rna ado 1 szazalek

Egyéb

A szívet melengető hagyományos ételek, az otthon ízei összehozzák a családot, barátokat, együtt kanalazzuk a rakott és töltött finomságokat, szószokat, édességeket. A háztartásoknak és a vendégeknek azonban egyaránt nagy fejtörést jelenthetnek az ételérzékenységek, hiszen szeretnénk, ha a mentes fogások is nagy örömet okoznának mindenkinek. Ez persze egyszerűen és könnyedén megoldható – ebben segítenek a Rama hasznos ünnepi tippjei és receptjei, amelyekért mindenki rajongani fog. Sőt, az egészségtudatosság szempontját sem mellőzük, hiszen Bakk Brigitta, a Rama dietetikusa ezúttal is számos tanáccsal készült, hogy valóban kiélvezhessük a karácsonyi ízeket. 

 

Habarva, rántva, sűrítve – ahogy igazán szeretjük

A karácsony közeledtével egy biztos: már hetekkel korábban egyre-másra listázzuk a szükséges hozzávalókat és igyekszünk a lehető legjobb menüt összeállítani úgy, hogy mindenkinek a kedvére tegyünk. Már jó előre tudjuk, hogy rengeteg, a hagyományos ünnepi fogásokból ki nem maradó tejszínre, tejfölre és egyéb hozzávalókra lesz szükségünk. Mindent habarunk, bevonunk, sűrítünk, gondoljunk csak a burgonya- vagy franciasalátára, szószokra, krémes süteményekre. A készülődést nem szabad félvállról venni, még akkor sem, ha olyan kihívások jelentkeznek, mint például az ételallergia. Fontos, hogyha vendégként valamilyen intoleranciánk van, ne féljünk azt előre jelezni a vendégváróknak, hiszen így ők is fel tudnak készülni, ki tudják próbálni az alternatív termékeket, recepteket.  

A puding próbája: a gyakorlás

Szeretnénk, ha sem az íz, sem az állag és textúra nem különbözne a hagyományostól, így a boltok hűtőpultjában is ezeket keressük. Az ünnepi fogások egyik nagy jellemzője, hogy behabarjuk, sűrítjük őket, leginkább valamilyen savas vagy zsíros közegben.  A Rama Crema 200 milliliteres 15%-os növényi főzőkrém ehhez remek választás lehet, ahogy az azonos kiszerelésű 31%-os habkrém is, hiszen mindkettő rugalmasan használható különböző receptekhez.  Amennyiben izgulunk, hogy a régi klasszikus tejmentesen nem lesz az igazi, érdemes egy „próbafőzést” tartani az adventi időszakban. 

Készüljünk előre

Megkönnyíthetjük a dolgokat akkor is, ha olyan recepteket választunk, amelyekhez előre tudunk dolgozni. Begyúrhatjuk és hűtőben tárolhatjuk például a hagyományos, margarinalapú gyúrttésztákat, valamint akár a különböző szószokat is, sőt, bizonyos ételeket akár a fagyasztóban is tárolhatunk. Persze fontos, hogy mindennek alaposan megnézzük a lejárati idejét, hiszen bár a növényi alapú élelmiszerek általában több ideig eltarthatók, hússal vagy tejtermékekkel érintkezve másképp viselkednek, így ezzel kapcsolatban is legyünk tudatosak.

Nassolás, csipegetés – így borul fel az étkezési ritmusunk

Készülnek a finomságok, amelyek ráadásul adott esetben meg is felelnek a diétánknak, nem tartalmaznak például laktózt, glutént és egyéb allergéneket – természetes, hogy ilyenkor gyakrabban kóstolunk, falatozunk. Ennek azonban az a következménye, hogy az ünnepek alatt felborul a megszokott étkezési ciklusunk, amelynek a szervezetünk láthatja kárát. Az ünnepek alatt is követendő mértékletességgel elkerülhetjük a túlevés okozta puffadást, hányingert, az álmosságot és levertséget, valamint a különböző emésztési gondokat. Ilyen esetben a vércukorszint hirtelen megemelkedik, a későbbiekben pedig letargia, kedvetlenség jelentkezhet. Élvezzünk ki tehát minden falatot, de ne váljunk mohókká, igyekezzünk a tudatosságot szem előtt tartani. Az egyik legfontosabb pedig, amelyre nem is gondolnánk, hogy az ünnepek alatt is pótoljuk a folyadékot: fogyasszunk vizet, ásványvizet, ízesítetlen, vagy citromos teát.

