, helyenként 8%-os meredekségű macskaköves szektorral. 2,5 kör megtételét követően a Bazilika előtt zárul a jubileumi Magyar Körverseny.

Esztergom negyedik alkalommal szerepel kiemelt városként az útvonalban – harmadszor befutóként. 2019-ben az olasz Manuel Belletti nyert itt és alapozta meg összetett elsőségét. 2020-ban a verseny Nagy Rajtja és az 1. szakasz befutója is a Bazilika előtt zajlott – az etapot a baszk Jon Aberasturi nyerte.

Útlezárások Esztergomban és a térségben

A karaván tervezetten 14:46-kor, míg a versenyzők 15:16-kor lépnek be Komárom-Esztergom vármegyébe Leányvárnál. Dorogra 14:49 és 15:19-kor, Esztergom-Kertvárosba 14:53 és 15:23, míg Esztergomba 14:58 és 15:28-kor érkeznek meg. Az Esztergomi Bazilikánál két sprint futam is lesz, az egyik 15:42-kor, míg a másik 15:52-kor.

Mielőtt a mezőny az egyes településeken áthaladna, előtte nagyjából 30 perccel zárják le az érintett útszakaszokat, majd a mezőny elhaladását követően 10 perccel később ismét átadják a forgalomnak. Esztergomban a verseny útvonalán 15:00 és 16:05 között teljes útzár lesz érvényben (08:00 és 16:05 között a megállás is tilos lesz), azonban a célterületeket már korábban lezárják, ezt külön térképen jelzik a szervezők:

Forrás: esztergom.hu

Képforrás: velovecycling.com

Cikk ajánló

Május 31-én benépesül a tatabányai Szent Borbála tér: A Vértes Agorája szervezésében érkezik a...

  Különleges és élményekben gazdag napnak adott otthont május 14-én a Dorogi...

  Az esztergomi Széchenyi tér 14. szám alatt található Kapcsolatok Háza május 18. és 22....

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.