Egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása során megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.
A Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.
A szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.
A fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.
Forrás, képforrás: police.hu
A tatabányaiak egyik kedvenc helye nem véletlenül a kedvenc. A Vadvirág Vendéglő és Fogadó lett az egyik legjobb étterem.
Hatalmas megtiszteltetés érte a tatabányai éttermet. Vadvirág Vendéglő és Fogadó a Facebook oldalán osztotta meg, hogy a Dining Guide 2025-ös díjátadóján a TOP 10-be került a családi éttermek kategóriájában!

Vadvirág Vendéglő és Fogadó a Dining Guide 2025-ös díjátadóján
Forrás: Vadvirág Vendéglő és Fogadó / Facebook
Ez számunkra hatalmas elismerés – nem csak a konyhánknak, hanem a szívvel-lélekkel végzett munkánknak is.
– írták a posztban.
Azt is megosztották, hogy legfőképp a kedves vendégeiknek szól ez a díj. Minden mosoly, visszajelzés, látogatás számít.
Forrás, képforrás: kemma.hu, vadviragtatabanya.hu
Tűz veszélyeztette a szentendrei skanzen területét csütörtök délután, ám a tűzoltók még azt megelőzően megfékezték a lángokat, hogy kár keletkezett volna az épületekben – tájékoztatta a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Némethy Zita közölte, hogy másfél hektáron égett a száraz fű és a gumihulladék a szentendrei skanzen közvetlen közelében, és a tűz elérte a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum területét is.
A szentendrei, a fővárosi hivatásos, valamint a leányfalui, a szigetmonostori és a szentendrei önkéntes tűzoltók eloltották a lángokat, a helyszínre érkezett a Pest vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is – mondta a referens.
forrás: magyarnemzet.hu
képforrás: szentendre.hu
Látványos videón a magyar űrhajós Esztergom felett. Kapu Tibor az éjszakai égbolton volt látható.
Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere hivatalos Facebook-oldalán osztott meg egy látványos timelapse videót az éjszakai égboltról, amelyen a Nemzetközi Űrállomás elvonulása látható. Mint írta, így repült át ma éjjel az Nemzetközi Űrállomás Esztergom felett – fedélzetén Kapu Tibor magyar űrhajóssal!
Ahogy korábban mi is írtunk róla, a Kapu Tibort is felvonultató Ax-4 küldetés indulását már többször elhalasztották. Eredetileg tavasszal startolt volna, ám technikai és logisztikai problémák miatt június végére csúszott az időpont.
A NASA, az Axiom Space és a SpaceX végül június 25-én, szerdán, amerikai idő szerint hajnali 2:31-kor (Magyarországon ez reggel 8:31-re esik) indította el a Nemzetközi Űrállomásra tartó negyedik magánűrhajós misszióját, az Axiom Mission 4-et.
Azóta az Ax-4 űrhajósai hozzászoknak a mikrogravitációhoz, elkezdték a közös munkát az Expedition 73 állandó ISS-legénységgel, és előkészítik a tudományos kísérleteiket is. Tiborra különösen fontos szerep hárul: orvosi, biológiai és technológiai vizsgálatokat végez, amelyek hosszú távon akár földi gyógyászati fejlesztéseket vagy jövőbeli Mars-missziókat is támogathatnak.
Forrás, képforrás: kemma.hu
Ezúton ajánlok figyelmükbe egy rendkívüli lehetőséget, amelynek keretében otthonuk padlásfödémének hőszigetelését teljes mértékben térítésmentesen végeztethetik el. A programban résztvevők számára sem anyagköltség, sem munkadíj, sem ügyintézési díj nem merül fel.
A kivitelezés a 2021-ben bevezetett Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) keretében valósul meg. A kivitelező cég munkáját az elvégzett munka eredményeképp létrejövő energia-megtakarítási kvóták révén fizetik ki, így Önöknek valóban nem kell fizetniük a szigetelésért.
A program előnyei röviden:
Részvételi feltételek:
A kivitelezés menete:
Fontos tudnivalók:
A jelentkezés folyamata:
Valóban teljesen ingyenes?
Igen! A program költségeit az EKR rendszer és a Nemzeti Energia- és Klímaterv támogatása fedezi, így az Önök számára ez 0 Ft költséggel jár.
Jelentkezési lehetőség:
2. Amennyiben segítségre van szükségük az űrlap kitöltéséhez, keressék fel személyesen a Visegrádi Polgármesteri Hivatal titkárságát!
Amennyiben a kivitelezéssel kapcsolatos kérdésük van, érdeklődjenek az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Szigetelés0ft Csapata
Telefon: 06 30 747 2603, 06 70 682 0997
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Forrás, képforrás: Eőry Dénes polgármester, visegrad.hu,
Májusban a könyvtár nemcsak a könyvekről szól: lesz itt közösségi olvasás, kézműveskedés,...
Esztergom közösségi tere, a Kapcsolatok Háza a tavasz utolsó hetében is változatos...
Kiemelkedő sikereket értek el az esztergomi Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola növendékei a...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.