Egy egyszerű módszer: használjuk a tányérunkat!

A tányér módszer egy egyszerű és vizuális eszköz, amely segít a kiegyensúlyozott táplálkozásban az ételadagok megfelelő elosztásával. Az elv lényege, hogy a tányért három részre osztjuk: a felét zöldségek és gyümölcsök, a negyedét fehérjeforrások (például hús, hal, hüvelyesek), a másik negyedét pedig szénhidrátforrások (például rizs, burgonya vagy teljes kiőrlésű gabonák) töltik ki. Az ünnepek alatt ez a módszer segíthet abban, hogy élvezzük a változatos ételeket, de megőrizzük az étkezések mértékletességét, elkerülve a túlzott kalória- és cukorfogyasztást, miközben biztosítjuk a tápanyagok egyensúlyát. 

A gyakorlásban, az egészséges és ünnepi fogások elkészítésében segítenek a Makery Budapest és Wichmann Anna (Annuskám) ínycsiklandó receptjei, melyekkel akár a tányér módszert is kipróbálhatjuk. 

*

KACSA ALMÁVAL, GESZTENYÉVEL ÉS NARANCCSAL

 

Hozzávalók 4 főre 

 

  • 4 db kacsamell 
  • 4-5 db közepes burgonya, amelyeket héjában előre megfőzünk
  • 2-2 db sárga- és fehérrépa 
  • 80 g Rama 100% növényi alapú vajalternatíva 
  • 1,5 dl Rama Crema 15%-os főzőkrém 
  • 1 fej lilahagyma 
  • egy narancs 
  • egy alma 
  • 8-10 szem sült gesztenye 
  • egy kis marék dió 
  • egy ujjnyi gyömbér 
  • néhány ág friss kakukkfű 
  • feketebors, szecsuáni bors, rózsabors 
  • só 

Elkészítés

 

  1. A kacsamellek bőrös oldalát beirdaljuk, vigyázva, hogy csak a zsírrétegbe vágjunk bele.
  2. A késsel megnyitjuk a húst, de úgy, hogy még összezárható legyen. 
  3. A belső felületüket sózzuk és szórjuk meg narancshéjjal, rózsa- és szecsuáni borssal.  
  4. Tegyük a beirdalt és bevágott kacsamelleket bőrükkel lefelé hideg serpenyőbe, és olvasszuk ki a zsírt addig, amíg a bőrük aranybarnára nem pirul. Sózzuk és borsozzuk. 
  5. Tegyük tepsibe a kacsamelleket, és halmozzunk a belsejükbe sült gesztenye és almaszeleteket. Tegyük a tepsibe a negyedekre vágott narancsot is, és süssük kb. 10 percig 200°C fokos sütőben. 
  6. A kacsához használt serpenyőben pirítsuk meg a lilahagymát és a diót, majd tegyük bele az összetördelt főtt burgonyát is. Pirítás közben sózzuk-borsozzuk. 
  7. Daraboljuk fel a répákat és pároljuk meg a Rama vajalternatívában és a sült narancs levében, ízesítsük gyömbérrel. 
  8. Vegyük ki a répákat, öntsük a narancsos-kakukkfüves léhez a Rama Cremat, sózzuk, ízesítsük borssal, kakukkfűvel, narancshéjjal ízlés szerint, és melegítsük, míg besűrűsödik.

+ A fogást vegán verzióban is elkészíthetjük. Ehhez 1 db sütőben elősütött sütőtökre lesz szükségünk, mellyel – az elősütést követően – ugyanúgy bánunk, mintha hússal dolgoznánk. (Irdalni nem szükséges.) Késsel kettévágjuk a sütőtököt, kicsit megpirítjuk, majd betöltjük a gesztenyével és az almával, végül a sütőben készre sütjük.

*

TÉSZTÁBAN SÜLT LAZAC CUKKINIVEL ÉS ÉDESBURGONYÁVAL

 

Hozzávalók 4 főre 

  • 4 db kb. 120 g-os lazacszelet
  • 4 db közepes édesburgonya, megfőzve 
  • 2 db közepes cukkini 
  • 2 db leveles tészta 
  • 80 g Rama 100% növényi alapú vajalternatíva 
  • 2 dl Rama Crema 15%-os főzőkrém
  • 2 db nori lap 
  • 1-1,5 dl zöldségalaplé 
  • egy kis marék reszelt parmezán 
  • fél lime 
  • fél csokor petrezselyem 
  • egy tojássárgája 
  • egy kis marék pirított mandula 
  • citrombors, vagy sima őrölt fekete bors 
  • só 
  1. A lazacokat dörzsöljük be sóval és citromborssal. Nyújtsuk ki a leveles tésztát és negyedeljük el. Felezzük el a nori lapokat, és fektessük őket a tészta-negyedekre (egyik oldalon se érjenek egészen a tészta széléig, különben nem tudjuk összezárni a széleket). 
  2. Szórjuk a nori lapokra a reszelt parmezán felét, helyezzük rájuk a lazacokat és fedjük be a maradék sajttal. Burkoljuk be a lazacokat a tésztába és nyomkodjuk össze a széleket. Ha marad tészta, azt felhasználhatjuk díszítésre. 
  3. Tegyük sütőpapíros tepsire a lazacokat, és kenjük meg tojássárgájával. Vágjuk ujjnyi szeletekre a cukkinit, sózzuk, forgassuk össze a Rama vajalternatíva felével és tegyük a lazacok mellé a tepsire. Süssük 200°C fokos sütőben kb. 20 percig. 
  4. Készítsünk pürét az édesburgonyából az alaplével, a Rama Cremával és a maradék Rama vajalternatívával, ízlés szerint sózzuk. 
  5. Egy-egy gerezd lime-mal tálaljuk, szórjuk meg petrezselyemmel és mandulával. 

*

MÉZESKALÁCSOS POHÁRKRÉM

Hozzávalók 4 személyre

  • 4 dkg vaníliás pudingpor 
  • 1 teáskanál őrölt fahéj 
  • 4 dl tej (növényi tej is használható)
  • 7 dkg kristálycukor 
  • 4 dl Rama Crema 31%-os habkrém
  • 10 dkg porcukor 
  • 1 vanília rúd 
  • 40 dkg Spekulatius keksz 
  • 1 db banán 
  • 6 dkg törökmogyoró 
  • 10 dkg étcsokoládé 
  • 10 dkg baracklekvár

 Elkészítés

 

  1. A pudingporból, tejből, fahéjból 7 dkg cukorral pudingot főzünk és kihűtjük.
  2. A törökmogyorót illatosra pirítjuk egy serpenyőben.  
  3. A kekszekből félreteszünk 8 db-ot a díszítéshez, a maradékot egy zárható tasakba tesszük és sodrófával durván darabosra törjük.  
  4. A Rama Cremaból habot verünk 10 dkg porcukorral és 1 vaníliarúd kikapart magjával. 
  5. A hab felét a langyosra hűlt pudinggal óvatosan összeforgatjuk.
  6. 3 dl-es poharakba összeállítjuk a desszertet. Alulra morzsát szórunk, erre a krémet halmozzuk, majd a maradék Rama Cremaval befedjük. Végül díszítjük 1/4 banán szelettel, pirított mogyoróval, forgácsolt csokival, Spekulatius keksszel és baracklekvárral. 

A Budakeszi Vadaspark és a nemzeti parkok szakemberei fél éves gondozás után, megtalálásának helyszínén engedték szabadon a tiszta vérű vadmacskát, Szerénkét. Az állat 2024. november 21-én, az úgynevezett durva elengedési módszerrel térhetett vissza természetes élőhelyére. 

A Budakeszi Vadaspark, mentőhelyére 2024. június 05.-én befogadott három elárvult, akkor még csak feltételezett vadmacskát. A körülbelül 4-5 hetes két nőstényt és egy kandúrt május 31-én találták a Petesmalmi Vidramenhely bejáratától körülbelül 300 méterre. Júniusban megtörtént a genetikai vizsgálat, amely alapján kiderült, hogy a három egyed édestestvér és tiszta vérű vadmacskák. Megkezdődött a macskák külső- belső élősködőinek irtása és megkapták az egyedi azonosítójukat, valamint a nevüket: Merlin, Szerénke és Lukrécia. A kölykök nevelése és repatriációs folyamata a Vadaspark, emberektől elszeparált mentőhelyén zajlott, ahol csak az etetések és a takarítás idejére találkoztak az őket ellátó gondozójukkal. A három vadmacska közösen nevelkedett, így sok természetes viselkedésformát tudtak begyakorolni egymással. A folyamatnak köszönhetően vadak maradtak, amely feltétele a természetben való túlélésnek.

Miután táplálékukra maguk vadásztak, 2024. októberében megkezdődött a természetbe való visszaszoktatásuk. Az állatokat két különböző módszerrel engedik vissza természetes élőhelyükre, Merlint és Lukréciát az úgy nevezett puha elengedési módszerrel, amelyre a tervek szerint 2025 tavaszán kerül sor. A Budakeszi Vadaspark a nyár végén ugyanezzel a módszerrel repatriált egy nőstény vadmacskát, Szaffit, aki már túl van, a szakemberek által kritikusnak nevezett, 100 napos kint léten. Szaffi elengedéséről és az utánkövetésről a beszámolók itt érhetők el. A harmadik vadmacskát, Szerénkét durva elengedéssel 2024. november 21-én engedték vissza a természetbe. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szerette volna, hogy a megtalálás helyszínén legyen egy vadmacska elengedve. Mivel nem volt lehetőségük a puha szabadon engedésre (repatriáló ketrec) és mivel az állat viszonylag kevés időt töltött fogságban, így nyomkövető nyakörv nélkül, szállítóládából lett elengedve Szerénke. Az elengedés helyszínén szaporodó vadmacska állomány él, így minden körülmény (búvó- és táplálkozóhely) adott arra, hogy az állat boldoguljon a szabadban. 

A vadmacska Magyarországon 1974 óta védett állat, Európa egyik legkevésbé ismert és legveszélyeztetettebb ragadozója. A faj 1987-es felmérése óta a populációban és elterjedésében csökkenést figyeltek meg. Az állatot veszélyeztető tényezők: az erdők feldarabolódása és bolygatása, a házi macskákkal történő hibridizáció, a táplálékért és az élőhelyért folytatott verseny, valamint a kivadult macskák által terjesztett betegségek.

 A Vadmacska Fajmegőrzési Program eredményeként, a védett faj a társadalomban is egyre nagyobb figyelmet kap. Az idei évben a vadmacska lett az év emlős állata. A Budakeszi Vadaspark holisztikus szemlélettel védi a fajt, amely kiterjed a szemléletformálás mellett, a gondozás és kutatás területeire is. 2021-től a fajmegőrző munkát szakmai együttműködés segíti, amelyben a Vadaspark partnerei, a Pilisi Parkerdő Zrt., a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. 

 

Forrás, fotó: Surányi Linda, Budakeszi Vadaspark

 

A szárnyas munkások a természetes erdőfelújítás folyamatának résztvevői. A Pilis Parkerdő egyre több helyszínen „veti be” ezt a természetközeli erdőfelújítási módszert, jelenleg Budapest 18. kerületében és Veresegyház határában kezdték meg az őszi szezonmunkákat a szajkók. 

Az erdőfelújításról az erdőtelepítéssel ellentétben akkor beszélünk, amikor egy már meglévő erdőterületen - az erdő hármas funkcióinak biztosítása érdekében - szükségessé válik a faállomány megújítása, vagyis valamilyen módszerrel új faegyedek kell, hogy a területre kerüljenek. Ez történhet mesterséges módon, amikor az erdészek csemetéket vagy magokat ültetnek, illetve természetes úton, például az idősebb fákról lehulló makkokból kifejlődő tölgyek esetében. A Pilisi Parkerdő munkatársai egy másik természetes módszert alkalmaznak: szajkók számára készített, cser makkal megtöltött tálcákat szerelnek fel, vadkamerákat helyeznek ki és figyelik az eseményeket. A módszer a szajkók élelemszerzési szokásaira és „feledékenységére” alapoz. A szajkók hamar felfedezik a könnyű élelemszerzési lehetőséget, rákapnak a makkra, amit gondosan előválogatnak, s csak egészséges szemeket viszik magukkal. A „csemegét” ezután az erdő talajában, rengeteg kis éléskamrában eltárolják, amelyek bizonyos részéről viszont elfeledkeznek. A „szajkóspeizból” így tavasszal számos fiatal tölgycsemete tud kihajtani és indul növekedésnek. A Németországban is alkalmazott módszer tapasztalatai alapján így hektáronként akár a 600-700 db-ot is elérheti az ilyen módon megtelepedő csemeték tőszáma, mely már elegendő az erdők fokozatos átalakulásához. 

Jelenleg a Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programjának egyik helyszínén, a XVIII. kerületi Kapocs utcai erdőben kezdenek serénykedni a szajkók. 

A Kapocs utca környékén az 1960-as évek előtt nem találhattunk volna erdőt, mely a port és a zajt képes lett volna megszűrni. Ennek orvoslására akkor – a rossz minőségű talaj miatt – az erdészek csak zömmel idegenhonos fafajokkal, akác és erdeifenyő csemetékkel tudtak csak zöldfelületet létrehozni, melyek képesek voltak megfelelni az elvárásoknak. Napjainkra azonban ezek az egykorú fák már elöregedtek, így a kiserdő ellenállóképessége a klímaváltozás és a városi környezet okozta negatív hatások tekintetében jelentős mértékben lecsökkent. A probléma kezelését mesterséges csemeteültetéssel, másrészt a területen – örvendetes módon természetes úton, de kis számban megjelent – őshonos fafajok növekedését segítő beavatkozásokkal tudják biztosítani a XVIII. kerületi Önkormányzattal együttműködve a Parkerdő szakemberei. 

A Kapocs utcai városierdő-fejlesztési helyszínen idén októbertől mintegy 500 kilogramm makkot, elsősorban szárazságtűrő tölgyfajok, tehát kocsányos-, molyhos- és csertölgy makkját helyezik ki a tálcákba. 

A Parkerdőben első alkalommal 2022-ben, Veresegyháza határában próbálták ki a szajkókkal történő erdőfelújítási együttműködést. Ott egy rossz állapotú, száradó fenyves fafajcserés erdőátalakításában vesznek részt a madarak; az eddigi tapasztalatok szerint eredményesen, mert az általuk szétszórt makkok ma már életképes tölgycsemetékből álló újulatot alkotnak a fenyves alatt. Ezért idén ősszel az ottani szajkótálcákba is újabb 200-300 kilogramm makk kerül ki.

 

Forrás: Pilisi Parkerdő

 

Ahogy közelednek az ünnepek, egyre jobban úrrá lesz rajtunk a gondolat, hogy mennyi mindent kell még elintéznünk és észre sem vesszük, már el is kezdődött a rohanás. Gyakran a munkában is nagy a hajtás év végén, a szürke hétköznap estéket pedig sokan a lakás dekorálásával, bevásárlással vagy az ajándékok és a karácsonyfa beszerzésével töltik. Ilyenkor érdemes egy picit megállni, időt szakítani magunkra, hogy feltöltődjünk, és valóban élvezni tudjuk az év egyik legszebb időszakát. Az igények különbözőek: van, akit egy kellemes séta vagy a kézműves dolgok kapcsolnak ki, míg mások egy koncertsorozattal töltik újra lemerült akkumulátoraikat. A Budapest Park első téli fesztiválja, a Winterfest kapcsán most összegyűjtött 3+1 olyan programot, ami tökéletes arra, hogy segítsen ellazulni, kikapcsolódni és energiát gyűjteni a karácsonyra:

 

1. Séta a természetben

A városi nyüzsgés és a mindennapok zajának egyik legjobb ellenszere a nyugalom és a csend, amihez szerencsére nem is kell nagyon messzire menni. Egy kiadós séta vagy akár egy hosszabb túra a téli természetben nem csak energiával tölt fel, de a hideg időben végzett mozgásnak számos jótékony hatása is van. Segít levezetni a felgyülemlett stresszt, ráadásul magunk választhatjuk meg a társaságunkat. Így akár a gondolatainkkal, akár a barátainkkal, vagy a családdal indulunk útnak, szinte biztos, hogy sokkal kiegyensúlyozottabban, fizikailag jóleső kimerültséggel, de szellemileg szinte újjászületve érkezünk haza. Hogy még teljesebbé tegyük az élményt, végtagjainkat kedvenc sorozatunk nézése közben egy forró kakaó, vagy tea társaságában pihentethetjük a kanapén.

2. Lelazulás és wellness

Nem mindenkinek valók a csípős mínuszok; van, aki ilyen hidegben a forróságra vágyik. És hát valljuk be: mi lehetne pihentetőbb, mint lubickolni egy forró gyógyvizes medencében, vagy izzadni egy igazán kiadósat egy szaunában? Magyarország tele van remek gyógyfürdőkkel, ahol akár nagyobb társasággal, akár egymagunkban a gondolatainkkal elmerülve engedhetjük ki magunkból a fáradt gőzt. Egy ilyen nap vagy akár csak egy este után szinte garantált, hogy nemcsak testileg, de lelkileg is teljesen feltöltődünk.

3. Kézműves workshop

Természetesen vannak, akik sem a csípős hideget, sem a perzselő forróságot nem szeretik. Nekik szerencsére a szobahőmérsékleten végezhető programok közül is bőven lehet választani. Ha igazán ki akarunk szakadni a hajtásból, szabadítsuk fel a kreatív energiáinkat! A különféle kézműves workshopokon nemcsak csodaszép ajándékokat lehet készíteni, hanem igazán különleges élményeket is szerezhetünk. Táskák, kerámiák, tálcák, díszek, adventi koszorúk vagy akár saját készítésű csokoládék – a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Az alkotás folyamata biztosan kikapcsol majd, a workshop végén pedig biztosan szép – és nem mellesleg egyedi – tárgyakkal indulunk haza.

http://www.grantv.hu/3bffb0ca-9b3e-4a0b-983e-1b13c1f9e614" alt="Image" width="605" height="403" />

 

+1: Winterfest – Budapest első téli fesztiválja

Ha inkább egy éjszakába nyúló zenei forgatagban adnánk ki a feszültséget, akkor a Budapest Park első téli fesztiválján van a helyünk az MVM Dome-ban december 20-án és 21-én. A nagyszínpadon olyan zenekarok lépnek fel, mint a Punnany Massif, a Margaret Island, ByeAlex és a Slepp, a Blahalouisiana, az Elefánt, az Aurevoir, a Vad Fruttik vagy épp Ivan and the Parazol. A nagykoncertek közötti szünetekben minikoncertek és különleges vetítés is lesz, az afterpartykon pedig DJ-k és elektronikus zenei fellépők gondoskodnak a felejthetetlen hangulatról.

Részletes program és jegyvásárlás: https://www.budapestpark.hu/events/budapest-park-winterfest-12-20-12-21-mvm-dome-20241220

 

Forrás: Noguchi

4+1 immunerősítő tipp a dietetikustól

Az immunrendszer, vagyis a test komplex védelmi rendszere kulcsfontosságú a fertőzések, betegségek elleni küzdelemben. Egészséges működéséhez természetesen nélkülözhetetlen a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő bevitele, támogatása azonban nem csak kizárólag ezek pótlásában merül ki. Bakk Brigitta, a Rama dietetikusa segített összeszedni az immunerősítés legfontosabb tudnivalóit, és azt, hogyan kerülhetjük el a hiánybetegségeket, amelyek gyengíthetik a szervezet védekezőképességét.

  1. Tegyük az immunerősítést napi rutinná

A rendszeres testmozgás mint a séta, a kocogás vagy a jóga, javítja a vérkeringést, segíti az immunsejtek jobb működését. Fontos, hogy mindennapos rutinná tegyük a megfelelő hidratálást és az antioxidánsokban gazdag ételek, például a bogyós gyümölcsök fogyasztását, amelyek fokozzák a szervezet védekezőképességét. Kezdjük például a napot azzal, hogy az első egy órában elkortyolunk egy liter vizet, reggelire pedig készítsünk turmixokat a különböző fagyasztott bogyós gyümölcsökből, amelyeket a meleg reggelit kedvelők a gőzölgő zabkásájukra is tehetnek. 

  1. Ásványi anyagok – az elfeledett kincsek?

Az ásványi anyagok olyan természetes eredetű elemek vagy vegyületek, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezet megfelelő működéséhez. A vas ezek közül olyan nyomelem, amely az oxigén szállításáért felelős a szervezetben, hiánya súlyos vérszegénységet okozhat. A húsok, különösen a marhahús, a belsőségek és a hüvelyesek jelentős vasforrások, míg a C-vitamin bevitele segíti a vas felszívódását. Azonban a kávé és a tea csersavtartalma gátolja a vas hasznosulását, így érdemes figyelembe venni, hogy ezek bevitelét időben toljuk el, ha vasban gazdag ételek, vagy más nyomelemek (réz, cink, jód, szelén) fogyasztunk. Nem szerencsés például kávét vagy teát rögtön étkezés után, ezért érdemes várni egy-két órát.  A kalcium, amely a makroelemek csoportjába tartozik, szintén létfontosságú a csontok és fogak erősségéhez, hiánya pedig csontritkuláshoz és gyakori csonttörésekhez vezethet. A makroelemek közül figyeljünk még a csontképződéshez foszfor, az az idegrendszer szabályozásához szükséges nátrium, valamint a kálium és a magnézium bevitelére. 

  1. Vitaminhiányok – amiről annyit beszélünk

Már kiskorunkban megtanuljuk, melyek a legfontosabb vitaminok, azonban rendszeresen megfeledkezünk arról, hogy pótoljuk a napi mennyiséget. A D-vitamin ezek közül kulcsfontosságú, hiszen a kalcium felszívódásának segítésével szerepet játszik a csontok és fogak egészségének megőrzésében. A napfény hatására termelődő D-vitamin különösen a téli időszakban hiányos, ezért fontos, hogy olyan táplálékkiegészítők vagy ételek fogyasztásával pótoljuk a szükséges mennyiséget, mint a halmájolaj, a tojás vagy a D-vitaminnal dúsított Rama margarinok. 

Sokszor megfeledkezünk az egyik legfontosabb vitaminról, az állati eredetű termékekben előforduló B12-ről, amelynek hiánya vérszegénységet, idegrendszeri zavarokat és az emésztőrendszeri problémákat okozhat. Épp ezért, különösen a vegán és vegetáriánus étrendet követőknek érdemes rendszeresen fogyasztani B12-vitamin-tartalmú étrendkiegészítőket. Természetesen ezek mellett az A-, C- és más vitaminok bevitele is nagyon fontos. Legyünk kreatívak, lepjük meg magunkat minél változatosabb megoldásokkal. A C-vitamin pótlására jó praktika lehet, ha a hideg időszakban elérhető zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztjuk, például feketeretket, narancsot és egyéb citrusféléket, vagy savanyúkáposztát és egyéb fermentált zöldségeket, amelyek különösen jó hatással vannak a bélflóra egészségére. 

  1. A túlzott immunerősítés veszélyei

Bármennyire is tudatosak vagyunk, az immunerősítésnél is fontos a mértékletesség. A túlzott vitaminfogyasztás, különösen a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) esetében, toxikus hatásokat okozhat, mivel ezek a vitaminok a szervezetben elraktározódnak. A vízben oldódó vitaminok, mint a C-vitamin, nagy mennyiségben megterhelhetik a veséket, ezért mindig figyeljünk a mértékletes fogyasztásra, és ha étrendkiegészítő formájában visszük be, tartsuk be az előírt adagokat és a fogyasztás körülményeit (például étkezés után, bő folyadékkal). 

+ 1 Ép testben ép lélek

Az ókorból származó mondás nem csupán hangzatos szállóige. Nem feltétlenül gondolunk rá, de testünk védekezőképességét a stresszkezelés is nagyban meghatározza, hiszen a különböző biokémiai folyamatok az egész immunrendszerre kihatnak. A krónikus stressz gyengítheti a szervezet védekezőképességét, amelyet azonban elegendő pihenéssel, mély és minőségi alvással elkerülhetünk. Ha úgy érezzük, forduljunk szakemberhez, hiszen elengedhetetlen, hogy a fizikai egészségünk nagyban befolyásoló mentális jóllétünkkel is foglalkozzunk.

 

Forrás: Noguchi

 

Cikk ajánló

  Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Esztergom belterületén, a...

  Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési...

  Április 10-én a magyar könnyűzene igazi állócsillagai költöznek a városba. A...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.